Nem ismertem Chritstina Dodd életművét, csak hallottam, hogy romantikus, történelmi regényeket írt, azokban nagy sikert aratott különlegesen humoros stílusával. Mint kiderült, ez a könyv éppen az egyik első próbálkozása arra, hogy napjainkba helyezze át a történeteit.

Nos elég gyorsan olvasható regény, romantikus, ahogy kell, de igazából maga a sztori semmiben se különbözik valami átlag Júliától. Szegény lány, keresi a testvéreit, akiktől tiniként elszakították, meg a gazdag magányos, magának való ürge, akit felolvaszt az üde hang. S ez szó szerint értendő, ugyanis a történet szerint Hope Boston egyik utolsó telefonüzenet szolgáltatójának dolgozik, számára minden ügyfél külön történet, szinte mindenkivel személyes (legalábbis éteren keresztül személyes) kapcsolatot tart fenn. Tud mindenkiről mindent, beszélgetnek, egymásnak tanácsokat adnak, na meg persze üzenetet is közvetít azért. A férfi főhős pedig utálja a technikát, de titkárnője szabadsága miatt kénytelen legalább az üzeneteit meghallgatni. S természetesen azonnal megfogja a lány hangja, és meghagyja abban a téves elképzelésben, hogy ő nem Mr. Graves a gazdag üzletember, hanem csak egy inas. Úgyhogy innen bonyolódik minden: félreértések, adócsalás, maffia stb. Bizonyos részek jól kifejtve, mások csak épp hogy említve. Meg vannak persze elvarratlan szálak. Ez a könyv amúgy is egy háromrészes sorozat első kötete, amelyben persze sorra előkerülnek az elveszett lányok és talán kiderül, hogy mi történt a szüleikkel, a lelkésszel meg a nejével (innen a cím, persze).

De annyira nem fogott meg az egész, hogy érdekeljen a többi történet. Úgyhogy bár 2 délután ra kikapcsolódást nyújtott ugyan, de még annak is kicsit gyenge volt.

2 Stars
Oszd meg!

2 thoughts on “Christina Dodd: A lekész lánya”

  1. Már nem azért, de ha kicsit is jobban figyeltél volna, Zack nem Graves hanem Givens…
    Szerintem pedig igenis jó könyv!

  2. Na igen, valószínűleg pont azért mert annyira nem érdekelt a vezetéknevekre alig figyeltem oda:)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *