Még valamikor tavaly januárban vettem meg nagy leárazások közepette Vekerdy két kötetes Kicsikről nagyoknak könyvét, aztán jó sokáig a húgomnál parkoltattam, aki legalább elolvasta, míg én rá se néztem. Mostanáig. Igaz, egyelőre csak az első kötetet, ami a Kisgyerekkorról szól, míg a második már az iskolásokról.
Az előszóban kiderül, hogy Vekerdy a 70-es években írta meg a könyvet, de még a 90-es évek közepén amikor ez a kiadás készült is úgy gondolja, hogy nem írná másként. Csak néhány dologhoz van lábjegyzet, ahol már tényleg a lefestett szituációk és körülmények fölött jól elszaladt az idő. Egyébként ez a 70-es évek a stílusból is lejön. Főleg ahol eseteket és panaszos anyukák gondjait írja le saját szavaikkal. Ha manapság olvassuk Vekerdy írásait a Nők Lapjában, egészen másképp beszél, de a lényeg ugyanaz: a gyerekközpontúság.
Igazából a könyvnek is ez a lényege: a kisgyereknek a biztosnág és a szeretet a legfontosabb, valamint hogy hagyjuk kibontakozni, játszani amennyit csak lehet, és meséljünk, meséljünk, meséljünk. Egyébként annyira tiszta és egyszerű minden magyarázata, hogy szinte folyamatosan bólogattam, ez annyira világos, értelmes ezt én is így szeretném majd csinálni. Persze kérdés, ha majd oda kerülök, akkor is ösztönösen fogok-e jól cselekedni.
A másdodik kötetet még hagyom érlelődni, az iskolás kor még annyira messzinek tűnik…
