A Novecento ismét egy rövid könyvecske, megint csak lírai, de most egészen más stílusban, mint amilyen a Selyem volt. Baricco eredetileg monodrámának írta, színpadra, s itthon is nagy sikerrel ment Csuja Imre előadásában.
A történet elbeszélője igazából nem is a névadó főszereplő, hanem egy trombitás, aki felkerül a hajóra és összebarátkozik Novecentóval, a világ legnagyszerűbb zongoristájával (legalábbis akik hallották, ezt mondták róla). Ez a zongorista azért különleges ember, mert sose járt még szárazföldön, kizárólag a Virgine hajón játszik. Novecento a 20. század szülötte, 1900-ban látja meg a napvilágot, a hajón hagyják, ahol felnevelik, ahol megtanul zongorázni, s ahol a sikereit aratja.
Igen, az ember szinte látja az egész történetet, hallja a trombitás elbeszélését, odaképzeli még a zenét és az óceán zúgását is. Már ott figyel a polcon a Tengeróceán is. Csak kicsit olvasok mást is, mert rájöttem, ha gyorsan falok valakit, akkor hamar megunom.
