Regény

Elizabeth Hoyt: Szívembe zárva

8, Bestseller, Blogturné, Könyvajánló, Magyarul, Női író, Olvastam 2018ban, Regény, Romantikus

Amikor 2016 decemberében hosszas rákészülések után először vettem kezembe Elizabeth Hoyt regényt, határozottan jó érzékkel történt, mert ugyan az már a Maiden Laine sorozatának a hatodik része volt épp egy újabb családdal ismertetett meg, hogy aztán folytathassam a hetedik résszel, ahol még többször feltűntek a Szívembe zárva szereplői és bizony itt is vannak olyan játékosok, […]

Elizabeth Hoyt: Szívembe zárva Read Post »

Antoine Laurain: A piros notesz

6, Blogturné, Férfi író, Könyvajánló, Magyarul, Olvastam 2018ban, Regény, Romantikus

Antoine Laurain-nek nem ez az első regénye ami magyarul megjelent, korábban már lehetett olvasni tőle Az elnök kalapja című regényt, de igazából ugyanúgy mint Nicolas Barreau regényei (valahogy egy kalap – haha – alá soroltam őket, a fülszövegek alapján) nem annyira mozgattak meg. A piros notesz azért volt más, az keltette fel az érdeklődésemet, hogy

Antoine Laurain: A piros notesz Read Post »

Alessandra Torre: Hollywoodi mocsok

8, Bestseller, Blogturné, Könyvajánló, Magyarul, Női író, Olvastam 2018ban, Regény, Romantikus

Igazán nem szégyellem bevallani, hogy lánykoromban sokat fantáziáltam arról, jön majd valamelyik filmsztár, rámnéz és teljesen elveszti lába alól a talajt. Komolyan, nézzetek magatokba, ki nem tett ilyet? Sőt talán még fanficekekt is írtam a fiókomnak hasonló témákról, de szerencsére ez elmúlt. Mindenesetre a hollywoodi csillogás még mindig meg tudja dobogtatni a szívemet és ha

Alessandra Torre: Hollywoodi mocsok Read Post »

V. E. Schwab: Viszály

8, Bestseller, Értékelések, Fantasy, Könyvajánló, Magyarul, Női író, Olvastam 2018ban, Regény

Mivel tavaly teljesen elvarázsolt az Egy sötétebb mágia trilógia első két kötete, nagyon megörültem, amikor kiderült, hogy V.E. Schwabban látják a potenciált és megjelenik korábbi regénye is, amit ifjúsági irodalom után kimondottan a felnőtteknek írt. Ugyanis a párhuzamos Londonban játszódó történet előtt már próbálkozott azzal, hogy urban fantasyt írjon amelyet jól megpakolt antihősökkel, akik mégis

V. E. Schwab: Viszály Read Post »

Sarah Andersen: Macskapásztor

10, Bestseller, Blogturné, képregény, Könyvajánló, Magyarul, Női író, Olvastam 2018ban, Regény

Sarah Andersennek a Macskapásztor immáron a harmadik gyűjteményes kötete, ami a nagy sikerre való tekintettel magyarul is igencsak gyorsan a márciusi eredeti megjelenés után a Könyvfesztiválon már a hazai rajongók kezébe is kerülhetett. Ebben biztos nagy szerepe van annak, hogy még amikor csak weben rajzolta és jelentette meg képregénykockáit Andersen már le lett fordítva magyarra

Sarah Andersen: Macskapásztor Read Post »

Sabrina Jeffries: Botrányos bajkeverők

7, Blogturné, Könyvajánló, Magyarul, Női író, Olvastam 2018ban, Regény, Romantikus

Sabrina Jeffriestől ez a második regény, amit olvastam, s mivel az előző, ami egyben A herceg emberei sorozat első része is volt bejött kíváncsi voltam a folytatásra. A Mire vágyik egy herceg ugyanis nem éppen szokványos romantikus regény volt, hiszen akadt benne nyomozás, elveszett testvérek, titokzatos múlt és egy talpraesett hősnő, meg ugye függőben hagyta

Sabrina Jeffries: Botrányos bajkeverők Read Post »

Nora Roberts: The Collector

6, Angolul, Bestseller, Hangoskönyv, Könyvajánló, Krimi, Női író, Olvastam 2018ban, Regény

Mivel az elmúlt pár évben hosszabb kihagyás után nagyon jól szórakoztam Nora Roberts regényein, gondoltam bepótolom amik kimaradtak úgy a 2010-es évektől, az egyedülálló regényeire vetettem szemet, különösen, hogy megint szembe jött velem egy audible akció, amiben szerepelt a The Collector (magyarul „A gyűjtő”) című regénye is. Nem tántorított el a közel 16 órás hosszúság,

Nora Roberts: The Collector Read Post »

David Walliams: Az Éjféli banda

8, Bestseller, Blogturné, Férfi író, Gyerekpolc, Ifjúsági, Könyvajánló, Magyarul, Olvastam 2018ban, Regény

David Walliams-szal a „21. század Roald Dahljával” már nem először találkozom és bár még mindig nem ismerem teljes gyerekeknek szóló életművét, az eddig olvasott könyvei elég meggyőzőek ahhoz, hogy ne érezzem túlzásnak ezt a már-már eposzivá váló jelzőt. Legújabb jó vastag regényében például egy kórházi tartózkodást tesz felejthetetlenné. Főszereplőnk, Thomas azok után, hogy a szülei

David Walliams: Az Éjféli banda Read Post »

Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit

10, Bestseller, Blogturné, Értékelések, Fantasy, Featured, Ifjúsági, Könyvajánló, Magyarul, Női író, Olvastam 2018ban, Regény

Úgy látszik, minden tavasszal eljön az az időszak, amikor olvasási válságban szenvedek. De szokás szerint csak utólag beszélek róla, mert közben megpróbálom követni a saját tanácsaimat meg egyébkén is ha négy fal között van a válság akkor nem zavarok senkit. Szerencsére ahogy azt reméltem, Seanan McGuire kisregénye tökéletesen alkalmasnak bizonyult arra, hogy kirángasson a gödörből.

Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit Read Post »

Benjamin Alire Sáenz: Aristotle and Dante Discover the Secrets of the Universe

10, Angolul, Bestseller, Férfi író, Hangoskönyv, Ifjúsági, Könyvajánló, Olvastam 2018ban, Podcast, Regény

Idén is megcsináltuk a magunk 2018-as popkult kihívását, azaz a podcast összeállított egy 26 pontból álló multimédiás listát, amelyet végig lehet pipálgatni és közben a Popkult, csajok, satöbbi podcast témáival mélyebben megismerkedni. A kihíváshoz tartozó adás, és a letölthető „feladatlap” itt megtalálható. Ennek a listának az egyik pontja volt, hogy Olvass el/nézz meg egy LMBTQIA

Benjamin Alire Sáenz: Aristotle and Dante Discover the Secrets of the Universe Read Post »

Frances Hardinge: Hazugságok fája

10, Bestseller, Fantasy, Ifjúsági, Könyvajánló, Magyarul, Női író, Olvastam 2018ban, Regény

Frances Hardinge nevével már évek óta találkozom különböző SF oldalakon, rengeteg helyen kedvelik egyedi hangú és különleges spekulatív fikciót ír, elsősorban ifjúsági regényeket, ebben a kategóriában nyerte is meg a Hazugságok fája a Costa díjat még 2015-ben, sőt igazából akkor az összes többi nyertes közül is ezt hozták ki a legjobbnak, szerintük az év könyve

Frances Hardinge: Hazugságok fája Read Post »

Jane Fallon: Szabadulj meg a pasitól!

8, Bestseller, Humor, Könyvajánló, Magyarul, Női író, Olvastam 2018ban, Regény

Olyan régen olvastam valami jó chick-litet, ezért aztán megakadt a szemem Jane Fallon regényén, de vacilláltam, hogy mennyire kell ez nekem. Aztán a Bookrioton volt egy cikk a könyveiről, amelyben kiemelték, hogy mennyire jó a látásmódja és olyan, mintha manapság divatos chick noirt írna (mint ugye Gillian Flynn, Paula Hawkins, Tana French stb. nevével fémjelzett

Jane Fallon: Szabadulj meg a pasitól! Read Post »

Kai Meyer: A betű mágusa

6, Bestseller, Fantasy, Férfi író, Ifjúsági, Könyvajánló, Magyarul, Olvastam 2018ban, Regény

Valahogy hozzánk ritkábban jutnak el a német ifjúsági irodalom nagy nevei, pedig kíváncsi lennék rájuk nagyobb mennyiségben is, hiszen elég csak Michael Ende-re gondolni, Kerstin Gier-re aki szintén nagyon kedvelt ifjúsági sorozatokat írt (Évek óta készülök, hogy elolvassam az Időtlen szerelem trilógiáját, meg most már ide lehet sorolni a Silber-trilógiát is), vagy izgatottan várni, hogy

Kai Meyer: A betű mágusa Read Post »

Nora Roberts: Year One

9, Angolul, Bestseller, Fantasy, Hangoskönyv, Horror, Könyvajánló, Női író, Olvastam 2018ban, Regény

Nora Robertsben igazából az a fantasztikus, hogy mindig képes megújulni. Már ezer éve van a pályán és egy időben a neve egyet jelentett a romantikus regényekkel, de az elmúlt időszakban nagyon sok féle dologgal foglalkozott. Ott van ugye a J.D. Robb néven írt sorozata, aztán az elsők közt kezdett el paranormális regényeket írni, az utóbbi

Nora Roberts: Year One Read Post »

Katherine Arden: The Bear and the Nightingale

8, Angolul, Bestseller, Fantasy, Hangoskönyv, Ifjúsági, Könyvajánló, Női író, Olvastam 2018ban, Regény

Annak idején ugye a Nagy Szovjet Befolyás miatt gyerekkorunkban lépten-nyomon találkozhattunk az orosz folklórral. S voltak a mesék, amelyek egy része roppant hasonlított a mieinkre, de mégis voltak, amelyek egészen máshova futottak ki. Elég csak a Rézhegyek királynőjére gondolni, vagy mondjuk a Púpos lovacskára, de még mindig van a fejemben egy csomó olyan jelenet mesefilmekből,

Katherine Arden: The Bear and the Nightingale Read Post »

Levi és Sinonimo: Királyok és keresztek

8, Férfi író, képregény, Könyvajánló, Magyarul, Olvastam 2018ban, Regény

Mindig úgy szoktam kezdeni a képregények értékelését, hogy nem vagyok egy képregény olvasó. Úgyhogy tőlem nagyon hozzáértő és alapos kritikát ne várjon senki, ha erről a műfajról van szó. Nálam a képregény esetében két dolog a fontos: a szememnek tetszetős rajzok és a jó sztori. A Királyok és keresztek egy tervezett történelmi képregénysorozat első része,

Levi és Sinonimo: Királyok és keresztek Read Post »

Melissa Keil: The Incredible Adventures of Cinnamon Girl

5, Angolul, Hangoskönyv, Ifjúsági, Könyvajánló, Női író, Olvastam 2017ben, Regény

Fogalmam sincs, hogy került annak idején ez a regény a radaromra. Biztos a címe miatt, meg a klassz borítók is felhívták rá a figyelmet, valaki a fülszöveg miatt nagyon várta talán? Úgyhogy én is kívánságlistára tettem, tudom sokáig csak Ausztrál kiadása volt a regénynek és nem lehetett sehol se kapni, aztán a Bookdepository végül beszerezte

Melissa Keil: The Incredible Adventures of Cinnamon Girl Read Post »

Tom Fletcher: Christmasaurus

9, Bestseller, Blogturné, Férfi író, Gyerekpolc, Könyvajánló, Magyarul, Mesekönyv, Olvastam 2017ben, Regény

Nagyon szeretem az igényes kiadású gyermekmeséket és különösen örülök, hogy mostanában a Kolibri Kiadó például olyan formában jelenteti meg őket, amilyeneként az angolszász piacon is adják: kemény kötésben, védőborítóval. Az angolokat csak azért nem szoktam megvenni, mert igazán nem én vagyok a célközönség ugye, s miután elolvastam a családból más nem élvezhetné őket. Bezzeg így

Tom Fletcher: Christmasaurus Read Post »

Jeaniene Frost: Első lobbanás

7, Bestseller, Blogturné, Fantasy, Könyvajánló, Magyarul, Női író, Olvastam 2017ben, Regény

Valamikor, amikor még mindenki olvasott paranormális romantikus regényeket én is belekezdtem Frost Cat és Bones sorozatába, de az akkori dömping miatt, meg mert nem voltak elég színvonalasak a kiadások (Ulpius Ház mond még valakinek valamit?), leszoktam róluk. Aztán nem vettem fel a fonalat Jeanine Frost regényfolyamával, s meg is feledkeztem arról, hogy ez valamikor jó

Jeaniene Frost: Első lobbanás Read Post »

Ilona Andrews: Perzselő mágia

9, Bestseller, Blogturné, Fantasy, Férfi író, Könyvajánló, Magyarul, Női író, Olvastam 2017ben, Regény

Akármennyire is döcögősnek éreztem közel két éve a Kate Daniels sorozat indítását, igazából érdeklődve vártam a folytatást. A hibákat betudtam annak, hogy sorozatindításról volt szó, viszont mindenképpen izgalmas volt a világ felépítése és a főszereplő alakja ahhoz, hogy a könyv a radaron maradjon. Mivel urban fantasyt jobban szeretek magyarul olvasni és a fordítókra bízni a

Ilona Andrews: Perzselő mágia Read Post »

Scroll to Top