Menu Close

Katherine Paterson: A Nagy Gilly Hopkins

A legutóbbi ifjúsági könyv olvasása után vettem észre, hogy a helyi FÉSZEKben éppen árulnak a Piknik sorozatból könyveket. Kíváncsian lapoztam bele a másik Katherine Patersonba, ami ki volt téve, s mikor kiderült, hogy Göncz Árpád fordította, azonnal megvettem. S egy délután kiolvastam. S azt kell mondanom, hogy megérte bőven azt a 100 forintot a kötet.

Galadriel Hopkins (Gilly) nevelőszülőktől nevelőszülőkig vándorol, s megtanulta már 12 éves korára, hogy akkor csalódik legkevésbé, ha nem vár sokat. Sőt inkább sportot űz abból, hogy másokat (tanárokat, gyerekeket, szociális gondozókat stb.) megbotránkoztasson, senki se tudjon kiigazodni rajta, s ami fontos közel férkőzni hozzá. Aztán valahogy mégis a legújabb helyén valami megváltozik. A túlsúlyos Mrs. Trotteren, aki már vagy 20 éve nevelőszülő és környezetén (a kicsit lassú William Ernesten, a vak és fekete Mr. Randolphon, valamint Ms. Harrison a tanárnőn) pont a híres nagymenő Gilly Hopkins nem tud kiigazodni. S ahogy telnek a hetek ez a fura kis társaság igazi családdá alakul. Ám mint minden gyerek Gilly is az igazi anyukáját várja, hogy eljöjjön érte, s amikor már úgy tűnik minden sínen van, megkapja amit kíván. De nem biztos, hogy jól jár az ember, ha az álmok valósággá válnak.

Szóval igazán tiniknek szól az élet nem kevés nagy kérdéséről, de nem szájbarágósan, hanem felnőttként, egyenrangú félként kezelve az olvasót. Mivel jó a sztori, a fordítás is, gyanítom, hogy az előző Paterson regényt a kissé elnagyolt kezelés lökte a középmezőnybe, pedig elvileg a Híd Terabithiábant tartják az írónő fő művének. A Nagy Gilly Hopkins mindenesetre jó befektetés volt, remélem egyszer majd a gyerek is elolvassa és szeretni fogja.

5 Stars

4 Comments

  1. vica

    Szia Lobo, nem ehhez a bejegyzéshez tartozik, de szerettem volna elmondani, hogy most olvasok egy irtó jót.. még csak felénél, de bátran ajánlom, mert úgy érezem neked is bejönne: Justine Picardie: Daphne. Legutóbb mikor Angliában jártam, csak úgy megláttam és levettem és megtetszett és olyan irodalmas, ezért is, meg másért is, gondoltam rád.

  2. Lobo

    Hűha, megnéztem amit az amazonon írtak róla. Tényleg fincsinek tűnik 🙂 Majd próbálom valahogy becserkészni. Köszi.

  3. Lobo

    Hú, ez nagyon klassz lenne, előre is köszi akkor a részleteket lelevelezzük. Meg hogy esetleg én miben tudok segíteni:)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *