Menu Close

Gabrielle Zevin: The Storied Life of A. J. Fikry

Gabrielle Zevin: The Storied Life of A.J. FikryGyengéim azok a regények, ahol a fülszövegben arra utalgatnak, hogy a könyvek és az olvasás fontos szerepet játszanak a történet folyásában. Ez volt az oka annak is, hogy a számomra ismeretlen Gabrielle Zevin regényét elkértem a Netgalleyn. Kicsit tartottam azért tőle, hogy csalódni fogok, de amikor olvasni kezdtem és egyre csak fogytak a betűk és már rég volt, hogy nehezen raktam le könyvet, megnyugodtam. Sikerült megint egy olyan regényt találni, ami könyvmoly szívemet megdobogtatta és hatott a bennem élő geekre.

Az özvegy A.J. Fikry felesége halála után ott maradt Alice-on egy kis szigeten New England partjai mellett és bár olvasni még mindig szeret, a könyvek se jelentenek túl nagy örömet neki, nem ért a könyvesbolt vezetéshez, marketinghez, egyáltalán tök elveszett az emberi kapcsolatok terén. Szép lassan eltemetné magát, elmarja maga mellől a segítőkész barátokat is, ráadásul a végső mentsvárának tartogatott első kiadású Poe-ját is ellopják, úgyhogy már-már kilátástalan a helyzete, de egész véletlenül különös csomag jelenik meg a boltban. S ezzel A.J. második esélyt kap az életre, a kapcsolatok építésére a világ újra felfedezésére, s a könyvesboltból egyszerre fontos csomópont lesz a kisvárosban.

Gabrielle Zevin regénye óda a könyvesboltokhoz, irodalomhoz, olvasáshoz és a könyvekhez. Arról szól, hogy hogyan tudnak ezek hidat építeni az emberek között. Mert egyszerre szól a könyvekkel, irodalommal foglalkozó profihoz és amatőrhöz: hiszen itt mindenki, akinek a könyvekhez bármiféle köze van, legyen az kiadó, olvasó, író, eladó, vásárló, marketinges fontosnak érezheti magát, nélkülünk mit se érne a szöveg ami megjelenik, csak légüres térben lebegne és sose jutna el senkihez. A könyvesboltokat nem kell temetni, mert fontos szerepük van, de ugyanakkor hiába tiltakozik A.J., be kell látnia, hogy az e-readernek is van létjogosultsága.

They had only ever discussed books but what, in this life, is more personal than books?

Könyvesboltosság mellett persze nagyon sokféle irodalomról is szó van, hogy ki mit olvas az tényleg rengeteget elmond az emberről. A.J. ráadásul kiemeli a novella fontosságát, s az ember nem győz jegyzetelni, s olvasás közben folyamatosan nőtt a kívánságlistám, annyi érdekesnek tűnő címet és írót soroltak fel, hogy szinte kapkodtam a fejemet.

Tudom, hogy manipuláltak, de egyáltalán nem bántam, mert az ilyen manipuláció a kedvencem. Ahol a könyvekről van szó, teli irodalmi utalásokkal, ahol fontos az olvasás, a könyvesboltok, az embereket az kapcsolja össze, hogy mit szeretnek és hogyan olvasni, ezek mind olyan dolgok, hogy ha jól vannak megírva, akkor hiába átlátszó és hatásvadász néhol, engem el tud varázsolni. Márpedig A.J Fikry élettörténete ezt tette velem. Ráadásul Zevin kiválóan ír, könnyed kézmozdulatokkal olyan mondatokat varázsol, amik szíven ütnek és ha nem ekönyvben olvastam volna, akkor szivárványszínben pompázott volna a kötet. Így csak egy hatalmas jegyzet fájl kapcsolódik hozzá a readeremen.

People tell boring lies about politics, God, and love. You know everything you need to know about a person from the answer to the question, “What is your favorite book?

Szóval A.J. Fikry története elvarázsolt, megérintett szívet és agyat is, keserédes egy olvasmány a könyvekről, szeretetről és második esélyről. De legfőképp arról, hogy a legnagyobb öröm lehet az életben az, hogy képesek vagyunk olvasni és befogadni. Könyvmoly könyv ez, szerettem, persze hogy 10-es. Remélem valaki magyarul is megjelenteti, hogy minél többen olvassák el!

 

Kiadó: Algonquin Books of Chapel Hill
Megjelenés: 2014 április 1
Terjedelem: 250 p.
ISBN: 9781616203948
Honnan: Netgalley, recenziós ebook

Buy This Book from Book Depository, Free Delivery World Wide

5 Stars

5 Comments

  1. Pingback:Deborah Meyler: The Bookstore

  2. Pingback:Csokoládé kérdése

  3. Pingback:Magyarázom a szavazatom

  4. Pingback:Ez volt 2014

  5. Pingback:David Whitehouse: Mobile Library

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *