Natalie Sue regényére még az angol megjelenése idején figyeltem fel, a borító és a leírás olyasmi regényt sugallt, mint amilyen az Office Space film vagy maga konkrétan az Office sorozat volt, csak mondjuk sok e-mailezéssel. Mivel az egyik első irodai politika és e-mail könyv amit annak idején olvastam (Matt Beaumont e-sztori-ja) nagyon kellemes szórakozás volt, arra számítottam, hogy a Remélem, jól vagy is valami hasonló lesz.
Jolene élete nem túl vidám: egyedül él, nincsenek barátai, munkatársaival nem jön ki, főleg mert meg se próbál kapcsolatot létesíteni velük, kimondottan utálja az erőltett irodai haverkodást. Keserűségét titkos üzenetekben szokta kiélni: az e-mailjeiben kifehérítve megjegyzésekben közli mit is gondol a címzettről, viselkedéséről. S mindez egészen addig kiválóan működik, mint levezetés, amíg egyszer csak le nem bukik: egyelőre ki nem rúgják (az lenne aztán a tragédia, mert akkor vissza kéne költöznie a családi otthonba, feladva a függetlenségét), csak kötelező HR tanfolyamra küldik (a zaklatásról) és monitorozzák a benti számítógéphasználatát. A büntetésnek végül két kellemes következménye is lesz: egyrészt az új személyzetis fickó, Cliff teljesen normálisnak tűnik és barátkozni kezd Jolene-nal, az IT pedig elcsesz valamit és a lány hozzáférést kap összes kollégája kommunikációjához. Bár eleinte megpróbálja a hibát jelezni, de senki se érti meg mi a problémája, úgyhogy beletörődik és inkább elkezdi olvasgatni a többiek levelezését. Jolene beleveti tehát magát a munkatársak e-mailjeibe és digitális mappáiba, megpróbálja az így szerzett információkat felhasználni ahhoz, hogy jobb színben tűnjön majd fel amikor legközelebb értékelik, vajon javult-e a hozzáállása a csapatához. Azonban ahogy egyre mélyebben beleássa magát a többiek levelezésébe rájön, hogy ők is szintén küzdenek a munkájukkal sőt a magánéletükkel is. Annak érdekében, hogy jobb csapatjátékosnak tartsák elkezd többet interakcióba lépni a munkatársaival és a kerülő úton megszerzett információkat is felhasználja ahhoz, elfogadják, de fokozatosan rájön, hogy nem is olyan rossz, ha láthatóvá válik. Csakhogy előbb-utóbb már túl szövevényessé válnak az intrikák és félő, hogy végül tényleg Jolene élete, mind a munkahelyen mind a magánéletében összeomlik.
Az eredeti cím és még a fordítása is a 2020 körül elterjed „How your e-mail finds me” mémet idézte fel nekem és vártam, hogy frappáns irodai huszáros humort kapok a regénytől. De igazából egészen más élmény volt olvasni a könyvet: jóval komolyabb volt, valós problémákkal a munkahelyi politikán túl is ráadásnak amire nem számítottam, a főszereplő származása (második generációs kanaddai-iráni bevándorló) révén bepillantást nyerhettem ebbe a világba is.
Jolene kapcsolatát a szüleivel, különösen az anyjával erősen meghatározza a származásuk, hogyan viszonyulnak egymáshoz milyen vélt vagy valós elvárások azok, aminek a lány szerint meg kéne felelnie: az iráni tántik köre előtt például hogy tudnak szerepelni fájdalmasan vicces jelenetekhez ad alapanyagot. Szóval a regény humora igazából végig kettős: egyrészt vannak a hangosan felnevetős részek főleg ami az irodai játszámázásokat illeti, Jolene kommentárját végig áthatja az irónia, de több mellékszereplő háttérsztorija is inkább keserű, mint vicces.
Az irodai e-mailes fiaskó után a regény rögtön megmutatja, hogy Jolene mennyire végtelenül magányos és milyen nagyon szüksége lenne segítségre: szinte mindennapos küzdelmeire az alkoholban keresi a megoldást. Az olvasó tényleg látja, hogy mennyire problémás a helyzete, s ugyan a cselekmény során megnyílik és több ember kerül közelebb hozzá, rájön, hogy nem mindent tud egyedül megoldani. Amikor pedig tényleg összeomlik minden, a hazugságok kiderülnek ugyanakkor az is nyilvánvalóvá válik, hogy Jolene sok szempontból eleve rosszul gondolkodott: a múlttal érdemes szembenézni és tisztázni dolgokat, mert megkönnyíti az életét. A regény lezárása abszolút hihető és pozitív: mindenki megkapja amit érdemel, új kapcsolatok és lehetőségek bontakoznak ki. Ugyanakkor nem a mesés vég jár mindenkinek, s még Jolene-ra is sok munka vár, de minden jel arra mutat, hogy sikerül összeszednie magát.
Összességében úgy érzem, hogy a Remélem jól vagy nem az a felhőtlen kacagtató irodai humort hozta, amit vártam, ugyanakkor nem panaszkodom. Mert jóval mélyebb és okosabb történetet kaptam arról, hogy mennyire el tudunk magányosodniés vélt vagy valós félelmek, sérelmek és gondok oda vezetnek, hogy inkább magunkra mardunk vagy nagyon is vetítünk (a legtöbb mellékszereplő háttértörténete amelyek majd mindegyike sozmorkás erről szól). Az őszinteség és az odafigyelés lehet a megoldás ezekre a problémákra, meg a hozzáértők bevonása.
Blogturné
Üdvözlünk a Remélem, jól vagy című könyv blogturnéján – az irodai élet rejtelmeiben!
Képzeld el: reggel 8, kávéval a kézben, már megint egy újabb megbeszélésre sietsz. A szokásos e-mailek, a határidők, a pletykák és a fáradt kollégák között telik el a nap, és úgy tűnik, mintha a világ csak az irodai asztalod körül pörögne. De mi történik akkor, amikor a mindennapi rutinban egy váratlan helyzet hívja fel a figyelmet arra, hogy talán többre van szükséged, mint egy újabb kötelező feladatlistára?
Ez a kérdés húzódik meg Natalie Sue Remélem, jól vagy című regénye mögött. A történet az irodai élet elnyomó monotonitása és a személyes kapcsolatok összetettsége között egyensúlyoz, miközben bemutatja, hogyan mosódnak el a munkahelyi és személyes világok közötti határok.
Fülszöveg
Jolene, a Supershops Incorporated adminisztrátora szerint szigorúan elég a hivatalos teendőkre szorítani a munkatársakkal való napi érintkezést. Amit persze az idegesítő, inkompetens kollégái rendre képtelenek felfogni. Jolene megküzdési stratégiája a helyzettel, hogy sérelmeit kicsinyes utóiratokba önti a céges e-mailezésében, majd fehérre állítja a szöveg színét, hogy senki ne lássa azokat.
Aztán egyszer természetesen eljön a pillanat, amikor lelepleződik. Büntetésként érzékenységi tréningre kell mennie, valamint korlátozásokat állítanak be a fiókjában.
Csakhogy valami hiba csúszik ebbe, és Jolene véletlenül korlátozások helyett most már az egész részleg levelezéséhez és privát chatjéhez is hozzáfér. Tisztában van vele, hogy szólnia kellene emiatt, de ki tud ellenállni annak, hogy kilesse, mit beszélnek róla a háta mögött a többiek? Jolene biztosan nem. Ráadásul, amikor tudomására jut, hogy leépítések várhatóak, rádöbben, hogy csak egy módon mentheti meg a pozícióját: be kell vágódnia a főnökénél, és meg kell győznie a HR-est a nélkülözhetetlenségéről.
Ahogy Jolene egyre mélyebben vájkál kollégái személyes világába és titkaiba, egyre többet tud meg róluk, és miközben egyre több hazugságra kényszerül mindenkivel szemben, elkezdi megkedvelni őket. Ez az állapot azonban nem tartható fent sokáig, így idővel döntenie kell, hogy a pozíciója megtartása vagy az őt körülvevő emberek fontosabbak – még úgy is, hogy esetleg tisztáznia kell magát előttük.
A Remélem, jól vagy kedves és vicces regény a magányról és a monitorok mögött felbukkanó szeretetről. Natalie Sue bemutatkozó regénye sírva nevetős párbeszédeivel és szívhez szóló megfigyeléseivel a mindennapi munkahelyi kultúra különbségeire és az elkerülhetetlen emberi kapcsolódásokra világít rá mesterien.
Kiadó: Magnólia kiadó
Oldalszám: 432 oldal
ISBN: 9789635983933
Fordította: Tót Barbara
Nyereményjáték
Ebben a játékban most Jolene taktikáját alkalmazzuk és fehérre festettük egy-egy szereplő nevét a bejegyzésben. A helyes megfejtéseket a Rafflecopter doboz megfelelő sorához írjátok be.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Állomáslista
07.29. Olvasónapló
07.31. Pandalány olvas
08.02. This is my (book) universe
08.04. Szembetűnő
08.06. Csak olvass!
08.08. Ambivalentina
