Még az év elején olvastam Aguirre Razorland trilógiájának első részét, a Menedéket, ami elég meggyőző posztapokaliptikus ifjusági regény volt ahhoz, hogy várjam a folytatást. Ami most meg is jelent, s előre szólok, hogy bizony az ismertetőben lesznek SPOILERek, úgyhogy mindenki csak a saját felelősségére olvasson tovább. Amúgy az utolsó bekezdést ajánlom bárkinek, aki csak arra kíváncsi, mégis mi volt a véleményem a regényről.
Pikk élete új fejezethez érkezett az előző kötet végén, de a a megnyugvást azért nem hozza el az, hogy megérkeztek Megváltásba, ebbe a fallal védett zárt városba, ahol a korcsok csak a falon kívül léteznek. A lánynak alkalmazkodnia kell egy egészen másfajta világhoz, mint amihez eddig hozzászokott. Az előző részben kiemeltem ugye, hogy mennyire más úgy lenni 16 évesnek, hogy az már a felnőttkornak számít a körülmények miatt. Na itt pont az frusztrálja a lányt, hogy gyerekként kezelik, holott ő már vadász volt és megjárta a poklot, de Megváltásban, ebben a védett, föld felszíni kis kolóniában nagyon régi erkölcsök és hagyományok uralkodnak. A lányok járjanak szoknyába, tanulják meg a háztartást vezetni, tudjanak varrni és egyáltalán ne foglalkozzanak férfias dolgokkal. Még gondolkodniuk se muszáj. Na ez az, ami Pikknek nem megy, hiszen ő vadász ő ehhez ért a legjobban és a bezártság, hogy csak azt várják tőle járjon iskolába és legyen nő kikészíti. Ráadásul roppant magányosnak érzi magát, mert Fakó eltávolodott tőle, akárcsak egyetlen barátnője. S akiben bízhat, akivel titokban gyakorolhat és aki hozzá hasonlóan csapdában érzi magát, az bizony nem más, mint Kósza. Szerencsére a keserves tanévnek lassan vége és nyárra Pikk a fiúkkal együtt jelentkezik őrségbe, hogy segítsenek a földműveseknek az ültetésnél, aztán mint kiderül bizony folyamatosan szemmel kell tartani a vetést, mert a környék erdeiben élő korcsok (vagy mutánsok, ahogy Megváltásban hívják őket), egyre több mindent tesznek tönkre. A lány baljós összefüggéseket vél belelátni az ellenség tetteibe, viselkedéseibe, de lassan fél megosztani bárkivel is kétségeit, mert úgy tűnik igazi Kasszandra ő.
Nagyon sok minden történik a második részben, pedig eleinte úgy tűnt, hogy csupán arról lesz szó, mennyire nehéz Pikknek beilleszkednie egy “normális” közösségbe, ahol egészen más erkölcsi normák vannak, mint amiben ő felnőtt. Természetesen ami Megváltásban van, az se az igazi megoldás és jó válasz egy poszt-apokaliptikus társadalomban, de érdekes nézni, hogy mik történnek. Ami viszont kedves és megmosolyogtató, ahogy Pikk tanulja a szavakat és az érzéseket, meg hogy az érzelmeit hogy lehet elnevezni, mert ilyen szempontból meg annyira gyerekes még és annyi mindent nem tud a világról, hogy felüdülés figyelni ahogyan tapogatózva de saját bőrén előbb megérzi, aztán megérti a szavakat, mint anya, szeretet, udvarlás, szerelem, család stb. De aztán nagyjából ennyi ami pozitívum a regényben, mert a Razorland továbbra se a gyengék világa. Kiderül, hogy a korcsok nem egyszerűen zombik, hanem tényleg valami mutánsok, akiket csupán egy dolog vezérel: kiirtani az embereket, s ehhez még jön az, hogy mintha változnának és az emberiség számára nem éppen pozitív irányba.
Az egyetlen dolog, ami nem kötött le és erőltetettnek éreztem, az a szerelmi háromszög volt. Miért nem lehet enélkül YA-t írni? Ráadásul itt nagyon egyértelmű, hogy a harmadik ember tényleg felesleges és hogy sose lehet belőle a választott, úgyhogy simán ki lehetett volna hagyni.
De ettől eltekintve ami miatt nagyon jó volt a regény, az feltétlenül Pikk alakja, aki bár sokat fejlődött és tanult, alapjaiban ugyanaz a lány, akivel az első könyvben megismerkedünk: tisztában van azzal, hogy mi az erőssége és határozott, egyenes. Nehezen megy neki az alakoskodás és szempillantás alatt képes jól válaszokat találni nehéz helyzetekben is, mert valahogy a vérében van, hogy ő egyenes és becsületes. Bajba ez keveri és az, hogy bár egyes dolgokban igencsak felnőttesen viselkedik és olyan érett döntéseket hoz, amit bárki sokkal tapasztaltabb megirigyelhet tőle, s ezekhez konzekvensen tartja is magát. Másik oldalról meg nagyon naiv tud lenni és míg késekkel a kezében bárhol megállja a helyét az emberi elvárások között nagyon el tud veszni. Egyszerre erős és sebezhető, s ha már hasonlítani kell valakihez, igazából sokkal kedvelhetőbb karakter, mint Katniss valaha is volt.
Egészében nagyon izgalmas és lebilincselő volt a regény, igazi jó folytatás, ami felvet rengeteg új kérdést, főleg azt, hogy van-e remény az emberiség számára? Mert ahogy alakulnak a dolgok, ez egyre halványabbnak tűnik. Úgyhogy a Razorland továbbra se habosan könnyű olvasmány, hanem elég kemény és néhol keserű már-már kétségbeesett. De nem tökéletes, megvannak az apró hibái, főleg a YA-ra jellemző motívumok erőltetése. De mindezek ellenére nagyon kíváncsi vagyok, hogy lehet innen egy kielégítő befejezést készíteni, ami nem bagatellizálja el a történteket. Márpedig a trilógia befejező része még angolul is csak október végén lesz olvasható.
Eredeti cím: Outpost
Sorozat: Razorland #2
Fordító: Gálla Nóra
Kiadó: Fumax
Megjelenés: 2013 (2012)
Terjedelem: 334 p.
ISBN: 9789639861558
Honnan: Kiadói, recenziós példány
