ChicklitNagyon ritkán szoktam szenvedélyesen cikket írni valami témában, hacsak az nem olyan ami a szívem csücske, vagy nem érzem úgy, hogy érintve vagyok valami kérdésben. Mostanában nem éreztem ilyesmire késztetést. Egészen addig, amíg el nem olvastam a Chicklit: nőktől nőknek című cikk felütését. Nem tagadom, hogy rögtön a második mondatra felszaladt a szemöldököm: “Elterjedése Amerikában a 90-es évekre tehető, nálunk még csak mostanság éli világkorát, maga a kifejezés sem igazán közismert.” S mire a végére értem a szemöldököm valahol a sarkamnál a földre pottyant. Azonnal úgy gondoltam, nekem erről a témáról, azaz a chick-litről írnom kell. Átnyálaztam az archívumot, mert azt hittem, ilyesmit én már biztos tettem valamikor, de rájöttem, hogy csak a chick-lit címkével jelölt olvasmányaim között csöpögtettem el a bölcsességemet, márpedig abból a mai napig van 111 darab, úgyhogy tényleg itt az ideje, hogy szépen okítsam a népet a műfajról, ahogy én látom és szeretem.

A chick-litet hivatalosan Helen Fielding: Bridget Jones naplója című regényének 1996-os megjelenésétől számítják (illetve az amerikaiak az ugyanebben az évben kiadott Szex és New York-ot tekintik a mérföldkőnek), ami nálunk is népszerű lett 1999-es magyar kiadása után. Sőt, a 2000-es évek elején az Ulpius Ház ráharapott a chick-litre, mint népszerű műfajra (ahogy az már szokásuk:) és jelentettek meg jó pár színvonalas regényt a palettáról. Máig sajnálom, hogy ezt a vonalat egy időben elhanyagolták, de mostanában mintha újra adnának ki ilyeneket, Marian Keyes mellett Katie Fforde, Milly Johnson képviseli náluk ezt az ágat. Úgyhogy már azért itthon is több mint egy évtizede ismertté vált a chick-lit. Sőt, Terézanyu is 2002-ben toppant be a magyar köztudatba. Ráadásul Rácz Zsuzsa regényéről, meg általában a műfaj magyar meghonosodásáról Séllei Nóra angol nyelvű tanulmánya (Bridget Jones and Hungarian Chick Lit) megtalálható a 2006-os Suzanne Ferriss és Mallory Young által szerkesztett Chick lit : the new woman’s fiction című gyűjteményben (Routledge, New York, 2006, ISBN: 9780415975032). Úgyhogy ez a mostanában lett népszerű nálunk a műfaj kijelentés eléggé el van tájolva. Kicsit olyan, mintha egy 10 évvel ezelőtti cikkből lett volna átvéve.

A chick-lit eleinte a 20-as éveik végén, 30-as éveik elején járó modern nőkről, nőknek szólt, sajátos volt a hangvételük, humoros, önirónikus és egyértelműen az adott korszak fiataljait célozták, az ő életükben felmerült problémákról szóltak. Jómagam is ezért kedveltem meg ezeket a regényeket, mert mindig is szerettem, ha leírva láttam, hogy másoknak is hasonló problémáik és bénázásaik vannak, mint nekem. Pont ezért tolódott később az érdeklődésem egy kicsit a karrier, szerelem, társasági élet után a család, gyereknevelés és hasonlók témában megjelenő, a chick-litből kinövő momlit felé.

Amúgy a cikknek még a másik nagy tévedése az, hogy kiket sorol a szerző chick-lit írók közé. Míg Kerstin Gier és Marian Keyes okés, addig Cecilia Ahern-nek igazából kevés chick-litje van, ő egészen más vizekre evezett, simán csak szórakoztató irodalmat ír nőknek. A magyarok közül pedig nem értem mit keres Fábián Janka, Bíró Kriszta és Baráth Katalin a felsorolásban, mert attól, hogy nők és női főszereplőik vannak, egyik se chick lit. Baráth Katalin ugye történelmi krimit ír, Bíró Kriszta kortárs regényíró Fábián Janka meg romantikus családregényeket: egyik se modern fiatal nős, humorosan könnyedén megfogalmazott problémákat tartalmaz. Nem mintha Rácz Zsuzsa mellett nem lett volna magyar chick lit író, elvégre Fejős Éva, Vass Virág, Papp Diána, Palotás Petra stb. is ezt a műfajt célozta meg, csak éppen vitatkozni lehet, kinek mennyire sikerült. Még anno Kerstin Gier általam olvasott regényénél írtam, hogy meggyőződésem, a műfajt igazán az angolszászok tudják művelni, s ez a magyar piacon azért látszik is.

Manapság igazából már temetik a chick-litet, legalábbis Amerikában már alig jelenik meg ilyen címkével regény, mert a szerepét átvették a modern romantikus regények. De az angoloknál még mindig tartja magát a műfaj. Egyébként én mindig úgy találtam, hogy nekem az angol chick litek jobban bejöttek, mint az amerikaiak. Utáltam a Szex és New Yorkot, közepesnek tartottam a Főnöknőm egy boszorkányt, mert valahogy nekem túlságosan műviek voltak. Persze azért ott is akadtak jobb példányok, Jennifer Weiner könyvei, vagy éppen Lolly Winstontól a Te jó ég! a gyász témában jobban tetszett, mint az U.I.: Szeretlek, s néhány Meg Cabot regény is egész korrekt. Modern romantikus regények közül pedig ugye ott van Jennifer Crusie, Susan Mallery, vagy Jill Shalvis akiknek a hangjuk és a témáik egész közel állnak a chick-lit tematikához.

Az európai chicklit szerzők közül sokkal többet tudok a kedvencek közé sorolni. Ott van ugye Sophie Kinsella, Marian Keyes, Sinead Moriarty, Lisa Jewell, Melissa Hill s akiktől itthon csak 1-1 könyv jelent meg, de azok jók: Melissa Bank, Raffaella Barker, Jenny Colgan, Allison Pearson. Sőt még jelentek meg még itthon chick lit szerzők, akik közül van akit nem kedveltem meg, van akit nem ismerek, mint például: Jane Green, Emily Griffin, Nicola Kraus – Emma McLaughlin, Jill Mansell, Sheila O’Flanagan, Isabel Wolff.

Na szóval: a chick-lit itthon se ismeretlen fogalom, elég régóta a köztudatban van, manapság ugyan vadászni kell rá, mert éppen nem menő, de a pár éve még az volt.

Egyébként október 10-én jelenik meg Helen Fielding harmadik Bridget Jones regénye Mad About the Boy címmel. Vajon lezárja a műfajt?

Kép forrása: http://conquistadori.tumblr.com/post/9634928307/chick-lit

Oszd meg!