Menu Close

Alexandra Potter: Egy negyvenes balfék vallomásai

Tavaly néztem meg a Még nem halott (Not Dead Yet) című sorozatot, amelyben a főszereplő újra szingli lesz, visszatér a munkába és megkapja, hogy írjon gyászjelentéseket. A csavar az, hogy akikről búcsúztatót kell összehoznia, megjelennek neki. Kedves és vicces történetek voltak benne, meg kiváló szereplőgárda és feljegyeztem magamnak, hogy az ötlet Alexandra Potter Confessions of a Forty-Something F##k Up regényéből jött. Úgyhogy amikor megjelent magyarul, igazán megörültem neki. Bár a sorozattal ellentétben a regényben nincsenek jótanácsokat osztogató szellemek, de megvan a maga humora és tényleg a negyvenesekről szól. Ráadásul kiválóan betölti egyik kedvenc 2000-es évekbeli zsánererem a chick lit által hagyott űrt.

Nell élete úgy tűnt sínen van: Kaliforniában lakott a szakács vőlegényével és egy könyvesbolt/kávézót üzemeltettek, megvolt a tervük, hogy összeházasodnak gyerekeik lesznek, de az üzlet nem jött be és a kapcsolatuk is zátonyra futott. A nő visszaköltözik Londonba, ahol szembesülnie kell azzal, hogy nem engedheti meg magának, hogy lakás béreljen, úgyhogy albérletbe költözik Edward-hoz, aki a hétvégéket vidéken tölti a családjával. Nell úgy gondolja, cserébe azért, hogy heti négy nap egyedül lehet a házban kibírja a férfi szigorú szabályait (a főbérlő nagyon környezettudatosan él, a termosztátot nem lehet bizonyos fok fölé állítani és a zuhany erősen javasolt a fürdés helyett stb.), ráadásul ilyenkor ő vigyázhat a csodálatos kutyára, Arthurra is. Ha már van tető a feje felett, jöhet a munkakeresés. Mielőtt könyvesboltozott volna, könyvkiadókban dolgozott szerkesztőként, de egyelőre csak egy régi ismerős révén kap szabadúszó megbízásokat: nekrológokat kell írnia. Megpróbálja felvenni a fonalat barátaival is, de úgy tűnik, hogy nekik sínen van az életük: leköti őket a család és a gyerekeik, az iskolai rendezvények, meg új anyukatársak akikkel sokkal több közös pont van már. Nell elhatározza, hogy összeszedi magát, igyekszik leírni mindig legalább 5 dolgot amiért hálás (persze nem mindig sikerül neki), s elindít egy névtelen podcastot, ahol elmondhatja, hogy milyen negyvenvalahány évesen újrakezdeni, hogy mi történik amikor az ember az életében nem ott van ahol korábban szeretett volna lenni ennyi idősen és hogy mennyire nehéz mindezeket a társadalmi és közösségi médiás nyomás ellenében feldolgozni, megemészteni. Fokozatosan azért nagyon kellemes meglepetések is érik: például váratlanul összebarátkozik egy nyolcvanas özveggyel, Tücsökkel, akinek híres drámaíró férjéről írta elsők közt a búcsúztatóját. A nőnek sokkal több energiája van, mint azt a kora sugallná és szellemileg is nagyon friss. Nell és Tücsök egyre több időt töltenek együtt és határozottan segítik a másikat az elszenvedett veszteségeik feldolgozásában és a továbblépésben.

Azt kell mondanom, hogy minden szempontból imádtam ezt a könyvet és egyszerűen faltam a sorokat. Még ha nem is vagyunk teljesen egyforma helyzetben Nellel azért rengeteg olyan problémája volt, ami határozottan ismerős volt nekem is. Alexandra Potter ráadásul igazán szellemes író és kiváló érzékkel és megfelelő aránnyal adagolt humorral tudja kezelni a kényes vagy éppen nehéz helyzeteket is, mint a veszteség, a magány, az öregedés a jövőtől vagy a haláltól való félelem. Ráadásul azért is jó ilyen könyvet olvasni, mert az ember többnyire azt érzi, hogy bezzeg a kortársainak mennyivel könnyebben megy minden, mintha mindenki más sokkal lazábban kezelné az élet nagy helyzeteit. De Nell is rájön arra, hogy nem mindig így van, még ha kívülről tökéletesnek is látszik valaki és az élete, lehet hogy valójában csak vetítés az egész, csak éppen míg ő őszintén vállal és bevall mindent addig van aki ezt nem meri. A podcastja ami természetesen nagy siker lesz, pont ennek köszönheti a népszerűségét: nyíltan beszél arról, amit mások elhallgatnak. S az egész könyv ilyen: néhol kínos jelenetek tanúi vagyunk, máskor meg megszakad a szívünk Nell és környezete gondjai miatt.
Kimondottan élvezet volt olvasni a Tücsökkel való barátságról, hogy két ennyire eltérő korú ember között is létrejöhet igaz kapcsolat, tudnak minőségi időt együtt tölteni és közös célok mellett segíteni egymásnak életük egyik legnehezebb szakaszában. Már csak azzal is, hogy ott vannak kéznél és őszinték a másikhoz.

Talán egy-két motívumba bele lehetne kötni (pl. Nell szerelmi élete az újrakezdésnél igencsak kiszámíthatóan alakul), de annyira magával ragadott az egész történet és Alexandra Potter humora, hogy nem igazán zavartak az apróságok. Ahogy elnéztem sokan azért szerették a regényt, mert szintén negyvenvalahány évesek, igazából fiatalabbak is nagyon szórakoztató lehet arról olvasni, hogy az élet nem áll meg 35, 45 vagy éppen 85 évesen. S bár a legnehezebb idősebbektől tanácsot elfogadni vagy éppen azt elhinni, hogy ami velük történik az számunkra is releváns lehet, de pont ez a lényeg: tényleg érdemes tanulni az előttünk járóktól, hiszen mi is pont arra tartunk.

Blogturné

Ha Nell hashtagekben foglalná össze az életét, akkor így hangozna: #túlterhelt #negyvenyvalahány #holrontottamel. Ismerkedjetek meg főszereplőnkkel, aki felbontott eljegyzése után hazatér Londonba, hogy összeszedje magát és felmelegítse régi barátságait. Egy saját podcast indítása és egy nyolcvanas özvegy életvidámsága még akár segíthet is neki talpra állni.
Tartsatok bloggereinkkel az Egy negyvenes balfék vallomásai blogturnén, és játsszatok velünk, mert a General Press Kiadónak hála egy szerencsés olvasónk a turné végén meg i nyeri a könyvet!

Fülszöveg

Ismerd meg Nellt! Az élete kész káosz.

A tökéletes Instagram-profilok világában igazi balféknek érzi magát. Miután felbontja az eljegyzését a vőlegényével, és a napsütötte Kaliforniából a mindig esős Londonba költözik, rádöbben, hogy negyven fölött nem is olyan könnyű újrakezdeni… Vagy mégis?
Nell titokban saját podcastot indít, és barátra lel a nyolcvanas éveiben járó vagány özvegyben, Tücsökben, a dolgok pedig kezdenek más megvilágításba kerülni. Elhatározza, hogy ideje kezébe vennie a sorsát, de mindenekelőtt tartozik egy vallomással…

Alexandra Potter sziporkázó regénye hol megnevetett, hol könnyeket csal a szemünkbe. De ami a legfontosabb: emlékeztet, hogy sosem vagyunk egyedül a kétségeinkkel és a problémáinkkal.
Eredeti mű: Alexandra Potter: Confessions of a Forty-Something F##k Up
Eredeti megjelenés éve: 2020
Kiadó: General Press
Terjedelem: 504 oldal
ISBN: 9786151040034
Fordította: Ács Eleonóra
Műfaj/zsáner: chick lit, humoros, romantikus
Megrendelés

Nyereményjáték

Mostani játékunkban nyomoznotok kell a főszereplőnk, Nell után! Minden bloggerünk állít valamit, és el kell döntenetek, hogy az adott állítás IGAZ vagy HAMIS! Természetesen segítünk nektek: az egyes állomásokon található kérdésekre a beleolvasóban találjátok a választ.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Feladványom

“Nell az elmúlt 5 évben Kaliforniában élt.” IGAZ vagy HAMIS?

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

21 – Hagyjatok! Olvasok!
23 – Könyv és más
25 – Olvasónapló

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *