Jan 082006

Sophie Stanton úgy érzi még túl fiatal ahhoz, hogy özvegy legyen, hisz csak három éve ment féjhez, mikor a férje, Ethan rákban meghal.
Mivel a világ az ő gyászáról és fájdalmáról tudomást se véve nem állt meg, azt teszi, mint szinte bárki a helyében: bezárkózik a házába, ritkán mosdik, betakarózik férje ott marad pullóvereibe, csupán éjjelnappalikban kapható dobozos kajákon és kekszeken él. Eleinte Sophie olyan mint a többi özvegy, melankolikus, szomorú, de aztán valami megváltozik: Kocsijával keresztül hajt a garázsajtón, összetöri a tányérjait, fürdőköpenybe és nyuszis papucsba megy dolgozni. Fizetés nélküli szabadságra megy, eladja a házukat, majd elköltözik a Szilikon völgyből, ahova férje munkája miatt jöttek, aki szoftverfejlesztő volt, egy oregoni kisvárosba, Ashlandbe, ahol Ruth, legjobb barátnője él, hogy újra kezdje az életét.
A gyász persze követi Sophiet ide is, de új emberek lépnek be az életébe. Felajánlja, hogy önkéntesként nagy testvére lesz nehéz sorsú gyereknek, de a várt kislány helyett egy öncsonkító problémás tinédzsert kap. Megismerkedik egy színésszel és rövid, katasztrófális pincérség után desszerteket készít egy helyi étterembe, egyre inkább kénytelen apróra feltárni az őt kis híján felőrlő kínt, s kitlálni mit is kezdjen az életével.
Az első szám első személyben íródott könyv száraz, irónikus humorral segít teljesen valóságossá tenni a főhősnőt, tragédiáját és az utat, amit bejár, hogy megtalálja magát, s családját, s története nem válik közhelyessé.

Oszd meg!

Write a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *