Sophie Kinsella: Wedding Night Mostanában, ha valami chick-litet szeretnék olvasni, amiről tudom is hogy jó, az első szerző, akire a választásom esik Sophie Kinsella. Persze le vagyok vele maradva, mert bár elolvastam a Twenties Girl-t (Segítség Kísértet! címmel jelent meg magyarul), ami már másodszor szerepelt amúgy a Várólistámon, de pont akkor épp nem volt kedvem bejegyzéseket írni, szóval nem tudom fogok-e valaha bármit idefirkálni róla, de jelentem, megvolt és tetszett. Úgyhogy régebbi regényei közül az utolsó Boltkóros és a I’ve Got Your Number (Csörögj rám!) nem került még sorra, de elfogott a lelkesedés, hogy ha már jön ki új könyve, akkor inkább abba vetem bele magamat. Úgyhogy megszereztem az április végén megjelent Wedding Night-ot.

Rögtön úgy indult a regény, hogy számomra rezgett a léc, ugyanis Lottie épp azt várja, arra készül, hogy Richard, akivel már két éve vannak együtt, megkérje a kezét. Hisz minden jel erre utal. Márpedig engem nagyon ki tudnak borítani az ilyen lányok, akik arra hegyeznek ki valamit, hogy megtörténjen a lánykérés, akik a pasijuk minden mondatába belelátnak valamit, s ezzel nagyon idegesítőek tudnak lenni. Aztán amikor kiderül, hogy persze tévedett, Lottie összeomlik és ekkor lép be a képbe Fliss, a nővére. Fliss már túl van egy sikertelen házasságon, éppen hosszú és keserves válóperrel küszködik, s közben igyekszik megállni a helyét a munkahelyén (egy utazási magazin főszerkesztője), valamint anyaként is. Attól tart, hogy Lottie miután szakít Richarddal, valami őrültséget fog csinálni, mert eddig ez volt rá jellemző, ha valami csalódás érte (főleg pasik miatt), akkor bánatában olyasmit tett, amit később megbánt. Azonban Fliss se számít arra, hogy Lottie fogja magát és hirtelen férjhez megy ahhoz a sráchoz, akibe 18 éves korába őrülten szerelmes volt, s akivel 15 éve nem látták egymást. Ben berobban a lány életébe, leveszi a lábáról, pillanatok alatt összeházasodnak, s máris Görögország felé tartanak, hogy ifjúkori szerelmük helyszínén elhálják a nászt. Csakhogy Fliss ezt nem hagyhatja, úgyhogy nekiáll szervezkedni, mert meg akarja akadályozni, hogy a kishúga elkövesse ugyanazt a hibát amit ő. Márpedig egy házasságnak, mint megtudta, legsimábban akkor lehet véget vetni, ha nem volt elhálva, úgyhogy míg ő háttérből mozgatja a szálakat, Lottie és Ben nem értik, miért nem tudnak végre egymás karjaiba omolni…

Igazából Lottie magyarázata arra, hogy miért is választja Bent és azt, hogy az esküvőig nem fekszenek le egymással, teljesen ésszerű, még ha nem is feltétlenül elfogadható, úgyhogy innentől kezdve, számomra teljesen hihetővé vált a történet. Bár azért mulatságos és persze az ember tudja, hogy egy csomó minden nem fordulhat elő abból ami megtörténik, de Kinsella fogja az abszurd helyzetet és a majdnem idegesítő hősnőt és úgy kavarja a dolgokat, hogy szórakoztató megoldások során már nincsenek is kérdéseink. De nem csak móka meg kacagás van, hanem penget benne jó pár komolyabb húrt is és felvonultat gondolatokat, problémákat, élethelyzeteket amelyek sokkal mélyebbre mutatnak, mint valami felszínes chick-lit. Ott van ugye az általában boncolgatott kérdés, a férfiak fóbiája a kapcsolatoktól. Mert ugye mi más lenne az oka, hogy mindenki fejvesztve menekül egy jól működő dologtól, ha meghallja a házasság szót? Aztán meg az, hogy egy válási hercehurca mennyire tudja az ember életét az irányítása alá venni. A történet másik hősnője (s kettejük váltott szemszögéből bontakozik ki a regény), Fliss ugye parttalan harcot folytat a volt férjével,s ez annyira bekebelezi, s bár mindemellett azért igyekszik, hogy Noah, a fia ne sérüljön, mégis már mindenki azt mondja rá az ismerősei közül: keserű lett. Meg kell neki is tanulnia sok mindent. Például, hogy le kell szoknia arról, hogy mindig óvja mindentől a kishúgát, hagyni kell, hogy mindenki elkövethesse a saját balfogásait. Mint olvasó, aki látja Lottie döntésének a hibáit, s a nővére érveit, nem is annyira hihetetlen Fliss hirtelen kombat módba kapcsolása és megszállott viselkedése, amivel igyekszik gátat vetni a násznak. Viszont az is normális, hogy bárki kívülállónak az első kérdése: “Megőrültél? Tönkreteszed a húgod életét?”. Persze Flissnek is meg kell változnia és döntéseket hozni a saját életével kapcsolatban, s csak reménykedhet abban, hogy kapcsolata a húgával megmarad jónak és nem sínyli meg ez az egész partizánakció.

Ahogy az női regényhez illik, a férfiak mellékszerepet játszanak, de egyikük sem csak két dimenziós személyiség. Richard és Ben például nem az ördögtől valók, az előbbi sokat fejlődik a regény folyamán és kiderül, hogy miben is van az erőssége, míg Ben…, hát nem az ő hibája, hogy a tiniszerelem felnőve már nem egészen ugyanaz, mint volt. Aztán ott van még Lorcan, Ben barátja, aki legalább olyan megszállott, mint Fliss, s épp ezért legalább akkora utat kell neki is bejárnia, mint a nőnek, s szembesülnie kell azzal, hogy pótcselekvései szűk látókörűvé és elvakulttá tették, s ez nem feltétlenül pozitív dolog.

Úgyhogy kapcsolatok, szerelem, válás, elhivatottság, család mellett még ott van a nosztalgia faktor is, amit mondjuk elég durván rombol le a regény. S nem csak Ben miatt. Talán annak van igaza, aki azt mondja, hogy az évek nem múlnak el nyomtalanul se személy, se hely, se filozófia felett, s jobb meghagyni az emlékeket, mint mondjuk visszatérni és valami hatalmasat várni attól, ami úgy tűnt, 18 évesen az életünk értelme volt, s amihez onnantól kezdve mindent mértünk. Mert lehet, hogy ha meglátogatjuk ezeket az emlékeket a mai valójukban, a mai fejünkkel, tapasztalatainkkal, még az a kevés is elkopik, ami eddig tartotta bennünk a lelket.

Szóval úgy látom, Kinsella megint nagyot alkotott: fogott egy szokványos sztorit és jól megcsavarta, s ha odafigyelünk a hangos nevetgélés mögött (mert vannak azért mókás jelenetek, például Fliss utolsó pillanatos iskolai projektje, vagy Richard esete a kézipoggyásszal, illetve Noah kb. minden felbukkanása) sokkal mélyebb felvetések vannak. Szerencsére, megint nem csalódtam, Kinsella marad a biztos név, ha szórakoztató, de azért itt-ott elgondolkodtató chick-litet akarok olvasni.

A regény amúgy pár hónapon belül magyarul is olvasható lesz Mézeshetek címmel és a Libri adja majd ki, nyár közepén jön.

Kiadó: Dial Press
Megjelenés: 2013 április 23
Terjedelem: 460 p.
ISBN: 9780812993844
Honnan: Recenziós e-book,

Buy This Book from Book Depository, Free Delivery World Wide

4.5 Stars
Oszd meg!

3 thoughts on “Sophie Kinsella: Wedding Night”

  1. Kedvet kaptam hozzá 🙂 Én se szeretem a házasságért picsogó libákat, de a képtelen helyzeteket, amiket Kinsella teremt, annál inkább. 🙂 És micsoda nevek… Fliss, Lorcan? 🙂
    Majd sorra kerítem én is.
    Kár, hogy a Twenties Girlről nem írtál. Nekem kicsit túlírt volt, a többihez képest meg gyengébb, de azért tetszett.

    1. A Twenties Girl nekem lassú volt nagyon, főleg az eleje és ott kicsit tovább utáltam a főszereplőt:) De a végére az jó lett, viszont ahhoz képest ez sokkal jobban tetszett már az elejétől

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *