Gail Carriger: ChangelessTavaly tavasszal olvastam a regénysorozat első részét és először még úgy gondoltam, hogy megvárom a magyar megjelenést, mert ha siker lesz akkor folytatni fogják és jön a többi is. De most már lassan másfél éve a megjelenés csak tolódik, ezért aztán kihasználva mindenféle bookdepositorys kedvezményeket szép lassan beszereztem a sorozat további köteteit is. Amelyek jó szokásom szerint miután megérkeztek, s megnyugodtam, hogy na ez a könyv is megvan, csak vártak a sorukra. De most, hogy megérkezett a negyedik rész is, úgy döntöttem, ideje folytatni az olvasást és megnézni, hogy is alakul Alexia további sorsa. Igyekszem spoiler mentesen írni, de azért egy sorozat második köteténél ez kicsit nehezen megy…

Mindenesetre hősnőnk gondjai megszaporodtak, hisz van jó pár új szerepe, pozíciója, amelyek ellátják munkával. Ráadásul kap egy új ernyőt, amelyet külön az ő számára készítenek és a felszereltsége mellett Batman kütyüi messze elmaradnak. Mondjuk eső ellen nem véd, pedig éppen Skóciába készül, ahol igazán szükség lenne erre is. Ugyanis különös jelenség söpör végig Londonon: a természetfeletti lények emberiek lesznek. A szellemek eltűnnek, a vámpírok és vérfarkasok pedig elveszítik különleges képességeiket. A dolog ugyan rövid ideig tart, de eléggé megrázza a természetfeletti lényeket és mindenféle szervezetüket, ráadásul a járvány Észak felé terjed. Ahoval Lord Maccon is tart, a régi falkáját igyekszik felkeresni. Természetesen Alexia se maradhat el, nyomoznia kell és megtalálni, mi okozza ezt a különleges jelenséget. Azonban nem utazhat egyedül, s ezért kénytelen magával vinni a húgát és barátnőjét, a fura kalapok rajongóját, Miss Ivy Hisselpennyt is. Már az utazás is eléggé eseménydúsnak ígérkezik, s amikor megérkeznek Skóciába, kiderül, hogy Lord Maccon és egész egykori klánja bizony teljesen emberivé vált. Alexia nyomoz, használja az ernyőjét és még merénylők meg kémek ellen is fel kell vennie a harcot.

Eleinte kicsit nehezen indult a történet, hirtelen sok új szereplővel találkozik az ember, s igazán az egész könyv teli van újabbnál újabb karakterekkel, akik közül jó párnak végül szinte semmi szerepe nincs az események alakulásában. Persze nagyon is elképzelhető, hogy a következő részekben fognak feltűnni és fontosabb feladatokat kapni, itt csak bemutatták őket, de soknak tűntek. Ráadásul jó pár segítőtárs, aki az előző részben fontos volt itt nagyon a háttérbe szorul. Mint például Alexia vámpír barátai vagy professzor Lyall, Lord Maccon falkájának második embere farkasa. Viszont a stílus az továbbra is maradt a régi, ami miatt lehet szeretni ezeket a szereplőket: a steampunkba oltott Jane Austen. Alexia ugyanaz a szókimondó, egyenes, határozott, hiteles főszereplő aki olyan életszerű, hogy szinte kilép a könyvből és hallottam a hangját, ahogy puccos angol kiejtéssel helyreteszi a vérfarkasokat. Ebben a részben a romantika kicsit háttérbe szorul, viszont több kütyü kap szerepet, mert fontossá válik például egy különleges távíró készülék, hogy arról a bizonyos esernyőről ne is beszéljünk és a helyváltoztatás nagyon modern légi járművét is megismerhetjük. Ami miatt meg az ember várja a következő részt, az a befejezés, ugyanis igazán derült égből villámcsapásként jön, ilyenre azért nem számítottam.

Szóval a Soulless-hez képest a Changeless kicsit kevésbé összeszedettnek tűnik, sok az egyelőre feleslegesnek tűnő szereplő, nehezen indul be történet, viszont a vége az igazán mellbevágó.

Kiadó: Orbit Books
Sorozat: The Parasol Protectorate #2
Megjelenés: 2010
Terjedelem: 374 p.
ISBN: 9780316074148
Honnan: Vásárlás, saját példány

Buy This Book from Book Depository, Free Delivery World Wide

3.5 Stars
Oszd meg!

One thought on “Gail Carriger: Changeless”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *