Edith Wharton: A vigasság házaMint olyan sokan Magyarországon, akik nem voltak különösebben járatosak az amerikai irodalomban, Edith Wharton nevével először Az ártatlanság kora című film bemutatójakor találkoztam. Akkor gyorsan be is szereztem a regényt angolul – addig még nem olvastam eredeti nyelven semmit -, aztán úgy döntöttem, kezdőnek ez magas és az ő prózáját inkább olvasnám értő tolmácsolásban az anyanyelvemen, úgyhogy több regényével nem is próbálkoztam. Csakhogy itthon nem kapkodták el az írónő felfedezését. De az elmúlt évtizedben változott a helyzet. Ennek ellenére A vigasság házának történetével Tama Janowitznál találkoztam először, s már akkor elhatároztam, hogy elolvasom az eredeti regényt, de az eddig váratott magára. Most azonban végre a Várólista csökkentés keretein belül rávettem magam a dologra.

Lily Bart lassan már kiöregszik abból, hogy a New York társasági elitjének legszebb lánya legyen. Származása, neveltetése biztosítja neki a jogot, hogy a felső tízezerhez tartozzon, viszont az, hogy szülei után nem maradt szinte semmi pénze, eléggé leszűkítik a lehetőségeit. Márpedig neki egy feladata van: jól férjez menni. S bár ezt tudja és mindig ki is szemeli magának a célnak megfelelő személyt, valahogy kísérletei sorra kudarcba fulladnak. Legalábbis én úgy gondolom, hogy a lelkiismerete mindig megállította, akárcsak a könyv első epizódjánál is, amikor már tényleg a markában volt az a bizonyos jó parti, de hagyja kicsúszni a kezei közül. Mert Lily közben szeretne szerelmi házasságot kötni, de a férfi, akihez vonzódik, Lawrence Selden nem a vastag pénztárcájáról híres. Ő is ott forog a társaság krémjében, de elég távolságot tart tőlük ahhoz, hogy kritizálhassa az életvitelt és valamennyire tükröt tartson Lily elé. A lány azonban igazán attól fél, hogy lecsúszik és kénytelen lesz dolgozni, kicsi lakásban élni és hagyni, hogy egyetlen piacképes értéke, a szépsége megkopjon, úgyhogy elkerülhetetlen, hogy sorra hozza meg a rossz döntéseket. Nem jól méri fel, hogy kikkel érdemes barátkoznia, kitől mit fogadhat el, mi az az ajándék ló, aminek bizony meg kell nézni a fogát. Végül Lily mondhatni elkövet pár társasági öngyilkosságot, párszor összejátszik ellene a sors is, rosszindulatú pletykák ellen nem tud semmit tenni – pontosabban itt is a lelkiismerete az, ami megóvja attól, hogy visszavágjon, pedig lenne mivel tönkre tenni néhány embert, aki elutasította, ártott neki –  és egyre lejjebb csúszik, s végül a munkásosztály szintjére kerül, s egy idő után már úgy érzi, számára nincs innen kiút.

A regényt javasoltam a könyvklubunkba is olvasni (bár sajnos a megbeszélésről lemaradtam, egyéb elfoglaltságaim miatt),nem kedveltette meg magát a történet, viszont jó sokat lehet róla beszélni. Méghozzá azért, mert ez egy nagyon kegyetlen rajz a 19. század végének New Yorki társadalmáról. De legalábbis a felsőbb osztályról. Vannak a pénzes emberek, a társasági elit, akik közé nehéz az újaknak bekerülni, mert kemény kasztosodás van. Aztán mikor nagy nehezen befogadnak valakit, arra rákényszerítik a játékszabályaikat és ha az új tagok nem akarják elveszíteni a nehezen megszerzett pozíciójukat, kénytelen a szerint játszani.  Így fordulnak el sorra az emberek a főhőstől is, olyanok, akiknek még segített is bejutni a belső körbe… Lili Bart valahogy nem az igazán szimpatikus hősnő, s persze már az elején lehet sejteni, hogy semmi jó nem fog kisülni az életéből.  De egy idő után kezdtem szánni, ugyanakkor elismerni, hogy valahol van neki tartása, s egyenes volt mert ő aztán neveltetése és pozíciója, vágyai ellenére se igazán tudta játszani a nagyok játszmáját. Ezért marad végül egyedül, mert még védekezni sincs ereje. Ugyanakkor akkoriban már volt más lehetősége is a nőknek, mint valahogy ellavírozni a gazdagok uszályán, csak éppen Lilynek nincs képzelőereje és nem eléggé határozott ahhoz, hogy saját álmai és vágyai legyenek, amelyeket nem fél megvalósítani. Hiszen még a szerelmet is elszalassza, mert abban a tévedésben él, hogy számára csak X összegen felül lehet boldogság. Pedig az ő sorsa mellett vannak azért pozitív példák és más lehetőségek is, csak persze ahhoz, hogy Gerty Farish legyen valakiből, kell bizonyos vérmérséklet.

A Vigasság háza nem könnyen olvastatja magát, rengeteg rétege van. Néhol roppant alapos, van amikor meg bakugrásokkal közlekedik. Edith Wharton kétségtelenül jól ismerte azt a világot amiről olyan kegyetlenül ír, s nem csoda, ha sokan megsértődtek rajta, mert túl naturalisztikus és leleplezi az ott folyó játszmákat, hogy igazából nem az emberek, s főleg nem az érzelmek számítanak, hanem csakis, hogy kinek mekkora a pénze, az arca és a hangja. Először azt gondoltam, nem fog tetszeni a könyv, sőt olvasás közben is sokszor erre gondoltam, de miután befejeztem és egyre több minden jutott eszembe róla, annál inkább látom meg benne a jó, értékes és érdekes dolgokat.

Ráadásul ahogy elnéztem, a trailer alapján egy nagyon szöveg hű film adaptáció is készült belőle, Gillian Andersonnal a főszerepben.

Eredeti cím: The House of Mirth
Kiadó: Lazi
Fordító: Kiss Marianne
Megjelenés: 2008 (1905)
Terjedelem: 352 p.
ISBN: 9789632670065
Honnan: Vásárlás, saját példány


3.5 Stars
Oszd meg!