Már szemezgettem egy ideje ezzel a könyvvel, elvégre kiadta az Ulpius is magyarul, de úgy gondoltam, hogy mostanában olvastam elég chick lit-et (illetve ha már anyákról van szó momlit-et), hogy várjak még rá egy darabig. Aztán kölcsön kaptam angolul és meglepődve olvastam a könyv hátulján, hogy Non-fiction. Holott eddig azt hittem a magyar borító és reklámok alapján, ez inkább regény. Úgyhogy elolvastam gyorsan, reménykedve, hogy hasonlítani fog a Hogyan ne legyünk tökéletes anyákhoz. Végülis stílusban igen közel áll hozzá, szórakoztató, mert az angol nők, ha nem is szépek de bennük van az a humor, amit imádok: fanyar, fapofával előadott halálos csattanók. Itt azonban nincsenek tanácsok, csak egy nő írja le a tapasztalatait arról, hogyan vált szülővé.

Ami Stephanie Calman esetében nem volt egyszerű, ő ugyanis sokáig nem akart gyereket (sőt tartós párkapcsolatoktól is óvta magát), azon a címen, hogy úgyis elszúrná. S természetesen ez a kétség végigkíséri az életét, állandóan megkérdőjelezi magát, a tetteit, hogy vajon mennyire jó anya ő? Hisz sokáig pont azért nem foglalkoztatta a gyerek-kérdés, mert tudta, sose lenne olyan, mint azok a bizonyos bezzeg anyukák bezzeg gyerekekkel. S úgy tűnt számára, hogy körülötte mindenki ilyen. S persze még a szüléstől is félt, ezért aztán már az elején a „könnyebb utat” választotta: programozott császárt. Aztán kiderült, hogy nem is, hogy sokan vannak, akik bizonyos helyzetekben a kisebb ellenállás felé hajolnak (megvesztegetik édességgel a gyereket, hagyják órákat tévézni stb.). Eleinte csak Stephanie Calman baráti körében tűnik ez így, aztán amikor elindítja a badmodhers.co.uk oldalt, kiderül, hogy sokan vannak még hozzá hasonlóak. Olyanok, akiknek fontos a karrierjük, akik segítséget fogadnak a gyerek mellé, bölcsődébe, óvodába stb. adják őket, de ugyanakkor a nehéz napok ellenére senki másnak nem hagynák, hogy ennyire tönkretegyék az életüket, mint csemetéik. Ők egyszerűen csak úgy gondolják, mások mint az emberekben a hős, önfeláldozó anyákról élő kép. S a sok lelkiismeret furdalás ellenére rá kell jönnie írónak, olvasónak egyaránt, hogy nem ez a lényeg.

Mint gyakorló anyának, aki szintén hajlamos kisebb-nagyobb krízisekben okkal vagy ok nélkül magát hibáztatni és ostorozni, mert nem elég jó szülő, kellemes felüdülést hozott a könyv. Ugyanakkor az ilyen stílusú könyvek, internetes fórumok, blogok olvasása után már kezd felvetődni bennem az a kérdés, hogy vajon nem a „bezzeg anyák”-e az urban legends. Mert akiket én olvasok/ismerek azok mind a hagyományos anyaképtől elég messzire vannak.

4 Stars
Oszd meg!