Hugh Laurie új világhírét tökéletesen kihasználva a Kelly Kiadó az ő illetve
a vele azonosított Dr. Gregory House arcával a borítón jelentette meg a könyvet (sőt később hangos könyv is lett belőle, természetesen a magyar szinrkonként működő Kulka János olvasatában). Ezzel a nagyon jó reklámfogással
a hazai bestsellerlisták élére röpítette ezt az igazából átlagos kalandregényt a kiadó.
Még a regény hátulján se sokat lehet megtudni a könyv történetéről. Egyértelműen azoknak szánják, akik doktor Ház nevével bármit megvesznek.

Azt el kell ismerni, hogy Laurie jól ír és ott van benne az az igazi angol humor, amivel már anno kitűnt Stephen Fry vagy éppen a Fekete Vipera oldalán és amiért megkedveltem őt én is
jó pár éve.

De ezen felül a regény nem egy nagy durranás. Kellemes kikapcsolódás, jó
szórakozás, de többet vártam tőle. A sztori szerint Tom Lang belekeveredik egy
fegyverkereskedelemmel kapcsolatos szövevényes ügybe és persze egy nő két szép
szeméért mindent hajlandó kockáztatni. Terrorizmus, gyilkosság, bunyó, szóval
minden van, ami szem szájnak ingere. Tényleg jól, lendületesen indul, aztán a
második fele már nagyon nehezen volt olvasható, néhol unatkoztam is. Mintha
Laurie-nak is elment volna a kedve az írástól. Lehet, ezért is nem jelent meg
több regénye.

Szó ami szó, többet vártam.

 

3 Stars
Oszd meg!