Sarah Dunn könyve teljesen véletlenül került a kezembe, a könyvtárból hazafelé úgy gondoltam kell valami könnyű amit a buszon tudok olvasni. A kötet vékony volt, új, semmit nem tudtam róla, hát levettem a polcról és nekiálltam a buszmegállóban már az olvasásának. Aztán még amikor leszálltam is faltam a betűket. Megint sikerült kifogni egy jópofa női regényt, pedig mostanában ebből nincs sok. Holott elrettenthetett volna, hogy a Blikk Nők kiadványa, de ezt csak utólag vettem észre és bár a 2500forintot drágállnám érte, teljesen jó a kinézete, könnyű (mármint maga a könyv is), korrekt a kivitel, a külcsín és a fordítás is. A sztori pedig olyan kesernyésen mosolyogtató. Talán leginkább Jennifer Weiner Good in bed-jéhez tudnám hasonlítani, ott volt az ebben a stílusban, hogy az első 2 oldal megfogott és a végéig nem engedett. Ráadásul még ami hasonlóság, Sarah Dunn is
újságíró és ez az első regénye, mint Weinernek volt a Good in bed.

Allisont egy vacsoraparty kellős közepén hagyja ott a barátja: lemegy mustárért és nem jön vissza. Ami valljuk be, nem szép dolog. A lány megpróbálja túltenni magát a dolgon, s közben, mint jó neurotikus elemezgeti az ide vezető eseményeket. Allison nem egyszerű eset, hisz vallásos neveltetésének köszönhetően jóval később került oda, hogy párt keressen, mint kortársai, ezért sokkal többet gondolkozik azon, mit kéne tennie, hogy lenne a helyes, van-e valami amit mások könnyebben és természetesebben csinálnak, mint ő és persze állandó lelkiismeretfurdalás gyötri. Hogyan tudja összeegyeztetni azokat az elveket amikben felnőtt mostani életének alakulásával. Közben meg Dunn stílusa teljesen magával ragadó és a hősnője, meg a barátai, ismerősei akik megfordulnak körülötte annyira hétköznapiak, hogy folyamatosan éreztem, ez a könyv akár rólam is szólhatna.

4 Stars
Oszd meg!