Anna Gavalda novelláskötete után éreztem, hogy a regényeit is el kell olvasni. A második került a kezembe, s meg kell mondani, pont ugyanúgy ragadott magával mint a rövid történetei. Két nap alatt a végére értem, ami lássuk be egy két és fél hónapos gyerek anyjaként nem semmi teljesítmény. Még az éjszakai etetést is szívesen fogadtam, hisz akkor is belefeledkezhettem a történetbe.

Camille, a vasráccsal is alig 40kg-t nyomó művész magányosan él egy 15 négyzetméteres padlástérben, alig eszik, éjszakánként pedig takarítónőként dolgozik, nappal alszik, s leginkább az anyjával való találkozást kerüli. Aztán amikor megbetegszik a régi bérházban lakó fura, félénk, dadogós alak, Philibert jön a segítségére, magához veszi és ápolni
kezdi. A fiú igazi arisztokrata, elszegényedett persze, de a szülei arra nevelték, hogy legyen büszke a címére, s egyáltalán nem találja helyét a XXI. Században. Örökösödési huzavonából kifolyólag él egy hatalmas lakásban, albérlője egy mogorva szakács, Franck, akit csak a motorok és a nagymamája érdekel. Különös, ellenségeskedéstől se mentes hármasukból aztán igazi kis család lesz. Ha már az, ahova születtek nem töltötte be ezt a szerepet, találtak maguknak egy másikat, ami kiteljesül, mikor a nagymama is beköltözik,
s ezzel a fiatalok megszépítik az idős hölgy utolsó hónapjait.

Gavalda pörgős párbeszédekkel tarkított regénye az első oldaltól kezdve beszippantott és nem engedte, hogy letegyem. De tényleg alig bírtam elszakadni ezektől az emberektől, s igenis nekem jól esett, hogy nagy hepiend lett a vége, mert megérdemelték. Az élet lehet ilyen is, hogy a legmélyebb pokoli bugyorból ha egyedül nem is, de másokra támaszkodva, meglátva bennük a jót, előmerészkedve a csigaházból nagy meglepetés érheti az embert és nagyjából megtalálja az egyensúlyt az életében

Áprilisban mutatják be a regényből készült filmet Franciaországban, s nem meglepetés, hogy Camille-t Audrey Tatou fogja játszani.

 

5 Stars
Oszd meg!