Jó néhány hónapig tartott, mire rávettük a nagyobbik fiunkat, hogy nézze meg az Így neveld a sárkányodat című rajzfilmet, pedig mondogattuk, hogy anya és apa…
Már megint egy könyv, ahol az angol cím hangsúlyosabb, mint a magyar. Még a borítón is, s ez engem egyre inkább zavar, sőt szerintem azért…
Az elmúlt időszakban az ember hatására én is elkezdtem foglalkozni a táplálkozásunk változtatásával. Ő nézte ki magának ezt a könyvet, aztán azt mondta, hogy ha…
Rögtön az elején el kell mondanom, hogy kicsit félre voltam informálva erről a könyvről. Mert meg voltam róla győződve, hogy egyike csak, a manapság népszerű…
Erről a regényről is már tavasz óta lehetett olvasni külföldi blogokon, s miután Balázs is erősen ajánlotta a Hármas könyvelésben, már viszketett az ujjam, hogy…
Szinte hihetetlen, de majdnem pontosan 9 éve olvastam először a regényt. Akkor is megemlékeztem róla már itt, de mivel régen még csak a memóriám miatt…
Az Ad Astra kiadó első körből ajánlott könyvei közül a Zoo City volt az, ami igazán a tatalmával hívta fel magára a figyelmet. Főleg miután…
Ez a Janikovszky könyv is az Aranyesővel együtt került ismét a kezembe. Nem is emlékszem, hogy annak idején miért is nem ez volt a kedvencem,…
Amikor tavaly néhány külföldi blogon írtak a Deathless-ről mindenki azonnal kiemelte, hogy az írónője, Catherynne M. Valente minden könyvét várják, mert annyira csodás a prózája,…
Az úgy volt, hogy Izolda kérdezte nem tudná-e neki valaki kölcsönadni az Aranyesőt meg a Szalmlalángot én meg szóltam, hogy nekem megvan mind a kettő,…
Nos, elérkezett befejező részéhez az utóbbi évek legnépszerűbb fiatal felnőtteknek íródott sorozata is, az Éhezők viadala. Mivel mind az első, mind a második rész nagyon…
Az az igazság, hogy én azt hittem, Niffenegger megírta a két regényét (Az időutazó felesége,A Highgate temető ikrei), oszt kész máson nem nagyon dolgozott a…
Ismeretségem Lehane-nel ezzel a történettel kezdődött. Láttam a filmet, ami a regényből készült, nagyon a hatása alá kerültem és utána kezdtem el őt olvasni, s…
Victoria Dahl a Donovan Sörfőzdét irányító testvérekről trilógiát írt és immár itt is a második rész, ami Jamie, a középső fiú sztorija. Jamiet senki se…
Először azt hittem, hogy a címben valami elírás van, de a jó kis jegyzetekben, ami most azért kevesebb, mint korábban, elmagyarázzák, hogy a cím egy…