Menu Close

Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknak – 2. felvonás

Három éve nyáron, amikor két nap alatt végignéztem a Stranger Things harmadik évadát, már összeszedtem több mint egy tucat regényt, amelyek hangulatában vagy motívumokban hasonlítanak a Netflix sorozathoz. Most, hogy kijött a negyedik évad, amelynek az első felét szintén egy hétvégén ledaráltam, felmelegítettem ezt a bejegyzést és a közösségi oldalaimon ajánlgattam is. S közben körbenéztem, hogy vajon az elmúlt években jelent-e még meg más olyan könyv is, amelyekkel lehetne bővíteni a gyűjteményt. S jelentem igen, vannak újabb meg régebbi felfedezettek, amelyeket lapozgatva talán gyorsabban telik július elejéig az idő (amikor a Stranger Things friss évadának befejező részei is kijönnek), s talán még azután is fenntartják a hangulatot és könnyebbé teszik a várakozást az 5. szezonra.

Az előző gyűjtemény itt található: Olvasmányajálnó Stranger Things rajongóknak

Nem csak regények de képregények, grafikus regények is vissza tudják adni azt a 80-as évek hangulatot meg a titokzatos dolgokat és a jó hír, hogy most már ezekből is nem kevés elérhető magyarul.

Például a Paper Girls első két része, amely 1988-ban játszódik, kisvárosban ahol egy csapat bicikliző újságárus lány találkozik természetfeletti dolgokkal.

Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknak – 2. felvonásPaper ​Girls – Újságoslányok 1. by Brian K. Vaughan, Eszter Szép, Cliff Chiang
Published by Cicero on April 5, 2021
Pages: 144
Goodreads

Megérkezett az új és egyedi kalandsorozat első kötete Brian K. Vaughantól, a New York Times eladási listáját vezető SAGA írójától és Cliff Chiangtól, a WONDER WOMAN legendás rajzolójától.
1988 halloweenjét követő reggelen négy tizenkét éves újságkihordó lány felgöngyölíti minden idők legfontosabb sztoriját.Külvárosi dráma és természetfeletti rejtélyek találkoznak ebben a nosztalgiáról, diákmunkáról, és a gyerekkor utolsó napjairól szóló sikersorozatban.
„A következő amerikai képregényklasszikus. Vaughan szövege, Chiang rajzai – Matt Wilson színeivel és Jared Fletcher betűivel kiegészítve – pazar rejtélyeket tárnak elénk.” – VOX
„A Paper Girls egy csapásra az elolvasandó könyveim listájának élére került.” – The Seattle Review of Books
„A Paper Girls-ben egy kimagasló kreatív csapat elbűvölő rejtélyeket sző.” – A. V. Club

A Cserkeszterekben is vannak rendesen természetfeletti különleges dolgok és itt is a barátság meg a belevaló csajok amelyek viszik a sztorit. A második kötet a könyvhétre jelenik meg magyarul.

Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknak – 2. felvonásCserkeszterek: Rettegjetek a szent nyávogótól by Noelle Stevenson, Kleinheincz Csilla
Published by Cicero on June 2, 2021
Pages: 128
Goodreads

A Miss Quinzella Thiskwin Penniquiquil Thistle Crumpet tábor (belevaló hölgyfélék számára) olyan dolgokat rejt, amik nem azok, amiknek látszanak. Háromszemű rókák, titkos barlangok és anagrammák bukkannak fel. Szerencsére Jo, April, Mal, Molly és Ripley, az öt rátermett, tűzrőlpattant jó barát eltökélte, hogy fantasztikus nyarat tölt együtt… és nem hagyják, hogy egy mágikus küldetés vagy egy csomó természetfeletti lény az útjukba álljon! A rejtély egyre terebélyesebb és minden itt kezdődik.
A New York Times bestseller képregénysorozat első kötete! Írói a csodálatos sztárképregényes, Noelle Stevenson (Nimona, Kalandra fel™) és a zseniális újonc, Grace Ellis, rajzolója pedig a rendkívül tehetséges Brooklyn Allen.A Cserkeszterek 2015-ben Eisner-díjat nyert legjobb új sorozat és legjobb tiniképregény kategóriákban.

Az Utolsó srácok a földön-ben ugyan zombik ellen küzdenek a főhősök, viszont itt is egy csapat 13 évesről van szó, akik roppant találékonyak tudnak lenni. Amúgy ebből is van Netflix sorozat és magyarul már 3 kötet jelent meg Jack és haverjai kalandjairól.

Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknak – 2. felvonásAz utolsó srácok a Földön és a Rémálom Király (Az utolsó srácok a Földön, #3) by Max Brallier, Sándor Alexandra Valéria, Douglas Holgate
Published by Könyvmolyképző on December 8, 2021
Pages: 272
Goodreads

„Szörnyen humoros! Nagy borzongást és még nagyobb nevetést okoz.” – Jeff Kinney, a New York Times bestseller Egy ropi naplója szerzője
A zombiapokalipszis utáni élet eléggé bejön a 13 éves Jack Sullivannek: egy irtó menő lomberődben él a legjobb barátaival, hús-vér Mario Karttal száguldozik a városban, van egy csapatnyi szörnyhaverja, rendszeresen harcol zombikkal, és általában véve úgy kezeli az életet, mintha videójáték lenne! De aztán Jack barátai döbbenetes felfedezést tesznek: talán mégsem ők az utolsó srácok a Földön.
Ez remek hír mindenkinek… kivéve Jacket. Mert ha más embereket is találnak, a barátai nem maradnak sokáig vele! Jack egyetlen reménye, hogy megőrizze a dolgokat úgy, ahogy vannak, ha bebizonyítja: itt minden tökéletes, őrülten mókás az élet, és semmi más nem lehetne ennél jobb. Az egyetlen probléma: nehéz meggyőzni a barátait, hogy minden szuper, miközben egy szörnyűséges Rémálom Király üldözi őket, plusz egy ősi gonosz, aki nem nyugszik, ameddig el nem pusztítja a Földet.
Affene! Lehet, hogy a szörnyapokalipszis utáni élet bonyolultabb, mint Jack gondolta…
New York Times és USA Today bestsellersorozat, több millió eladott példánnyal!
„Újabb szörnytasztikus könyv Az utolsó srácok a Földön-sorozatból!” – Mehsi, Goodreads
KÜLDETÉS INDUL! Vágj bele az USAF olvasásába, és szerezz brutál plecsniket!
És tudod, mit? Eljött a te időd!Tedd kötelezővé a szüleidnek!Figyeld meg, mit lépnek! ;)
10 éves kortól ajánljuk!

A következő két könyvet már az előző listába is beválogathattam volna, mások is javasolták. Először is ugye Stephen Kingtől A tűzgyújtó azért illik ide, mert akárcsak Elevennek, Charlie-nak is különös képességei vannak és mindenféle kormányzati szervek akarják felhasználni őt a saját kényükre-kedvükre.

Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknak – 2. felvonásTűzgyújtó by Stephen King, János Boris, Katalin Palkó
Published by Európa on May 12, 2022
Pages: 416
Goodreads

„Tűnjenek innen… Tűnjenek innen, de gyorsan! Még sosem csinált ilyet a lányom, és nem tudom, képes lesz-e megfékezni magát!”Andy McGee és Vicky Tomlinson egyetemistaként némi extra pénz reményében önkéntesnek jelentkezett egy szérumkísérletbe, amelyet a Műhely nevű titkos kormányzati hivatal szervezett.
A végeredmény kivételes, rejtett pszichikai tehetséget nyitott meg bennük, és miután egymásba szerettek és családot alapítottak, ez még félelmetesebben nyilvánul meg szerelmükből született gyermekükben, Charlie-ban. Kislányukat a valaha látott legkülönlegesebb és leguralhatatlanabb erővel ajándékozták meg, a pirokinézissel, azzal a képességgel, hogy elméjével tüzet hozzon létre. Mikor kiderül a titok, a Műhely kegyetlen ügynökei és orvosai azon fáradoznak, hogy bármi áron felhasználhassák ezt a váratlan genetikai anomáliát saját ördögi céljaik érdekében. Ám erőszakos akcióik fellobbanthatják akár az egész világot körülöttük, mikor Charlie saját dühével vág vissza.

Dan Simmons Deremesztő nyarában is egy csapat jóbarát bringázgat, együtt lóg aztán meg jól szembetalálkoznak valami sötét és gonosszal, ami a kisvárosuk békéjét abszolút felforgatja.

Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknak – 2. felvonásDermesztő nyár by Dan Simmons
Published by Alexandra on February 13, 1991
Pages: 720
Goodreads

1960 nyarán az illinois-i ElmHaven kisvárosában öt tizenkét éves fiú olyan szoros köteléket kovácsol, melyet az élet semmilyen fordulata nem képes szétszakítani. Bringázás a napnyugtában, titkos búvóhelyek az erdőben, egy idilli gyermekkor ártatlan titkai – másból sem áll az életük. Csakhogy a napfényben fürdő kukoricatáblák között olyan események történnek, melyek minden létező módon próbára teszik egymás iránti hűségüket. Amikor az éjszaka közepén megkondul egy rég elfeledett harang, a városlakók tudják, hogy vége a gondtalan időknek. A fenyegető erődként föléjük tornyosuló Régi Központi Iskola szívében, melyet beleng a koporsók mahagóniillata, láthatatlan gonosz támad új életre. Különös és rémisztő események dúlják fel a mindennapokat, terjesztik el a rettegést az egykor oly békés közösségben. Mike, Duane, Dale, Harlen és Kevin ki akarják söpörni a városból ezt az ősi rettenetet, ezért véres háborút indítanak a titokzatos erő ellen, mely az egész éjszakát uralja.

A kisváros, barátok, valami sötét lappang témában még klasszikusnak számít Robert McCammon: Egy fiú élete című regénye is, amely pont 2019-ben jelent meg magyarul is.

Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknak – 2. felvonásEgy fiú élete by Robert R. McCammon, Kleinheincz Csilla
Published by Fumax on March 1, 2019
Pages: 664
Goodreads

Itt vannak bennem egy fiú életének emlékei abból az időből, amit abban a varázslatokkal teli birodalomban töltött. Ezeket a dolgokat akarom elmesélni önöknek...
A tizenegy éves Cory Mackenson egy idilli városkában, az alabamai Zephyrben él, ahol minden a legnagyobb rendben van: az ég mélykék, a folyóban rejtélyes szörnyek úszkálnak és minden barátság örökké tart.
Egy hideg, tavaszi reggelen azonban baleset történik, a közeli tóba belehajt egy autó, és amikor Cory apja kétségbeesett kísérletet tesz a sofőr megmentésére, kiderül, hogy azt már holtan ültették a járműbe. A rettenetes halál látványa megbabonázza a férfit, nem tud tőle megszabadulni. Miközben Cory próbálja megérteni apja zaklatottságát, nyomozni kezd, és lassan felismeri, hogy a jó és a rossz miféle erői működnek Zephyrben. A holtakkal beszélő és élőket megigéző ősöreg, misztikus asszonytól kezdve a szeszfőzők erőszakos klánjáig szövevényes utat jár be, és számos különös alak és társaság titkairól szerez tudomást a válaszokat keresve.
Szülővárosa sötétben lapuló rejtélyei fokozatosan tárulnak fel – miközben apja ép elméje és a saját élete is kockán forog.

S persze ha már Stephen Kingről volt szó, azért egy másik horror írónak is van hasonló regénye arról, hogy kisgyereken kísérleteznek.

Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknak – 2. felvonásA rettegés ajtaja by Richard Paige, Dean Koontz
Published by Animus on June 4, 2001
Pages: 544
Goodreads

A kilencéves Melanie öntudatlanul kóborol az utcán, amikor rátalálnak. Mint kiderül, a kislány két, közvetlen környezetéhez tartozó személy megmagyarázhatatlanul brutális meggyilkolását élte túl. Az egyik áldozat az apja. Házuk átkutatása során találják meg azt a szürke szobát, melyben a megszállott pszichológus apa éveken át teljesen titokban kísérletezett saját leányán, nem kímélve őt a legszörnyűbb szenvedésektől sem. Melanie élete is veszélyben forog. Csak anyjára számíthat, aki hat év után kapja vissza az annak idején apjával együtt nyomtalanul eltűnt kislányt. A nőnek minden szeretetére és odaadására szüksége van leánya mellett, akit különös, paranormális jelenségek kísérnek.

Ha már klasszikusok, természetesen Neil Gaiman is foglalkozik egy csomót a gyerekkorral, az ártatlanság elvesztésével és a titkokkal, egyik legszebb kisregénye Az óceán az út végén nagyon is illik hangulatában ide és messze nem olyan horroros, mint az előző könyvek 🙂

Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknak – 2. felvonásÓceán az út végén by Neil Gaiman, Zoltán Pék
Published by Agave on June 18, 2013
Pages: 192
Goodreads

Amikor egy emlék felenged, a múlt szivárog ki belőle.
Mit tehet egy hétéves fiú, ha az addig nyugodt, vidéki életet megzavarja valami, ami nagyobb nemcsak nála, de az általa ismert felnőtteknél, sőt az általa ismert világnál is? Hirtelen elszakad a saját családjától, és egyetlen hely van ahová mehet, egy ház a földút végén. Ebben a házban három nő lakik, három nemzedék, nagymama, anya és lánya, akik sokat láttak és még többet tudnak. Ismerik a titkos utakat és lebegő járatokat, értik a halk szavakat és a néma igéket, jártak a földeken innen és a vizeken túl. Ők segíthetnek, csakhogy mint mindennek, a segítségnek ára van.
Neil Gaiman új regénye a gyermekkor varázslatát mutatja a felnőttlét karcos szemüvegén át, az ártatlanság elvesztését a tapasztalat párás tükrében, hírnevéhez méltóan egy olyan történetben, amely semmihez sem hasonlít

Az Eleanor és Park-ot azért hoztam, mert a 80-as évek életérzést, a kívülállósságot és az első tiniszerelmet nagyon jól ragadja meg. A gonosz pedig teljesen evilági benne.

Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknak – 2. felvonásEleanor és Park by Rainbow Rowell, Ágnes Simonyi
Published by Scolar on October 9, 2014
Pages: 334
Goodreads

Park Sheridan tökéletesen kigondolta. Ha senki sem látja, senki sem fogja zavarni. Ha láthatatlanná tud válni, mindenki békén hagyja majd. Eleanor Douglas akkor sem lenne képes eltűnni, ha megpróbálná. Minden túl sok rajta őrült vörös haja, fantasztikus ruhái, a szokatlan bolondságok, amik elhagyják a száját. Mikor Eleanor feltűnik Park iskolabuszán, a fiú nem tudja eldönteni, hogy bátor-e, vagy öngyilkos típus De nem tudja kiverni a fejéből. Két rossz csillagzat alatt született fiatal története, akik elég okosak ahhoz, hogy tudják, az első szerelem szinte sohasem tart soká, de elég bátrak és elszántak ahhoz, hogy mégis megpróbálják.

A Drága kis szívem főhőse akárcsak Eleven fiatalkora ellenére már sok szörnyűséget élt át, de megtörni nem sikerült.

Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknak – 2. felvonásDrága kis szívem by Gabriel Tallent, József Békési
Published by 21. Század Kiadó on April 29, 2019
Goodreads

„A remekmű elcsépelt fogalom, túl sok borítón használták már, de a Drága kis szívem tényleg az.” - Stephen King
Teknőc Alveston kemény lány. Tizennégy éves, és az erdőket járja az észak-kaliforniai tengerparton. Kedvenc helyei, menedékei a patakok, a dagálytavak, a sziklaszigetek, de személyes világa kicsi és veszélyekkel teli: Teknőc zaklatott lelkű, karizmatikus apja bűvöletében és rabságában nőtt fel. Emberi kapcsolatai az iskolára korlátozódnak, de ott sem enged közel magához senkit; néha beteg nagyapjával römizik, esténként pedig apjával együtt készül – a világvégére.
Azután megismerkedik Jacobbal, és először tárul fel előtte egy tágasabb világ: ráébred, hogy otthoni élete se nem biztonságos, se nem fenntartható. Szökést tervez, felhasználva mindazokat a túlélési technikákat, amelyekre apja tanította.
Egyedi stílus, vad természeti környezet: felkavaró és megrendítő olvasmány egy kiemelkedően tehetséges új író tollából, mely megjelenése után azonnal felkerült a The New York Times bestsellerlistájára, fontos irodalmi elismeréseket kapott, és két tucat országban vásárolták meg a jogait.
„Egyhuzamban olvastam végig, pedig már hajnalodott, és el kellett érnem egy kora reggeli gépet: ebben a letehetetlen könyvben Gabriel Tallentegy lány testi, lelki, szellemi függetlenségéért vívott harcát tárja elénk brutális őszinteséggel és lenyűgöző gyengédséggel. Az eredmény egy szívet tépő, első regény, amely egyszerre sokkol, megráz és felemel.” - Celeste Ng
"Azonnal magával rántja az olvasót, Tallent bámulatosan tehetséges író.” - The Washington Post
“Remek tempójú kalandregény, különös és emlékezetes könyv.” - The Guardian
“Szívszorító regény, pazar bemutatkozás.” - BBC
Gabriel Tallent Új-Mexikóban született, két anya nevelte fel a mendocinói tengerparton. 2010-ben diplomázott a Willamette Egyetemen, majd két szezonon át ifjúsági túrákat vezetett Északnyugat-Amerika isten háta mögötti vadonában. Ma Salt Lake Cityben él.

Kisváros, ahol mindenféle megmagyarázhatatlan dolgok történnek? Üdvözöljük Night Vale-ben!

Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknak – 2. felvonásÜdvözöljük Night Vale-ben! by Joseph Fink
Published by Maxim on April 20, 2017
Pages: 368
Goodreads

Night Vale is a small desert town where all the conspiracy theories you've ever heard are actually true. It is here that the lives of two women, with two mysteries, will converge. Nineteen-year-old Night Vale pawn shop owner Jackie Fierro is given a paper marked 'KING CITY' by a mysterious man in a tan jacket. She can't seem to get the paper to leave her hand, and no one who meets this man can remember anything about him. Jackie is determined to uncover the mystery of King City before she herself unravels. Diane Crayton's son, Josh, is moody and also a shape shifter. And lately Diane's started to see her son's father everywhere she goes, looking the same as the day he left years earlier. Josh, looking different every time Diane sees him, shows a stronger and stronger interest in his estranged father, leading to a disaster Diane can see coming, even as she is helpless to prevent it. Diane's search to reconnect with her son and Jackie's search for her former routine life collide as they find themselves coming back to two words: 'KING CITY'. It is King City that holds the key to both of their mysteries, and their futures ...if they can ever find it.

A Stranger Things legfrissebb évadában egy ház is fontos szerepet kap, akárcsak Lauren Olivier regényében, A szobák-ban.

Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknak – 2. felvonásSzobák by Lauren Oliver, Katalin Sóvágó
Published by Gabo on October 29, 2015
Pages: 384
Goodreads

A Szobák delejes és izgalmas történet a bűntudatról, a szeretetről és a családi titkokról.
Meghal Richard Walker, a magányos pátriárka. Megérkezik az elidegenedett család – Caroline, a megkeseredett elvált feleség, Trenton, a zaklatott kamasz, Minna, az engesztelhetetlen lány –, hogy átvegyék az örökséget, egy sokszobás vidéki házat, és egy élet kacatjait.
Ám Walkerék nincsenek egyedül. A fojtogató falak között ott kísért Alice és Sandra, a rég halott asszonyok, akiknek nyughatatlan lelke örökre hozzá van kötve a házhoz. Alice és Sandra térért és emlékekért dulakodva, egymással marakodva és a saját életükre emlékezve lesik a családot. Bár a hangjukat nem hallani, a házzal üzennek, fűtőtestek sziszegésében, lépcsők recsegésében, kiégő villanykörtékkel.
Élőket és holtakat kísértenek a fájdalmas emlékek, amelyek vulkanikus erővel törnek a felszínre. Amikor megjelenik egy új kísértet, és kiderül, hogy Trenton tud beszélni vele, az élők és a holtak világa összeütközik, aminek robbanás lesz a vége.
Az elegánsan felépített és ragyogóan ütemezett Szobák lebilincselő és fantáziadús kísértethistória, ugyanakkor felejthetetlen és megrendítő családregény.

Ezekkel talán már ki lehet bírni addig amíg a 4. évad következő adagja megjelenik

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *