Menu Close

Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknak

Egész sokáig kitartottam, de a nyár elején megnéztem a Netflix Stranger Things sorozatának első két évadát, hogy aztán én is várhassam a 3-at. Így abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy másfél év helyett csak 3 hetet kellett kibírnom július 4-ig. De aztán egy nappal sorozatmaratonnal később máris vége lett és most én is ott vagyok, mint sokan mások, hónapokat (éveket?) várhatok a folytatásra. Viszont nem lennék igazi könyvtároskisasszony, ha nem kezdtem volna el keresgélni olyan könyveket, amelyek visszahozhatják a sorozat hangulatát, vagy éppen azért kapcsolódnak hozzá, mert utaltak rájuk a filmesek, azaz meghosszabbíthatják az élményt.

A Stranger Things, ha valaki nem ismerné 80-as években játszódó horror sorozat, főszereplői tinik, akik természetfeletti dolgokkal találkoznak. Úgyhogy összeszedtem pár könyvet, amelyeket olvasva visszarepülhetünk az indianai kisvárosba, Hawkins-ba.


Természetesen Spielberg hatása mellett az egész sorozta tisztelgés Stephen King 80-as évekbeli munkássága előtt. Úgyhogy tőle lehet bőven olvasni olyan regényeket amik ekkoriban jelentek meg és/vagy gyerekek szerepelnek benne. Az Állj ki mellettem! (ami a Remény rabjai kötetben jelent meg), Az, Carrie főleg ami hasonló témákkal játszik, mint a sorozat.
Barátság, összetartozás, felnőtté válás

Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknakA remény rabjai by Stephen King
Published by Európa on August 27, 2012
Pages: 758
Goodreads

Mit tehet a fogoly, ha életfogytiglanra ítélik? Ha senki nem hiszi el, hogy ártatlan? Miben bízzon? A kegyelemben? A szökésben? Megannyi kérdés, amelyre King letehetetlen könyvének végén, de csakis a legvégén kapjuk meg a feleletet. Rabokról szól a második kisregény is – sorsának foglya a náci háborús bűnös, meg az újságkihordó gyerek, aki valahogy kiszagol valamit… Az Állj ki mellettem!-ben sem marad az olvasó borzalmak nélkül – élő gyerekek nyomoznak eltűnt társuk után… A légzőgyakorlat klasszikus krimi: karácsony előestéjén öregurak hátborzongató történetekkel szórakoztatják egymást.
A kisregények javát a moziból ismerheti az olvasó.

Lány különleges képességgel

Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknakCarrie by Stephen King, Hamvai Kornél
Published by Európa Könyvkiadó on October 24, 2013
Pages: 284
Goodreads

A chamberlaini gimnáziumban közeleg az érettségi. A tizenhat éves, esetlen Carrie White-ot nemcsak bigottan vallásos anyja terrorizálja, hanem diáktársai – főként a lányok – gúnyolódásának is állandó céltáblája. Egy különösen megalázó esemény után a főkolomposokat megbüntetik, Carrie-ben pedig nőttön-nő az indulat, elégtételt akar venni az őt ért sérelmekért. Egyre inkább tudatosul benne, hogy félelmetes telekinetikus képessége micsoda hatalom…
Stephen King sorrendben negyedik regénye ez, mégis elsőként jelent meg, és zajos sikert aratott: egy év alatt több mint egymillió példányt adtak el belőle. Írója akkoriban még középiskolai tanárként dolgozott, alig jött ki a fizetéséből, és ehhez a történethez nem fűzött komolyabb reményeket – kezdetben novellának szánta, de nem volt vele elégedett. Végül ki is dobta, az anekdota szerint felesége bányászta elő a szemetesből, és ő győzte meg a pályakezdő írót, hogy érdemes kidolgoznia az ötletet. Egy visszaemlékezésben afféle fordított Hamupipőke-történetnek nevezte a Carrie-t, amely később keletkezett, mint a – vele párhuzamba állítható – Rosemary gyermeke című film, de korábban, mint az Ördögűző.
A regényből eredetileg Brian De Palma rendezett filmet 1976-ban. A vadonatúj, 2013-as filmváltozat rendezője Kimberly Peirce, a két főszerepet Julianne Moore és Chloë Grace Moretz alakítja.

Srácok a természetfelettivel szemben
Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknakAz by Stephen King
Published by Európa on September 5, 2017
Pages: 1184
Goodreads

Heten voltak. Hét kiskamasz barát, akiknek szembe kellett szállniuk a városukat terrorizáló rémmel. A csatornákban, a lefolyókban, a kanálisban lakó Az időről időre felszínre bukkant, és akkor útját hullák szegélyezték. Sok hulla. De Derry városában ezen senki sem lepődött meg. Az emberek halandóak, a gyerekek meg főleg. Egészen addig, amíg ők heten össze nem fogtak, hogy legyőzzék Azt.
Bill, a vezér, aki az öccse halálát akarja megbosszulni. Ben, akinek a könyvek a barátai, na meg az ennivaló. Richie, akinek mindig rosszkor jár a szája, ráadásul különféle Hangokon. Stan, aki gyűlöli a rendetlenséget és a piszkot. Eddie, akinek asztmája van és tankszerű anyja. Michael, a néger. És Beverly, a lány, akit ver az apja és akibe ketten is szerelmesek.
De hogyan szállhat szembe hét gyerek az egész várost megfertőző gonosszal? Stephen King hatalmas regénye vérfagyasztó izgalmak során válaszolja meg a kérdést. És mesél még gyerekkorról és felnőttségről, pénzről és szegénységről, barátságról és kirekesztettségről, lányról és fiúról. Szóval az életről.


Ray Bradbury Gonosz lélek közeleg (amiről még írtam is ősidőkben) című regényében a főszereplők 13 évesek, kisvárosban élnek, vándorcirkusz érkezik hozzájuk és titkokkal is szembesülnek.

Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknakGonosz Lélek Közeleg by Ray Bradbury
Published by Európa Kiadó on 2002
Pages: 302
Goodreads

im ​és Will kiskamaszok, akik nagyon szeretnének már felnőni. Egy nap vándorcirkusz érkezik a városukba, szörnyszülöttekkel és fantasztikus mutatványokkal: az öreg tanárnő a Tükörlabirintusban megpillantja kislánykori önmagát, a villámhárító-ügynököt megigézi a világ leggyönyörűbb asszonya, a fiúk pedig kilesik a nagy titkot – a cirkusz körhintája hátramenetben fiatalít, előre pedig öregít. Ám Will apja, az emberkerülő könyvtári gondnok régi újságokból rájön, hogy a cirkusz nem közönséges társulat: harminc-ötven évenként visszajár hozzájuk, hiszen az emberek a körhintán megifjodhatnak, a cirkuszosokat pedig éppen az ő félelmeik és fájdalmaik éltetik, hiszen mindenki fél valamitől. A felismerés elkésik: a cirkusz megfogja és akarat nélküli bábokká teszi a fiúkat. Will apjának ki kell lépnie remetei magányából, hogy megmentse a gyerekeket, de a rémálom rá is kiterjeszti gonosz hatását. A lidércnyomás véget ér ugyan, ám a tapasztalatot nem lehet meg nem történtté tenni. Jim és Will nem lett felnőtt, de a régi gyermekkornak mindörökre vége. Ray Bradbury a mélységesen emberi sci-fi klasszikusa, a Marsbéli krónikák és a Fahrenheit 451 halhatatlan írója. Leghíresebb és legnépszerűbb művei közé tartozik a Gonosz lélek közeleg, amely hamisítatlan amerikai álom a felnőtté válásról, a gyermeki mesevilág felől közelítve

Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című regényében (meg a folytatásaiban) egy csapat érdekes képességgel felruházott fiatal van, nem csak egy, mint a sorozatban.

Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknakVándorsólyom kisasszony különleges gyermekei (Miss Peregine, #1) by Ransom Riggs
Published by Kossuth on November 4, 2011
Pages: 340
Goodreads

Egy rejtélyes sziget …egy elhagyott árvaház …izgalmas, megindító és csodálatos történet.
Hajdanában egy szigeten, a világ túlsó felén igen különös gyerekek éltek. Mind együtt egy nagy, öreg házban, egy elvarázsolt helyen, ahol senki sem lelhetett rájuk. Nem olyanok voltak, mint más emberek. Káprázatos dolgokra voltak képesek.
Volt egy fiú, akit egyáltalán nem lehetett látni, ha nem viselt ruhát, aztán egy lány, aki a csupasz kezében hordozta a tüzet. Volt két nővér, akik úgy beszélgettek egymással, hogy egyetlen szót sem szóltak és egy lány, aki úgy járt, hogy a lába nem érintette a földet. Olyan könnyű volt, hogy madzagot kellett kötni a derekára, hogy el ne repüljön.
És mindre vigyázott egy bölcs, vén madár.
Egy családi tragédia után a tizenhat esztendős Jacob egy távoli, Wales partjai közelében lévő szigetre kerül, ahol felfedezi Vándorsólyom kisasszony különös gyermekek számára alapított otthonának omladozó romjait. Ahogy Jacob végigjárja az elhagyott hálótermeket és folyosókat, rájön, hogy az itt rejtegetett árvák többek voltak különösnél. Talán veszélyesek. Lehet, hogy jó okból zárták őket el egy kietlen szigeten. És valamiképpen – legyen ez bármilyen valószínűtlen is – talán még mindig élnek.
Ez a nyugtalanító, réges-régi fényképekkel illusztrált regény élvezetes olvasmány felnőtteknek, tiniknek és bárkinek, aki élvezi a hátborzongató kalandokat.Különleges, misztikus történet, X-men és Harry Potter a negyvenes évekből... A fiatal szerző első könyvét az amazon.com máris beválasztotta 2011 legjobb könyvei közé.

Mivel az irodalom teli van különleges képességekkel rendelkező kislányokkal, még ide sorolnám a Kiéhezettek-et is.

Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknakKiéhezettek by M.R. Carey
Published by Kossuth on February 16, 2016
Pages: 456
Goodreads

A történet a jövőben játszódik, az emberiség nagy része egy gyorsan terjedő fertőzés áldozatává vált. A fertőzést egy különleges gomba okozza, amely a szervezetbe jutva átveszi az irányítást a gazdatest idegrendszere fölött. A fertőzöttek, a „kiéhezettek" gyorsan elveszítik személyiségüket, emberi mivoltukat, és egészséges emberek húsával táplálkoznak.A egészségesek védett városokba húzódtak vissza, vagy „guberálókká" válnak, azaz veszélyes bandákhoz csapódva próbálják túlélni a helyzetet.Egy jól védett katonai bázison különleges gyerekeket tartanak fogva, egymástól is elzárva. Ők is kiéhezettek, azonban megőrizték emberi tulajdonságaikat sőt, kiemelkedően magas intelligenciával rendelkeznek. A tudósok abban reménykednek, hogy segítségükkel – vagy inkább felhasználásukkal – sikerül megtalálniuk az ellenszert.Egy napon a kiéhezettek és a guberálók megtámadják a bázist, csak keveseknek sikerül megmenekülniük, köztük az egyik legintelligensebb kiéhezett gyerekkel, Melanie-val. A menekülőknek a kiéhezettekkel zsúfolt városokon át kell eljutniuk a biztonságot jelentő védett területre…

Ugyan nem olvastam, de Naomi Alderman: A hatalom című regényében is a lányok azok, akik képesek elképesztő dolgokra.

Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknakA hatalom by Naomi Alderman, Judit Bernadett Borbély
Published by 21. Század Kiadó on October 27, 2018
Pages: 383
Goodreads

A nők a világ minden táján felfedezik, hogy különös erővel rendelkeznek. Ujjuk egyetlen érintésével képesek szörnyű fájdalmat okozni, sőt: gyilkolni is.A férfiak pedig rájönnek, hogy kicsúszott a kezükből az irányítás...Elérkezett a Lányok Napja, de vajon hogyan fog véget érni?A hatalom az elmúlt évek legnagyobb könyvsikereinek egyike, megjelenése óta megtalálható a legfontosabb sikerlistákon, 15 héten át szerepelt a New York Times mérvadó listáján. Már több, mit két tucat nyelvre lefordították, rendkívüli aktualitásával, melyben egy új, nők irányította jövőt vizionál, jelentős visszhangot váltott ki az irodalmi életben, a közéletben, a sajtóban és a politikában. Sorra kapja a fontos elismeréseket, a New York Times az év tíz legjobb könyve közé választotta, ahogyan Barack Obama is ajánlotta, mint az év egyik legfontosabb könyvét.
Provokatív, korszak-meghatározó thriller (Guardian)
Az éhezők viadala és A szolgálólány meséje - vegyítve. (Cosmopolitan)
Tökéletes. Okos, ijesztő, mulatságos. (Daily Telegraph)
Magával ragadó. Minden nőnek el kellene olvasni. (The Times)
Dermesztő. Egy irodalmi bomba. (Financial Times)
Sokkoló. (Observer)

Nagyon friss megjelenés, a kívánságlistámon van a Kotnyeles kölykök, amelyben egy csapat amatőr nyomozó gyerekkorában megoldott egy rejtélyt. Vagy mégsem? Felnőttként visszatérnek , hogy befejezzék amit elkezdtek.

Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknakKotnyeles ​kölykök by Edgar Cantero
Published by Fumax on July 11, 2019
Pages: 366
Goodreads

1977 ​nyara. A Blytoni Nyári Detektívklub megoldotta utolsó ügyét, és leleplezte a ravasz Álmostavi Rémet – valójában egy újabb kincsvadászt, aki rá akarta tenni mocskos kezét a Deboën-ház mélyén rejlő mesés zsákmányra.
És talán meg is úszta volna, ha nincsenek ezek a kotnyeles kölykök.
1990. A tinidetektívek már mind felnőttek, és nem találkoztak egymással sorsdöntő, 1977-es utolsó ügyük óta. Andy, a fiús lány huszonöt éves és a törvény elől menekül, mivel legalább két államban körözik. Kerri, a hajdani zsenipalánta és reménybeli biológus New Yorkban pultos, és komoly alkoholproblémákkal küzd. De legalább ott van vele Tim, a vehemens vizsla, aki a csapat eredeti kutyatagjának leszármazottja. A horrorrajongó Nate az elmúlt tizenhárom évet különböző pszichiátriákon töltötte, jelenleg a massachusettsi Arkham városában található elmegyógyintézet vendégszeretetét élvezi. Barátai közül csak Peterrel, a jóképű nagymenőből lett filmsztárral tartja a kapcsolatot. Ami rendjén is volna, csakhogy Peter már évek óta halott.
Eljött az idő, hogy végére járjanak, mi okozza rémálmaikat, és visszatérjenek oda, ahol ez az egész 1977-ben elkezdődött. Ezúttal hátha nem egy maszkos balekről lesz szó, hanem valódi szörnyek leselkednek rájuk.
Karcos humorával, parádés nyelvezetével és zseniálisan megkomponált véres jeleneteivel a Kotnyeles Kölykök szertelenül, ám szerfölött szórakoztatóan tiszteleg a horror, a szeretet, a barátság és a csápos dimenzióközi szörnylények előtt. A kötetet a neves műfordító Varró Attila (Harcosok klubja) ültette át magyar nyelvre.

A sorozat hangulatát hozza még Brenna Yovanoff Az elcserélt regénye, amit olvastam, sőt azóta megjelent a hasonló témával dolgozó Bölcsőrablók című Victor LaValle regény is akitől még a Fekete Tom Balladája is ajánlható ide.

Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknakAz elcserélt by Brenna Yovanoff
Published by Egmont-Hungary on October 21, 2010
Pages: 328
Goodreads

Mackie Doyle igyekszik úgy élni az életét, mint mindenki más Gentry tökéletes kisvárosában: gondtalanul, boldogan, és egyezményes hallgatásban arról, hogy miért nem történik ebben a városkában soha semmilyen szerencsétlenség. Pedig lenne miről beszélni.Mackie-nek is van egy sötét titka. Ő egy elcserélt, tizenhat évvel ezelőtt hagyták ott egy igazi kisbaba helyett a bölcsőben. Most azonban a város alatt élő lények visszavárják, neki pedig döntenie kell arról, hogy hová akar tartozni. Egy hónappal ezelőtt még őt sem érdekelték a titkok, a normális, emberi élet reményében el is küldte volna a lényeket. Most azonban, hogy feltűnt a színen a furcsa, szép és megbántott lány, Tate, már túl sok minden forog kockán. Mackie úgy érzi, meg kell tudnia, hogy miért él az emberek között, és hogy képes lesz-e valaha is arra, hogy valóban közéjük tartozzon…

Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknakBölcsőrablók by Victor LaValle, Acsai Roland
Published by Fumax on April 25, 2019
Pages: 440
Goodreads

Hátborzongató hajsza egy asszony és egy megbocsáthatatlan bűn nyomában. A 2018-as World Fantasy-Díj, a Locus-díj, a Brit Fantasy-Díj a legjobb horror regényért, és még számosdíj nyertese!
Apollót, mióta gyermekkorában apja eltűnt, különös rémálmok kísértik. Felnőttként sikeres könyvkereskedővé vált, és saját családot alapított szerelmével. Boldogan élnének gyermekükkel, amikor felesége, Emma egyre furcsábban kezd viselkedni.
Kiszámíthatatlan és egyre kevésbé törődik az újszülöttel, a szülés utáni depresszió jeleit mutatja, ám hamarosan egyértelművé válik, hogy a baj ennél jóval komolyabb. Mielőtt Apollo segíthetne rajta, a nő iszonyatos, felfoghatatlan tettet követ el, majd köddé válik.
Apollót őrült és szürreális események sodorják magukkal az egyre ellenségesebb New Yorkban – amely többé nem az a város, amit eddig ismert. Már nincs más célja, mint hogy felesége nyomára bukkanjon, és valamiféle magyarázatot találjon a történtekre.
A Bölcsőrablók nagyívű, mellbevágó regény a kegyetlen szerelemről és az abban rejlő sötét titkokról, ahol LaValle mesterien vegyíti a modern történetmesélést az ősi mítoszok időtlen rettenetével.

Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknakFekete Tom Balladája by Victor LaValle
Published by Fumax on September 29, 2017
Pages: 126
Goodreads

Az emberek azért mennek New Yorkba, hogy mágiára leljenek, és semmi sem győzheti meg őket arról, hogy ott nem fogják megtalálni.
Charles Thomas Tester csaló és svindler, akit Harlemtől Red Hookig mindenki jól ismer. Tom tudja, milyen varázsereje van egy öltönynek, hogy hogyan tegye magát láthatatlanná egy gitártokkal, és hogy miféle fekete mágia borítja a bőrét, amitől a gazdag fehérek és a rendőrök árgus szemmel bámulják, ha eléjük kerül. Azonban amikor elvisz egy okkult kötetet egy félelmetes varázslónőnek Queens szívébe, Tom előtt feltárul az igazi mágia kapuja, és ezzel olyan dolgok figyelmét irányítja magára, amelyeket soha sem lett volna szabad felébreszteni sötét szendergésükből.
Brooklyn egén gyűlnek a felhők, és Fekete Tom nyomában olyan vihar szele támad, amely az egész világot készül elnyelni.

A 80-as években játszódik, egy srác összehaverkodik a szomszéd lánnyal, akiről kiderül, hogy természetfeletti. Okés, Svédországban játszódik, de attól még az alapok benne vannak.

Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknakHívj be! by John Ajvide Lindqvist, Gábor Miszoglád
Published by Könyvmolyképző Pages: 592
Goodreads

Kezdetben senki nem veszi észre, hogy a felfoghatatlan megjelent Blackebergben. 1981 késő ősze van, a peremvárosban a szokott módon zajlik az élet. De amikor a közelben egy tizenéves fiú lecsapolt vérű holttestére bukkannak, rituális gyilkosságról kezdenek suttogni. Senki sem sejti, mi történik valójában. A tizenkét éves Oskar képzeletét megragadja a gyilkosság, de még jobban foglalkoztatja az új lakó. A szomszédba egy lány költözött. Összebarátkoznak. Egyre szorosabbá válik a kapcsolatuk. De a lányban van valami furcsa. Valami nagyon szokatlan. És csak éjszaka lehet találkozni vele. Az Engedj be! egyedülálló mű: nyomorúságos svéd külvárosban játszódó rémregény. Gyerekek számára szigorúan tiltott olvasmány szerelemről, kitaszítottságról, bosszúról és vámpírokról. John Ajvide Lindqvist maga is Blackebergben nőtt fel, később bűvészként, színpadi humoristaként és forgatókönyvíróként tevékenykedett. Az Engedj be! az első könyve.

Na és persze a harmadik évadban különösen fontos szerepet kap a Végtelen történet is 🙂

Olvasmányajánló Stranger Things rajongóknakA végtelen történet by Michael Ende, Ernő Hárs, Roswitha Quadflieg
Published by Európa Könyvkiadó Pages: 444
Goodreads

„Tedd azt, amit akarsz”, ez a felirata annak a medalionnak, amely a korlátlan hatalmat jelképezi Fantáziában. De hogy ez a mondat voltaképpen mit is jelent, azt Barnabás csak hosszú, fáradságos útja végén tudja meg.

Bux Barnabás Boldizsár számára, aki nem különösebben okos vagy szép, viszont gyönyörű történeteket tud mesélni, valóra válik minden gyermek álma: egy rejtélyes könyv olvasása közben hirtelen átkerül a mesébe, s ő lesz Fantázia birodalmának legfontosabb lakója, megmentője, akinek meséi nyomán új lények és tájak keletkeznek. Barnabás előtt nincs lehetetlen ebben a birodalomban, mert nála van a mindenható medál, az AURIN, s barátja lesz Fantázia legbátrabb vitéze, Atráskó és annak fehér szerencsesárkánya. Amikor azonban Barnabás túlságosan magabiztossá válik, s a medál feliratát — „Tedd azt, amit akarsz” — a saját érdekei szerint kezdi értelmezni, lassanként rémisztővé válik az addig oly kedves képzeletbeli világ. Barnabásnak sokat kell tanulnia, sok kalandot kell átvészelnie, hogy megtudja, hogyan lesz a fantázia hőséből a mindennapok hőse, s hogyan válhat története valóban végtelenné.

Bux Barnabás Boldizsár történetét már eddig is világszerte több millió felnőtt és gyermek ismerhette meg, hiszen Michael Ende örökérvényű meseregényét 1979-es megjelenése óta számtalan nyelvre lefordították, és egy csodálatos filmet is forgattak belőle.

 

Igen, vannak hivatalos előzmény könyvek meg kiegészítések is, amelyek magyarul is megjelentek, de azokat könnyebb felfedezni.

 

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *