Menu Close

2021-es félévi összegzés

Szóval ismét eltelt fél év és a GR szerint most már csak 4 könyvvel vagyok lemaradva ahhoz képest, ahogy állnom kéne, ha év végéig el szeretnék olvasni 75 kötetet (volt, hogy dupla ennyivel jártam a penzum mögött). Jelenleg 33-nál tartok, ami szerintem nem is olyan rossz. Viszont az elmúlt évek nagyon rossz szokását, hogy nem írok minden olvasmányomról, továbbra is tartom. Úgyhogy ilyenkor, amikor a féléves összegzést csinálom, tudok olyanokból is válogatni, amelyek ezen blog oldalain nem szerepeltek. Tehát előveszem a 2017 óta használt  irányított kérdéssoromat és megmutatom, hogy milyen könyvekkel teltek el az elmúlt hónapok.

 

1. A legjobb 2020-es olvasmányod.

A.S. Byatt regényével nagyon-nagyon régóta szemezgettem és most végre elolvastam. Ugyan írni nem írtam róla, de egy teljes Podcast epizódot szenteltünk annak tettestársammal, Brigivel, hogy kibeszéljük és féktelenül rajongjunk.

2. A legjobb folytatás, amit 2020-ban olvastál.

Leigh Bardugo-val való ismerkedésemet én még A hat varjúval kezdtem és a folytatása megfelelően beletalált.

3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél.

Igazából angolul már az első 6 kötetét olvastam (pont Csillától, a magyar változat fordítójától kaptam őket évekkel ezelőtt kölcsön), de nagyon örültem a hazai megjelenésnek, előrendeltem és most visszatérve a nyaralásról már itt várt. Szerintem hamarosan sorra kerül 🙂

4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére.

Akárki akármit mond, ez a regény már a címével megvett. Remélem legalább olyan kedves és vicces lesz mint számítok rá 🙂

5. Legnagyobb csalódás.

Matthew Dicks: 21 tétel a szerelmről című kötete nagyon jó ötleten alapult, innovatív volt a formátum is, de a férfihiszti, amit levágott a főhős kiborított.

6. Legnagyobb meglepetés

Trevor Noah pár stand up-ját már láttam és néha a tévéműsorába is belenézek. Ebben a könyvében nagyon meglepő dolgokat tudtam meg nem csak róla, fiatalkoráról, de a Dél-afrikai Köztársaságról is.

7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új)

Julia Whelannak már a hangját is nagyon szerettem és első regénye is bejött. Remélem folytatni fogja az írást is.
8. Legújabb könyves szerelem

Podcast hostok könyvei, hangoskönyv formátumban. Három könyvet is meghallgattam, amelyeknek szerzői podcastok házigazdái is: Friendshipping, Big Friendship, How to Be Fine mindegyik érdekes volt és tanulságos sok szempontból. Várom kedvenc Glen Wheldonom új kötetét magáról a podcast készítésről, s Karina Longworth: Seduction-je is már rég a radaromon van.

9. Legújabb kedvenc karakter

Rumini. Nem gondoltam volna, de nagyon megkedveltem ezt a kisegeret, akiről mostanában esti meséket olvasok.

10. Egy könyv, amin sírtál.

Nem gondoltam volna, de Moran könyvében vannak olyan részek amelyek eléggé mellbe vágóak.

11. Egy könyv, ami boldoggá tett.

Talia Hibbert regényét hatalmas vigyorral a képemen hallgattam végig: vicces volt, kedves, néhol megható, és igen, erre mondják, hogy feel-good.

12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál.

Idén még igazán magával ragadó új filmes adaptációt nem láttam, de pár nagy kedvenc újranézése igencsak felvidított (Meztelen Juliet, Csillagpor, Bajos csajok pl.). De persze ez a klasszikus (20 éves a film!!!!) még mindig tökéletes.

13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál.

A Drázsfészek nem volt egy könnyű könyv, de izgalmas volt a stílusa és szerettem róla elgondolkozva írni.

14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál).

Azt hiszem, egyértelmű.

15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?

16. Kiket jelölsz?
Ezt még mindig kihagyom, ha valaki szintén kitölti és hivatkozik rám, beírom ide, mint mindig 🙂
Többiek: Dóri

1 Comment

  1. PuPilla

    De jó ez a Keanu Reeves-es cím! 🙂 😀 Igazán figyelemfelkeltő.
    Szerintem még ha nem is jut időd, vagy nincs kedved mindenről írni ide a blogra, ez a féléves kérdéssor tök jó alkalom pár mondatos ajánlásokra, és egy áttekintésre neked is, meg nekünk olvasóidnak is. 😉

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *