Leigh Bardugo világa pár éve keltette fel az érdeklődésemet, de az első Grisa trilógiának a történetét olvasva kicsit úgy reztem, talán még túlságosan magán viseli azokat a jegyeket amiket annyira nem kedvelek az ifjúsági regénybekben (kiválasztott főszereplő, erőltetett szerelmi háromszög stb.), úgyhogy nem annyira érdekelt még az Árnyék és csont és folytatásai. Aztán A hat varjú című regényéről már sokkal jobbakat olvastam, úgyhogy azzal kezdtem az ismerkedést Bardugo különös világával. Ugyan nem írtam még róla (több mint egy éve áll piszkozatban a bejegyzés), de elolvastam és határozottan jól szórakoztam rajta.
Nagyon élveztem a regényt, főleg mert nekem is kedvenc témám a nagy balhé, amikor egy munka ürügyén össze kell hívni egy csapatot, s ha elég szórakoztatóan van felépítve a történet, a szereplők, akkor bizony nem leszek megsértődve, hogy hiába tűnt úgy, mint néző mindent tudok, mégis a nagy végső meglepetéseket elrejtik előlem. Nem csoda, hogy egyik kedvenc filmem az Ocean’s Eleven. Ebből a szempontból Bardugonak semmit se róhatok fel: kiváló karaktereket mozgatott, folyamatosan tudtam meg a múltjukat, motivációikat és egyáltalán nem bántam, hogy a terv egy része eléggé elnagyolt volt ahhoz, hogy beleférjenek apróságok, na meg nagyobb meglepetések is.
Aztán csak várni kellett a folytatást …
Míg a Hat Varjúhoz nem kellett ismerni a Grisaverzumot és az előző trilógia sztoriját, addig a Bukott birodalom egyáltalán nem érthető, ha az ember nem olvassa az előzményt, ugyanis az ottani függővég egyenes folytatásával indítunk. A ketterdami alvilág fenegyereke Kaz Bekker nemcsak az egyik legjobb emberét kénytelen nélkülözni, de még hatalmasabb ellenségeket szerez. Szedett-vedett bandájával, akiket csak egy munkára akart beizzítani, most bujkálni kényszerül és fondorlatos módon igyekszik visszaszerezni pozícióját. A cselszövések és tervek állandóan mozgásban tartják mindenki agytekervényeit, s a pókhálót nem csak Bekker szövögeti. Először is meg kell menteniük Inej-t az áruló és duplacsapdát állító Van Eck karmaiból, akinek még az emberrablás az egyik legkisebb bűne. Ráadásul a jurdaparem miatt nagyhatalmak is beszállnak a játékba, úgyhogy még őket is kerülgetni kell. Úgyhogy amellett, hogy Kaz régi (Pekka Rollins) és új (Van Eck) ellenfeleit is meg akarja büntetni (megölhetné őket, de hol van abból a jól megérdemelt szenvedés), már megint egy egész nép sorsát is kénytelen a vállára venni. Mert nem hiába tartja maga mellett a jobbik lelkiismeretét …
Bardugo tehát egy korrekt folytatást tett le az asztalra, ahol az izgalmak és a világépítés mellett ismét csak a karakterek voltak a legjobbak. S mindenképp értékeltem, hogy nem csak a romantikus szálakon volt a hangsúly, hiszen nekem különösen kedves volt Inej és Nyina közti kapcsolat, barátság, hogy két erős női karakter gondoskodott arról, hogy a regény akár még a Bechdel teszten is átmenjen 🙂 Továbbra is bírtam a szedett-vedett csapat egyre inkább összerázódik aspektusát is a regénynek, hogy minden főszereplő és a jellemívük megfelelő időt kapott, hogy senki se hibátlan, hanem esendők és ismerős problémákkal küzdenek.
Az egyetlen bajom igazából a regénnyel (ami az előzővel is volt), hogy mivel YA közönségnek lett írva, irreálisan fiatalok benne a szereplők értem én, hogy a fiatal felnőtteknek íródott fantasyk kelendőbbek, meg több pénzt hoznak a házhoz, mint a felnőtteknek szólók, de úgy gondolom, Bardugo abszolút megállná a helyét azon a piacon is. Erre mindenképpen utal az, hogy a Bűnös birodalomnak vannak nagyon komor motívumai is és hogy nem fél a szerző attól, hogy bemocskolja a kezét és kegyetlenül bánjon a szereplőivel.
S akármennyire is vaskos a kötet, határozottan olvasmányos volt és gyorsan lehetett haladni vele. Nem lehetetlen, hogy egyszer még gyors egymásutánban is el fogom olvasni a két kötetet.
Remélem ha már ennyire sikeres lett itthon is Bardugo világa és a Netflix sorozat (Árnyék és csont – még nem láttam, de biztos vagyok benne, hogy sorra fog kerülni) is lendített a népszerűségén a felnőtteknek szóló regényeit (meg egyáltalán kb. bármit amit ír) elhozzák nekünk magyarul.
S ha lehet minél gyorsabban…
Blogturné
Itt a Hat varjú következő része! A sorozatadaptáció megjelenésével egyidőben hozzánk is megérkezett a Bűnös birodalom, amely Leigh Bardugo csodás Grisaverzumába kalauzol vissza bennünket. Kövesd velünk együtt Kaz Brekker és csapata legújabb kalandjait, és vegyél részt a játékban, melynek végén kisorsoljuk a könyv egy példányát!
Fülszöveg
Kaz Brekker és csapata rendkívül merész küldetést hajtott végre, még maguk sem hitték, hogy épségben megúszhatják. Ám a busa jutalom felmarkolása helyett most ismét az életükért kell megküzdeniük. Árulást szenvedtek és meggyengültek, erőforrásaik kimerültek, így a csapat elveszítette minden szövetségesét, sőt reményét is. A világ minden szegletéből hatalmas erők csapnak le Ketterdamra, hogy megszerezzék a jurdaparem nevű veszedelmes szer titkát. Régi riválisok és új ellenségek bukkannak fel, hogy próbára tegyék Kaz csavaros eszét és a csapat törékeny hűségét. Háborúra kerül sor a város sötét, kanyargós utcáin – bosszúért és megváltásért vívott harc, amely eldönti a Grisa-világ sorsát.
Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés: 2021
Oldalszám: 688
Fordította: Robin Edina
Megrendelés
Nyereményjáték
A játékunk most az adaptáció köré épül, amely Bardugo két sorozatát (az Árnyék és csontot, valamint a Hat varjút) veszi alapul, és a turnénk kezdésével azonos napon debütál Netflixen. Nincs más dolgotok, mint kitalálni, melyik színész szerepel az egyes állomásokon mellékelt képeken, és beírni a Rafi megfelelő helyére, Bardugo melyik karakterét (!) játssza.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Feladványom
A turné állomásai
04.23. Sorok Között
04.25. Dreamworld extra
04.27. Readinspo – Hat varjú értékelés
04.29. Sorok Között extra
05.01. Readinspo extra (sorozatajánló)
05.03. Kelly és Lupi olvas
05.07. Olvasónapló
05.08. Readinspo