Menu Close

David Eddings: Gyémánt trón

Sparhawk, a pandion rend lovagja, a Királynô Bajnoka hazatér tíz évig tartó számûzetésébôl, de országát zûrzavarban, gonosz és intrikus erôk irányítása alatt, királynôjét pedig halálos betegen, egy mágikus kristályba zárva találja. A fiatal uralkodónôt mindössze Sephrenia, a kortalan varázslónô mágiája köti az élethez, de a varázslat csak egy évig tart ki, és a rendnek így is hatalmas árat kell fizetnie érte. Elenia felett jelenleg egy régensherceg uralkodik; Anniasnak, az egyház primátusának bábja, aki az ország feletti uralom megkaparintására törekszik. Am ahhoz, hogy sikerre vihesse tervét, el kell távolítania az útból Sparhawkot, valamint a vele szemben álló lovagrendeket. Sparhawk és szövetségesei – köztük Sephrenia, egy néma kislány, egy tolvajfiú, valamint néhány barátja és lovagtársa – útra kelnek, hogy gyógyírt találjanak a királynô betegségére, de útközben rájönnek, hogy sokkal sötétebb veszedelemmel állnak szemben, mint azt eddig sejtették. És az egész nyugaton csak egyetlen ember van, aki képes útját állni az Ehlana elleni összeesküvésnek: maga Sparhawk.

Hosszú idő után ujból egy fantasy. Tetszett. Kellemesen keveredett benne a mágia, a harcok, intrika, humor. Remélem, hogy tényleg csak trilógia lesz, megszerzik a gyémántot, kiszabadítják a királynőt.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *