Podcast

Curtis Sittenfeld: Eligible

8, Angolul, Bestseller, Hangoskönyv, Könyvajánló, Női író, Olvastam 2016ban, Podcast, Regény

A második Jane Austen-nel foglalkozó epizódunk előtt (mert egy már volt vagy két éve) megbeszéltük Brigivel, hogy ezt a történetet mind a ketten el fogjuk olvasni, hiszen éppen nemrég jelent meg, pont a kedvenc regényünk feldolgozása és annak a Jane Austen projektnek a keretében készült, ami immár a negyedik kötetnél tart. A projekt ugye a […]

Curtis Sittenfeld: Eligible Read Post »

Vendégünk: Baráth Katalin

Egyéb, Olvastam 2016ban, Podcast

A Popkult, csajok, satöbbi podcast először hívott vendéget a műsorba, s ami a legjobb, a felkért el is fogadta a meghívást. Brigivel együtt nagyon kedveltük már eleve a Dávid Veron regényeket, aztán teljesen padlót fogtunk az Arkangyal éjjeltől, s mivel úgy tűnt, hogy a Hamilton adás kivételével Baráth Katalin szokott minket hallgatni megkérdeztük, hogy beszélgetne-e

Vendégünk: Baráth Katalin Read Post »

Feszt könyvek

Egyéb, Podcast

Immáron harmadik éve nem pörögtem itt a blogon különösebben a Könyvfesztiválon előre, hanem igyekeztem a podcast-ra tartogatni a terveket meg a véleményeket. Ami most is így volt, ugyanis pont a XIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál nyitónapjának délelőttjén jelent meg a Popkult, csajok, satöbbi 59. adása és immár hagyományként ott volt téma ez a könyves összeröffenés. S

Feszt könyvek Read Post »

Minek még egy kihívás?

Egyéb, Játék, Podcast

Elkezdődött az új év, az ember kiválasztotta és jelentkezett mindenféle kihívásra már decemberben. Maximum január elején. Talán már el is bukott rajtuk és dugába dőltek az újévi fogadalmai és elhatározta, hogy soha többé nem fogad meg semmit. De legalábbis 2016 decemberéig tuti nem. Na de erre itt van egy újabb lista 26 pontja, amit igazából

Minek még egy kihívás? Read Post »

Karácsonyi könyvajánló

Egyéb, Podcast

Ahogy azt már korábban jeleztem, a karácsonyi könyvajánlót egy huszáros vágással a Popkult, csajok, satöbbi podcastban oldottuk meg. Elmentem könyvesboltba, körbenéztem és megbeszéltük aztán tettestársammal, Brigivel, hogy ki mit látna szívesen a fa alatt. Csillagok háborúját vagy Harry Pottert? S ha kíváncsi vagy rá, hogy miért lett a podcast kulcsmondata, hogy “Csalódtunk benned, Feri” akkor

Karácsonyi könyvajánló Read Post »

Kihívás elfogadva!

Egyéb, Podcast

Távol álljon tőlem, hogy fényezzük magunkat, de úgy döntöttünk Brigivel, hogy egyszerűen nem lehet véletlen, hogy 3 hete pont Benedict Cumberbatch csodálatos mivoltára hívtuk fel a hallgatóságunk figyelmét, erre a héten kitüntette az angol királynő. Az az igazság, hogy nem először fordult elő, hogy valamiről/valakiről beszéltünk és utána hír lett valahol (pl. nem sokkal Alan

Kihívás elfogadva! Read Post »

Kiadós hallgatás

Egyéb, Podcast

Lehet, hogy úgy tűnik, orrba-szájba reklámozom a podcastunkat, de alig egy hónapja arról beszélgettünk Brigivel, hogy milyen más podcastokat és egyéb műsorokat hallgatunk, meg miért és hogy mennyire fura, hogy egy lapon emlegethetjük magunkat a BBC-vel. Valamint az is kiderül az adásból, hogy kinek az ízlése mutat erős hasonlóságot a brit kisnyugdíjasokéval. S ha valakinek

Kiadós hallgatás Read Post »

Nyárvége és iskolakezdés

Egyéb, Podcast

A múlt csütörtök helyett most hívnám fel a figyelmet a Popkult csajok satöbbi utolsó két adására, mielőtt még holnap megjelenne a legújabb. Szóval bőven fel lehet zárkózni. Még augusztus végén beszélgettünk arról, hogy milyen könyveket olvasgattunk a nyáron. Úgyhogy meg lehet hallgatni azt, amiről az olvasónaplóban nem írtam. Hallgasd meg a 42. részt: Le is

Nyárvége és iskolakezdés Read Post »

Egy kicsit ez, meg egy kicsit az

Egyéb, Podcast

Egy hónap alatt ismét csak két adással bővült a Popkult, csajok satöbbi podcast repertoárja. Van egy angol páros, akikért együtt meg külön-külön is rajongunk, s ők rendszeres vendégei szoktak lenni amúgy az adásoknak. Legalábbis már sokszor felbukkantak valamilyen minőségben. Úgyhogy most összetereltük őket és körbejártuk kicsit mit is szokott csinálni Stephen Fry és Hugh Laurie.

Egy kicsit ez, meg egy kicsit az Read Post »

Csak semmi fikció, csajok vagyunk

Egyéb, Podcast

Kivételesen a Popkult, csajok, satöbbi legutóbbi két adása igazából lehetett volna egy is, de akkor nagyon hosszúra sikerül, s ettől meg akartuk kímélni a hallgatóságot. Úgyhogy témánkat, a kedvenc ismeretterjesztő könyveink bemutatását kettévágtuk. Az első adásban főleg az olyan kötetekről beszéltünk, amik amúgy is előtérbe szoktak kerülni, irodalomról, könyvesboltokról, olvasásról szólnak, meg Umberto Eco-ról és

Csak semmi fikció, csajok vagyunk Read Post »

Popkult, pasik, fantasztikum

Podcast

Na a múltkori ígéretemhez tartottam magam, sőt még egy kicsit rá is húztam a podcastajánló mindenféle egyéb okok miatt kitolódott, de nem kell izgulni, nem feledkeztem meg az olvasónapló látogatóiról se, nekik is elmesélem, mi mindenről volt szó a Popkult, csajok, satöbbi elmúlt két adásban. A Könyvfesztiválozós rész után egy roppant népszerű témát vettünk elő.

Popkult, pasik, fantasztikum Read Post »

Szerelem és gyűlölet

Egyéb, Podcast

Tudom, most mindjárt jön a reklamáció hogy hé, hát a podcastajánló bejegyzésnek csak jövő csütörtökön kellett volna jönnie, menetrend szerint, már fel van írva a naptáramban, hogy akkor nem olvasom az olvasonaplo.net-et. De most a legfrissebb adás annyira  aktuális, hogy ha jövő héten teszem ki, már értelmét veszti. Viszont ezért aztán a legközelebbi ilyen páros

Szerelem és gyűlölet Read Post »

Bohócok, titkosügynökök és macskák

Egyéb, Podcast

Na jó, be kell vallanom, valahányszor elérkezik az a nap, amikor felhívom a figyelmet a podcastunk elmúlt 2 adására végignézem a korábbi bejegyzéseinket és jókat nosztalgiázom. De mindig is szerettem a saját régi posztjaimat is olvasgatni, néha elámulok, hogy vagy nagyon menőn írtam, vagy nagyon bénán. Mindenképp jól esik olvasgatni, s most már a belehallgatás

Bohócok, titkosügynökök és macskák Read Post »

Kisvárosi Rickman-off

Egyéb, Podcast

Annak ellenére, hogy a Podcast törzshallgatói nem egyeznek meg a blog törzsolvasóival, sajnos senki se kerülheti el a sorsát és legalább 2 adásonként hírt fogok adni arról, hogy mikről is beszélgettünk a másik oldalon. Méghozzá azért, mert az elmúlt két részben szerintem határozottan izgalmas témáink és helyszíneink voltak. Először is, még február elején angliai kisvárosokban

Kisvárosi Rickman-off Read Post »

Nick Hornby: Funny Girl

9, Angolul, Bestseller, Férfi író, Könyvajánló, Olvastam 2015ben, Podcast, Regény

Az egyik bajom Nick Hornbyval, hogy keveset ír. Legalábbis regényt. Mert hát legutolsó könyve, a Meztelen Juliet is már 2009-ben jelent meg. Igaz ugyan, hogy ő azóta se unatkozott, mert bőszen írja tovább az olvasónaplóját*, meg filmforgatókönyveket ír (az Oscar jelölt Vadonnal dolgozott legutóbb), meg egyáltalán örüljünk hogy még dolgozik, meg azt csinálhat amit akar

Nick Hornby: Funny Girl Read Post »

Jelentem a helyzetet

Egyéb, Podcast

Az az igazság, hogy év elején ez az All the Bright Places című könyv nagyon belassított, aztán szokás szerint a szerteágazó érdeklődésem elvitt mindenféle irányba. Viszont túlzottan töltelék dolgokkal meg magánügyekkel nem akarom terhelni az olvasótábort, ezért aztán kicsit háttérbe szorult a helyi tartalom frisstése. Bár azt hiszem az Oscar díjas post eléggé hiánypótló volt,

Jelentem a helyzetet Read Post »

Kifaggattak

Egyéb, Interjú, Podcast

A moly.hu Merítés című “havilapjának” van egy Kölcsönkapott beszélgetések című rovata, s ezt @Krlány szerkeszti, akinek sikerült pár hete mikrofonvégre kapnia engem és Brigit, hogy a Popkult, csajok, satöbbi podcastról, indulásáról, terveinkről beszélgessünk. Jól eldumáltunk meg nevetgéltünk, s ebből végül lett egy intejrú. Aminek az eleje mindenféle könyves idézetekkel és hozzá tartozó molyos tartalommal elérhető

Kifaggattak Read Post »

Hangosan a könyvekről

Egyéb, Podcast

Előbb-utóbb majd fogok írni is könyvekről, de mostanában nagyon elfoglalt mindenféle blogon kívüli dolog. Voltam külföldön, konferencián, őszi szüneteltem családilag és még zsűriztem is. Szóval az élet kicsit elfoglalt, de nem panaszkodom 🙂 Ami viszont maradt, az a két hetente podcast, immár a 20. adást tettük közzé egy hete. Témánk pedig örökzöld volt, a könyves

Hangosan a könyvekről Read Post »

Éteri Könyvtároskisasszony

Egyéb, Podcast

Akkora önreklám lesz, hogy csak na. Szóltam. Szóval a Popkult, csajok, satöbbi legutóbbi adásában megelőzve a héten mindenfelé folyó Könyvtári napok programját, a könyvtárosságról beszélgettünk. Pontosabban arról, én hogyan lettem könyvtároskisasszony, milyen kacskaringós utak vezettek oda, hogy a polcok között kötöttem ki, meg hogy mit csinálnak manapság a könyvtárosok, s egyáltalán szükség van-e még a

Éteri Könyvtároskisasszony Read Post »

Scroll to Top