Jan 292015

7nap7konyvAz az igazság, hogy év elején ez az All the Bright Places című könyv nagyon belassított, aztán szokás szerint a szerteágazó érdeklődésem elvitt mindenféle irányba. Viszont túlzottan töltelék dolgokkal meg magánügyekkel nem akarom terhelni az olvasótábort, ezért aztán kicsit háttérbe szorult a helyi tartalom frisstése. Bár azt hiszem az Oscar díjas post eléggé hiánypótló volt, ráadásul azóta kiderült, hogy a Kódjátszma magyar kiadásának elején szembenéz velünk Benedict Cumberbatch.

Még Theodoránál láttam, hogy az L & L könyvesbolt indított egy kezdeményezést, hogy lehet 7 napon keresztül adott témában könyveket fotózni. S mivel az Instagramon én is már ott vagyok egy ideje és gyerekes képek mellett igyekszem a könyves kontentet is tolni, ezért felvettem a fonalat az alábbi fotókkal. Már az 5. napnál tartok.

1. Könyv a kezemben:

Konyv a kezemben

2. Bögre és könyv:

IMG_20150125_145106

3. Kék könyv

IMG_20150126_190132

4. Zene és könyv

IMG_20150127_175655

5. Fekete-fehér

IMG_20150128_230635

6. Könyv az asztalomon

7nap7konzv6

7. Selfie egy kedvenc könyvemmel

7nap7konyv7

Nem is írtam arról se, hogy a podcastunk 2015-ös évi első epizódjában kedvenc témámról beszélgettünk, azaz nőirodalom, lányregények, romantikus regények volt terítéken, s próbáltunk útmutatót adni a műfajok között:

Hallgasd meg a 26. adást:

 

Az első képen látható regényről pedig éppen a legújabb podcastban beszélgetünk. Ugyanis a Popkult, csajok, satöbbi 1 éves lett, elindítottuk tehát a második évadunkat, s elsőként rögtön az új Nick Hornby és Caitlin Moran könyvekről beszélgettünk. Mert még a címeikben is vannak csajok.

Hallgasd meg a 27. adást:

Egyszer majd talán még írok is rűlik bejegyzést, de nem ígérem 🙂

De azért látható, hogy elég elfoglalt vagyok, nem? Vagy legalábbis úgy csinálok, mintha …

Oszd meg!

Reader Comments

Write a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *