Katarina Bivald: The Readers of Broken Wheel Recommend

A könyvekről szóló fikciók van amikor nagyon jól sikerülnek, de van amikor nem. Ennek ellenére nagyon szeretek felfedezni ilyeneket és olvasni mások olvasási mániájáról, kalandjaikról a lapokon innen és túl, s ha még a sztori is jó mellé, megkedvelem a szereplőket és a stílust, akkor igazán jól tudom érezni magam. Katarina Bivald regényével kapcsolatban az…

Oszd meg!

Kalandozás egy messzi messzi galaxisban

Annak idején még komoly kihívást jelentett Csillagok háborúja rajongónak lenni, mert például a szüleim nem engedtek el moziba, hogy megnézzem A birodalom visszavágot, hiába példálóztam azzal, hogy de hát már minden osztálytársam látta, őket ez nem hatotta meg. Úgyhogy be kellett érnem azzal, hogy állandóan kivettem a regényt a könyvtárból és már kívülről tudtam, mire…

Oszd meg!

Ilona Andrews: Pusztító mágia

Fogalmam sincs miért, de itthon valahogy egyszerűen nem tűnik egyetlen kiadónak se kifizetődőnek az urban fantasy. Kivéve az Agavénak Anita Blake. Egyetlen más hasonló stílusú sorozat se tudott magyarul sokáig fennmaradni, pedig voltak próbálkozások. Még talán a romantikus/erotikus vámpíros vonal ment,  illetve az ifjúsági tagozat, de ahol a románc nem központi elem, vagy éppen férfi…

Oszd meg!

Erin Blakemore: The Heroine’s Bookshelf

Felbuzdulva Samantha Ellis: How to be a Heroine? című könyvön, ami 2015 egyik kedvence lett, kicsit úgy döntöttem, ilyen témában is tapogatózom tovább. Tehát olvasok más emberek olvasmányairól, meg arról, hogy ez miként befolyásolta az életüket. Néha magam is belebotlok ilyesmikbe magamtól is, de van amikor a GoodReads olvass hasonlókat funkciói segítenek. Így akadtam rá…

Oszd meg!

Rainbow Rowell: Eleanor és Park

Van olyanom nekem is, hogy olvasási válság, csak éppen nem szoktam siránkozni róla, mert magánügy. Inkább most is csak jelzem, hogy nem csak azért nem írogattam könyvajánlókat, mert lusta voltam, hanem mert alig olvastam. Úgy gondoltam, kerítek valami könyvet, ami elvileg mindenkinek bejött, s nagy meglepetésemre bent találtam a könyvtárban Rainbow Rowell: Eleanor és Park-ját,…

Oszd meg!

Jennifer Estep: Dark Heart of Magic

Jennifer Estep egyike azon szerzőknek, akiknek bejött a felnőtt Urban Fantasy-je, bár igazából én az ifjúságnak szóló Mítosz Akadémia sorozatába szerettem bele, úgyhogy amikor az véget ért és tavasszal útjára indította az újabb YA sorozatát Fekete Penge címmel, vevő voltam rá. S az első kötet meg is vett magának, úgyhogy kíváncsian vártam a folytatást. A…

Oszd meg!

Sophie Kinsella: I’ve Got Your Number

A blogom régi olvasói talán még emlékeznek rá, hogy szeretem Sophie Kinsellát és a chick lit regényeit. Ugyan néha le vagyok vele maradva, de épp ezért van a várólista csökkentésem, amire menetrend szerint felpakolom egy-egy regényét. S amiket egész rendesen el is olvasok, szóval felzárkózom, bár Beckyből le vagyok maradva, de a többi történetével jól…

Oszd meg!

Nora Ephron: Heartburn

Nora Ephront mi főleg rendező-forgatókönyv íróként ismertük. Elvégre az ő nevéhez fűződik A Harry és Sally, a Szerelem hullámhosszán, A segítség, Karácsony! és a Szerelem hálójában című filmek is. De írt ő rendszeresen cikkeket, esszéket, egyik válogatása még magyarul is megjelent (Sirámok a nyakamról és más hervasztó történetek). Az egyik legsikeresebb regénye, amiből aztán Mike…

Oszd meg!

Jennifer Estep: Cold Burn of Magic

Az elmúlt évek egyik kedvenc sorozata a Mítosz Akadémia volt, s tudom hogy az utolsó pár könyvről nem írtam, de nem úgy tűnt, hogy nagy az érdeklődés, szóval nem hiszem, hogy pótolni fogom. Mindenesetre Jennifer Estep akkor elérte, hogy ha nem is sikerült megszereznem előolvasásra a regényeket akkor előrendeltem és megvettem őket. Tetszett, hogy kerek…

Oszd meg!

David Whitehouse: Mobile Library

Nem titok, hogy szeretem a könyvekről, olvasásról, könyvtárakról szóló regényeket. Sőt kifejezetten keresem is őket és mindig megörülök, ha valami új jön szembe ami ráadásul még jó hírverést is kap, s ilyenkor az se érdekel különösebben, hogy ifjúságihoz sorolják. Bevallom, valami olyasmire számítottam, mint  amilyen az Egy könyvmoly regényes élete volt, csak fiatalabbaknak. Bobby Nusku élete…

Oszd meg!

Sarah Morgan: First Time in Forever

Sarah Morgan új sorozatot indított, ahol ezúttal a főszereplőket nem a családi kapcsolatok, hanem a helyszín köti össze. Méghozzá Puffin sziget az a hely, ami a szokásos összetartó kisvárosi környezetet adja, ahol a lakosok a turistáskodásból élnek és a hosszú telek alatt sokat segítenek egymáson, nyáron pedig élvezik a tengert és a csodás időt. Emily…

Oszd meg!

Pótolom a beszámolókat I.

Mivel a 2014-es várólistámat ugyan teljesítettem, de csak 5 könyvről írtam, kicsit sűrítve, de megemlítem a maradékot is. Úgyhogy jöjjön a maradékból először a romantikus szekció. Jennifer Crusie: Maybe This Time Jennifer Crusie nagy bummal robbant be a romantikus színpadra annak idején, sorra ontotta magából a kiváló regényeket én is élvezettel olvastam a sztorikat, mert…

Oszd meg!

Sarah Morgan: Maybe this Christmas

Amikor a nyáron elolvastam Sarah Morgan O’Neill testvérek sorozatának második részét, mondtam is, hogy kíváncsi leszek a harmadikra, mert Taylor alakja mögött egész jó sztorit sejtettem. S nagyon úgy tűnt, hogy Sarah Morgan személyében jó kis modern románc író került a látóterembe. Tyler O’Neill a világ egyik legjobb műlesiklója volt, viszont egy baleset miatt vissza…

Oszd meg!

Mesés Hármas

Na jó, kicsit el vagyok maradva a postok írásával, úgyhogy huszáros vágással úgy döntöttem, három hasonló témájú könyvet az elmúlt hónapokból most összefűzök és egy csokorban nyújtom át a kedves olvasóközönségnek. Három olyan könyvről írok, amelyekben közös, hogy igazából a fiatalabb korosztálynak szólnak, meseregények és mindháromnak női írója van, sőt sorozatok darabjai. Diana Wynne-Jones: A…

Oszd meg!

Shannon Hale: Midnight in Austenland

Annak idején, amikor elolvastam, egészen tetszett nekem az Austenland című regény, bár voltak vele kapcsolatban fenntartásaim, szórakoztató chick-lit volt, amolyan ultimate Austenita fantázia. (A regény amúgy azóta magyarul is megjelent, szóval lehet olvasni) A folytatása is felkerült mindenféle várólistámra, s végül sort kerítettem rá, mert kíváncsi voltam, hogy van-e még ebben az ötletben muníció. Szóval…

Oszd meg!