Menu Close

Aminatou Sow – Ann Friedman: Big Friendship

Természetesen a Friendshipping olvasása után a GoodReads mindjárt ajánlgatni kezdett hasonló könyveket, amik a barátságról szólnak, ráadásul még podcast kapcsolatuk is van. Így lett a következő hallgatnivalóm Aminatou Sow és Ann Friedman kötete, a Big Friendship: How We Keep Each Other Close azaz nyersfordításban: A nagy barátság: hogyan maradjunk közel egymáshoz.

A könyv két szerzője szintén közösen vezet podcastot, ami a barátságról szól. De a Friendshippinggel ellentétben nem hallgattam még bele A Call Your Girlfriend című adásban. Bár már hallottam róla, sőt talán Ann vagy Aminatou volt is vendége valamelyik másik műsornak, amit fülelek, mert az alapötletük ismerős volt. Két jóbarát, akik évek óta munka miatt az USA ellentétes partjain laknak és főleg telefonon/virtuálisan tartják a kapcsolatot. Beszélgetéseikből kezdődött a podcastjuk, felvették a különböző témákat, hogy milyen okokból hívják egymást, kitárgyalnak mindenféle kulturális és politikai eseményt, na meg valamennyire azokat a nehézségeket is, amelyekkel fiatal dolgozó nőként nap mint nap megküzdenek: munkahelyi problémákat, családi kapcsolatokat stb. Elég népszerűek, sok követőjük van, rendszeresen tartanak előadásokat, a podcastra alapozva igazából közös vállalkozásuk is van.

Úgy képzeltem, ha már ajánlgatja nekem az algoritmus, itt is valami tanácsadókönyvről lesz szó, a szerzők érdekesebb történeteiket osszák meg, hogy okulhasson az olvasó. De igazából nem, hanem a kötet pontosan a kettejük kapcsolatáról, barátságuk kialakulásáról szól. Aminatou és Ann teljesen más világból érkeztek, az előbbi például Afrikából jött tanulni az Államokba, s maradt is ott előbb tanulmányi, majd munka vízummal. Egy közös barátjuk révén ismerkedtek meg és lettek igazán jó barátok, volt olyan is, hogy együtt dolgoztak, aztán más-más irányba dobta őket az élet. De a kapcsolatukat ugye fenntartották lásd fentebb: podcast, vállalkozás stb. Csakhogy a könyv pont azzal indul, hogy bizony valami történt az elmúlt években, ami miatt eltávolodtak egymástól. Bár még mindig rendszeresen vették fel az adásokat, mégse voltak annyira egy hullámhosszon, erőltetettnek tűnt pár közös programjuk, mind a ketten egyre többet hallgattak el a másik elől, s mélyebbre fúródtak tüskék. Viszont amikor elutaztak egy közös wellnesre és egyáltalán nem úgy viselkedtek egymással, mint korábban, nevesítették: itt gond van. A nagy barátságuk megingott.

S ezek után érdekes lépésre szánták el magukat: párterápiára mentek. Bizony, mintha házaspárok lettek volna, s egy terapeuta segítségével sikerült kibeszélni a dolgokat, rendbe tenni a kapcsolatukat. S ennek lett folyománya a könyv: mintegy testamentuma annak, hogy bizony a barátság is fontos része az életünknek, s kimondottan az általuk Big Frienshipnek nevezett Igazi barátságokért érdemes harcolni, beszélni a gondokról és tisztázni a nézeteltéréseket. Mert sokkal gazdagabbak és teljesebbek vagyunk általuk.

Úgyhogy bár nem azt kaptam a könyvtől, amit vártam (tanácsadást barátságról), azért egész sok érdekes dolgot adott, hogy hallhattam arról, miként alakult ki e két nő között ilyen mély és fontos kapcsolat. Mert bizony barátságok felbomlása is pont ugyanannyira földhöz tudja vágni az embert, mint a szerelmi szakításoké, mégse foglalkozunk annyit vele, nincsen igazán megfelelő forgatókönyv, hogy lehetne ezt kezelni.

 

Kiadó: Simon Schuster
Megjelenés: 2020
Terjedelem: 256 p.
ISBN: 9781982111908
Honnan: Vásárlás saját példány

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *