Moira MacDonald regényét már a Netgalley is ajánlotta nekem, s valóban mintha egyenesen nekem írták volna, hiszen központi szerepe van benne egy könyvesboltnak, rengeteg az irodalmi és filmes hivatkozás is benne, szóval megörültem, hogy megjelenik magyarul is. Ráadásul a vidámabb borítóval, ami azonban talán kicsit félre is vezető, mert ugyan nem egy szomorú történet, de azt hiszem nem is egészen az, amire az ember számít a fülszöveg és a külcsín alapján. Engem is sikerült meglepni.
Seattle egyik független könyvesboltjában ami a Türelem, olvasót terem névre hallgat, az antikvár könyveket régóta a jóképű Westley kezeli, aki nagyon népszerű a női vásárlók körében. A magányos, home office-ban egy internetes oldalnak dolgozó April egy nap úgy dönt, hogy kezdeményez, amihez egy kicsit ódivatú metódust választ: üzenetet hagy az egyik könyvben a férfi számára, amit azonban nem ő talál meg és olvas el. Laura egyedülálló anya, aki gyakran megfordul a könyvesboltban és hozzá keveredik a levél, amire barátnője rábeszélésére válaszol is, hiszen úgy véli, hogy Westley neki szánta. A két nő ismeretlenül üzeneteket kezd váltani egymással, miközben vélt levelezőpartnerüknek fogalma sincsen arról, hogy mi történik körülötte. Ebből nagyon szokatlan szerelmi háromszög alakul ki …
A regény tényleg óda a könyvesboltokhoz és az olvasáshoz, s mivel közben még egy filmforgatásba is belecsöppenünk (független filmesek a Türelem, olvasót teremben vesznek fel autentikus jeleneteket), rengeteg filmes utalást is kapunk a könyves mellett. Komoly listákat lehet ezekből összeállítani, amivel aztán évekre el leszünk látva olvasni és néznivalókkal. Eleve ott van Westley, aki természetesen szülei kedvenc filmje a Herceg menyasszonya főszereplője után kapta a nevét amit persze igazi átokként él meg, hiszen mindenki elsőre ezt kérdi meg tőle. Ráadásul még jóképű is, amit szintén nem visel könnyedén: nem szereti a figyelmet és a külseje ellenére jóval egyszerűbb lélek. Éppen ezért egészen különös főszereplő, ő az aki passzív és a dolgok csak megtörténnek vele meg körülötte. Aprilnek és Laurának pedig mintha éppen parkolópályán lenne az élete: az előbbinek hiába szereti a munkáját azért hiányzik a társaság, az utóbbi pedig amióta magára maradt a munkáján és a kislányán kívül nem sok mindennel foglalkozik. Mindkettejüknek nagyon is megfelel az, hogy lassan tapogatóznak a lehetséges szerelmi kapcsolat reményében. A regény többi szereplője is nagyon jól van megrajzolva. Kapunk a könyvesbolt dolgozóiról is képet, mert mindegyikük röviden megválaszolhatja a kérdést, hogy találtak-e valami szokatlant, emlékezetest valaha könyvekben, aztán ott van April bohókás testvére, akinek még mindig nem nőtt be a feje lágya így 30 felé közeledve, és Laura barátnője, bébiszittere és közvetlen asszisztense. A filmesek között is vannak emlékezetes karakterek, de néhány a cselekménytől független epizód is kiváló jellemrajzokat ad, például egy techcég dolgozóiról.
Igazából Moira MacDonald nagyon jó és emlékezetes szereplőket ír, a regénynek kimondott erőssége ez, míg maga a történet olykor túl van írva és sok benne az ismétlés.
Az eredeti cím Storybook Ending előrevetíti, hogy nem kapunk egy igazi romkomot, mert valójában nincs benne megszokott szerelmi történet ami azzal végződik, hogy egy páros egymásra talál romantikus értelemben. Talán érdemes ezt tudni az olvasónak, nehogy csalódás érje mert az előzetes elvárásai mások voltak. Ha még élne a műfaj, chicklit-ként lehetne hivatkozni rá, ahol a női főszereplő életében ugyan van romantika illetve annak lehetősége de sokkal fontosabb, hogy megtalálja a saját útját és elégedett legyen az életével. Márpedig az És boldogan éltekben ez történik: a magányos főszereplők családot találnak maguknak és ebben sokat segít nekik, hogy könyvesboltba járnak 😊
Blogturné
Moira MacDonald És boldogan éltek című bemutatkozó regénye könyvmolyoknak íródott, mert fókuszában a könyvek, olvasás és a kapcsolatteremtés áll. Tartsatok bloggereinkkel, hogy megismerkedjetek a bájos könyvesbolt dolgozóival és vásárlóival és ha velünk játszatok, esélyetek van megnyerni a General Press Kiadó által felajánlott regény egy példányát is..
Fülszöveg
Egy jóképű könyvesboltos, egy eltévedt levél… és rengeteg bonyodalom.
April, az okos, szellemes, ám magányosan éldegélő lány egy nap a tettek mezejére lép: névtelen levelet hagy egy könyvben Westley-nek, egy elragadó seattle-i könyvesbolt eladójának, akiről csak annyit tud, hogy szelíd a mosolya, és jól áll neki a flaneling. Egy véletlennek köszönhetően azonban Laura, az elfoglalt, egyedülálló anya találja meg az üzenetet, és azt hiszi, Westley hagyta ott neki. Egy jóképű férfi, aki ráadásul szereti a könyveket. Kis barátnői rábeszélésre Laura úgy dönt, válaszol a levélre.
Eközben az egyébként sem az éleslátásáról ismert Westley figyelmét túlságosan is elvonja a boltban forgatott film és a benne felszabaduló színészi ambíció, hogy észrevegye a két nő bármelyikét is. Ám April és Laura közben továbbra is írják a leveleket, és hármójuk története egyre csak bonyolódik. Vajon a boldog befejezés is ott lapul számukra a sorok között?
Kiadó: General Press
ISBN: 9786151040485
320 oldal
Eredeti cím: Storybook Ending
Megjelenés: 2025
Megrendelés
Nyereményjáték
A regényben sok filmre történik utalás, ezek közül egyet egyet elhelyeztünk a bloggereknél, megoldásnak a film címét adjátok meg.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
Feladványom
A turné állomásai
10.04 Olvasónapló
10.06 Spirit Bliss, sárga könyves út
10.08 Hagyjatok! Olvasok!