Jun 222018

Amikor 2016 decemberében hosszas rákészülések után először vettem kezembe Elizabeth Hoyt regényt, határozottan jó érzékkel történt, mert ugyan az már a Maiden Laine sorozatának a hatodik része volt épp egy újabb családdal ismertetett meg, hogy aztán folytathassam a hetedik résszel, ahol még többször feltűntek a Szívembe zárva szereplői és bizony itt is vannak olyan játékosok, akik hamarosan meg fogják kapni a saját történetüket.

Lady Phoebe Batten vak. Nem így születetett, de tizenkét éves korától kezdve folyamatosan veszítette el a látását, s immár huszonegy éves és semmit se lát. Mindez arra készteti túlféltő bátyját, a herceget (Maximilian a Sötétség hercegéből), hogy minél kevesebb potenciálisan veszélyes helyzetbe kerüljön a húga. Ide tartozik például egy egyszerű séta, vagy lépcsőkön való mászkálás is. Phoebe-t roppantul zavarja ez a magatartás éppen ezért ellenségesen áll a herceg által mellé testőrként alkalmazott James Trevillion kapitányhoz is. Aki eleinte nem rajongott az állásért, de miután balesetet szenvedett, leszerelték a dragonyosoktól, viszont valami pénzt kellett keresnie, elfogadta a helyet. Idővel még hozzá is szokott, s határozottan megkedvelte Lady Phoebe-t, aki fogyatékossága ellenére okos, eleven és csinos hölgy. S még jó is hogy ott van mellette, mint a szeme, meg testőre, mert bizony rögtön úgy indul a regény, hogy a lányt megpróbálják elrabolni…

Mint az előző Hoyt regényeknél, érdemes tudni, hogy a történet az 1700-as évek közepén játszódik, méghozzá a negyvenes években, amikor még azért nem voltak annyira merevek a társadalmi rétegek közötti határok, éppen ezért megint külön élvezet, hogy nem csak az arisztokráciáról van szó, hiszen Trevillion is kisnemesi családból származik, aki kényszerűségből lett katona. Sőt a könyv egy részében pont egy ilyen vidéki lótenyésztéssel foglalkozó középkategóriás családot is megismerhetünk, ahol sokkal szabadabban lehet létezni. A másik dolog ami igazán jó Hoyt történetében a karakterek. Phoebe igazi harcos, aki tudja, hogy sose fog már látni, ugyanakkor utálja, hogy fogyatékosként bánnak vele és őrzik mint egy féltett porcelánt. Attól hogy vak még nem akar bezárva élni és feladni az élet olyan apró örömeit, amit még így is tudna élvezni, mint a séta, kertészkedés, tánc, lovaglás… de a bátyja mindentől óvja éppen ezért eleinte Trevilliont is az ő kinövésének tekinti és csak egy börtönőrnek, de hamarosan rájön, hogy a szilárd, állhatatos férfi ennél sokkal többet jelent neki. S innentől kezdve meg kimondottan meg akar még jobban ismerkedni vele, ezzel hihetetlenül zavarba hozva a testőrét.  Közben Jamest már a kezdetektől elvarázsolja Phoebe lénye, de tisztában van azzal, hogy jóval felette áll, s amilyen becsületes alkat és amennyire kritikus magával szemben, amikor a nő igazi veszélybe kerül és nem ő menti meg, bizony a saját képességeiben is kételkedni kezd és visszalép a szolgálatból. Nagyon tetszett, hogy mennyire határozott nő volt Phoebe és az, hogy megrétette James talán az egyetlen a környezetében, aki elismeri, hogy ő vakon is teljes személyiség, szóval nem csoda, hogy egymásba szerettek 🙂 Külön élvezet volt nézni, ahogy ők ketten eleinte (meg az előző könyvekből már látva az alapállást) mennyire távolságtartóak voltak, aztán Phoebe kezdett rájönni, hogy James igazi kincs, érdemes megismerni, s utána már képtelen volt nem beleszeretni, közben meg a férfi ellenállt, pedig ő volt az, aki a kezdetektől vonzónak találta a lányt. Úgyhogy végül a Lady csábítja el a katonát, ami nagyon bájos volt.

Mint mondtam, a vidéki kiruccanás is jól illet a történetbe, egyedül a Phoebe-t fenyegető veszély lett nagyon felemásan lezárva, annyira belemelegedtünk a főhősök kapcsolatába, hogy a rejtély szál elsikkadt és a végén pikk-pakk meg lett oldva … ez levon egy kicsit a regény fényéből.

De amúgy így három könyv után is úgy gondolom, Elizabeth Hoytot érdemes olvasni a történelmi romantikát kedvelőknek, jómagam is várom a következő részeket, ahol még többet megtudhatunk majd Montgomery hercegről, aki továbbra is intrikusként mozog a háttérben.

Blogturné

A Romantikus Regények sorozat kétszázadik kötetét jelentette meg a General Press Kiadó. A Blogturné Klub hét bloggerét követve megtudhatjátok ők mit gondolnak Elizabeth Hoyt Maiden Lane sorozata újabb részéről, mely a Szívembe zárva címmel került a boltokba, és játszhattok a könyv egy példányáért.

Fülszöveg

A ​csinos és életvidám Lady Phoebe Batten minden vágya, hogy egy herceg húgaként a pozíciójához illő társasági életet élhessen. Ez azonban nem kivitelezhető egykönnyen, lévén a fiatal nő szinte teljesen vak, és a bátyja utasítására mindenhová elkíséri egy felfegyverzett testőr – a meglehetősen idegesítő, ámde felettébb vonzó Trevillion kapitány.
James Trevillion azután szerelt le a királyi dragonyosoktól, hogy megsérült a lába. A sántasága ellenére mégis ördögien ügyesen lő és lovagol, egyszóval nem lenne szabad nehézséget okoznia számára, hogy megvédelmezze az őrjítő Lady Phoebet. A csábító nő azonban egyre gyakrabban tereli el a figyelmét a feladatáról; így amikor Lady Phoebe emberrablók célpontjává válik, a kapitány merész lépésre szánja el magát, hogy megvédelmezze a szívének egyre kedvesebb hölgyet…
Elizabeth Hoyt a Maiden Lane-sorozat nyolcadik részében egy ártatlan, fiatal nő és egy megkeseredett katona történetét meséli el, akik hosszú utat járnak be, mire rájönnek: együtt teljesebb életet élhetnek, mint külön-külön.
Kiadó: General Press, 2018
Fordító: Fügedi Tímea
Oldalszám: 296
ISBN 9789634521228
Megrendelés

Blogturné extra

Íme a válogatás, hogy más országokban milyen borítókkal jelent meg a regény.

Nyereményjáték

A történet hősnője vak. Játékunk minden állomásán egy-egy olyan regényhős nevét keressük, aki élete egy szakaszában, vagy akár az egészben, szintén ezzel kell/kellett együttélnie élnie. A ti dolgotok csupán annyi lesz, hogy a helyes megfejtést a Rafflecopter megfelelő dobozába beírjátok.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Catherine Anderson: Az ég kékje

a Rafflecopter giveaway

További állomások

06.20 – Betonka szerint a világ…
06.21 – Angelika blogja
06.22 – Olvasónapló
06.24 – Dreamworld
06.25 – Kristina Blogja
06.26 – Könyvvilág
06.27 – Insane Life

4 Stars
Oszd meg!

Write a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *