Mary Balogh Túlélők klubjának második regénye egy egészen más típusú szerelmes történet, mint az előző volt.
A Túlélők Klubjába a Napóleoni háborúkban valamilyen sérülésből közösen, egymást segítve felépülők tartoznak, akik a lábadozásuk ideje alatt kötöttek szoros barátságot. Főhősünk, Vincent Hunt Darleigh vikomtja nagyon fiatalon került a hadszíntérre és rögtön az első csatában megsérült. Majdnem teljesen felépült, de a szeme világát elveszítette. Mivel annak idején még csak egyszerű nemes volt, csak a családi elhalálozási sorrend miatt lett belőle főnemes, nem erre a szerepre nevelték. Miután vakon kapta meg a címet, családja, amely csak nőkből áll, gondoskodni kívánnak róla: megóvni mindentől, viszont hogy az öröklést biztosítsák, úgy gondolják, majd ők szereznek menyasszonyt a fiúnak. Vincent azonban ebből nem kér, úgyhogy megszökik anyja és nővérei gondoskodása elől, s visszatér boldog gyermekkora helyszínére, ahol sokkal szabadabban élhet. Miközben szárnyait próbálgatja, mégis csak egy kellemetlen helyzetből segíti őt ki Sophia Fry, aki igazi kis szürke kisegérként él nagynénje háztartásában. Miután a lány ezen tette elidegeníti a családjától, sőt kikerül az utcára, Vincent felajánlja neki, hogy házasodjanak össze, s meggyőzi a vonakodó Sophiát, hogy ezzel az egyezséggel mind a ketten jól járnak. A vikomt leszereli családját, hiszen megnősül, a lánynak pedig lesz fedél a feje felett…
A fiatalok gyorsan döntenek, Londonba utaznak, ahol Vincent barátai segítségével hamar tető alá hozzák az esküvőt és aztán már csak az van hátra, hogy a férfi családja előtt is bebizonyítsa, nem választott rosszul.
Az egyezség amolyan csendes románc. Nincsenek benne nagy kalandok, félreértések vagy éppen különösen erotikus mozzanatok: inkább az érzelmeken és a két idegen összecsiszolódásán van a hangsúly. Vincent határozottan fiatalabb hős, mint a történelmi romantikus regényektől megszoktam, hiszen még csak a húszas évei közepén jár, s mivel állandóan másokra van utalva, meg kell küzdenie azért, hogy bebizonyítsa, vakon is teljes életet tud élni. Sophie-nek pedig nincs semmi önbecsülése: már az apja is Egérkének szólította és ez valahogy miután elárvult és rokonok között kellett meghúznia magát, akik majdnem elfelejtették, hogy ő is jelen van, szinte tapétává halványult. Vincent és ő először is összebarátkoznak és kiderül, hogy nagyon is sok közös vonásuk van, ráadásul kiválóan kiegészítik egymást, nekem különösen kedves rész volt, hogy Vincent szeret mesét mondani az unokahúgainak és öccseinek, Sophia pedig kiválóan rajzol, úgyhogy összehoznak egy kis mesefüzetet nekik. A lány ráadásul nagyon jó megfigyelő (tapéta korából, amikor a háttérben csak figyelemmel kísérte az embereket és a történéseket) és ötleteivel, meg újításaival ami férje környezetét illeti elősegíti, hogy a vikomt fokozatosan vissza tudja szerezni önállóságát. Mondjuk nem néztem utána és lehet, hogy a történelem fanatikusok tudják, hogy a 19. század első felében a vakvezető kutya még teljesen idegen elképzelés, vagy hogy a gyerekeknek szóló képeskönyv kiadás mikor vált divattá, de ezek igazán nem zavaró elemek.
Ha valaki egy kellemes finom történelmi romantikus regényt szeretne olvasni, amit simán lehet tovább passzolni nagymamáknak is, azoknak bejöhet Az egyezség.
Az egyezség külföldi kiadásainak borítóit itt lehet megcsodálni:
Blogturné
A General Press kiadó jóvoltából megjelent Mary Balogh, Túlélők klubja sorozatának legújabb része az Egyezség.
Vincentet az egész családja ki akarja házasítani, de ki szeretne igazán hozzámenni a rangján kívül másért egy vak férfihoz? Sophie a szürke kisegér háttérből figyeli az eseményeket, ekkor figyel fel a különösen vonzó férfira.
Vajon két ennyire különböző embernek van esélye a szerelemre?
Ha kíváncsi vagy, kövesd a blogturné állomásait és ha velünk játszol, tiéd lehet a könyv egyik példánya!
Fülszöveg
Vincentet, Darleigh vikomtját ki akarja házasítani a családja. Vincent jó parti, gazdag, hatalmas birtok tulajdonosa, kitűnő társalgó, kedves mosolyú, fess férfi. A Túlélők Klubjának vak tagja. És elege van az anyja, a nővérei gyámkodásából meg a leendő ara elfojtott, mégis szinte égető ódzkodásától. Úgy érzi, menekülnie kell, el mindentől, ami a vakságát bélyegnek, őt magát fogyatékosnak tartja. Elszökik, és meg sem áll gyerekkora kedves színhelyéig, Barton Coombsig, ahol ünnepséget rendeznek a tiszteletére. De mintha itt is visszaélnének azzal, hogy nem lát; egy sznob család kiszemeli őt a lányuk számára, és tőrbe csalva házasságra kényszerítenék. A lehetetlen helyzetből azonban kimenti egy lány, egy szinte láthatatlan kisegér, akit alig ismernek a városkában.
Ki Sophie Fry? És miért avatkozik bele ő is az életébe? Vajon jó szándék vezeti? Vincent szíve azt súgja, igen, így a jótett és egy meghitt beszélgetés tapasztalatára hagyatkozva ajánlatot tesz a fiatal nőnek: legyen a felesége.
Mary Balogh romantikus története az elfogadás, a kinyíló világ meséje. Egy nőé és egy férfié, akik a másik segítségével megtalálják a saját függetlenségüket, azt a fajta szabadságot, amely az embert minden igaz szerelemben az egekbe repíti.
Kiadó: General Press
Megjelenés: 2017
Terjedelem: 304 oldal
ISBN: 9789634520573
Fordította: Bánki Vera
Megrendelés
Nyereményjáték
Vincentet ahogyan már a bevezetőben olvashattátok, családja szeretné kiházasítani, de ő nem szeretne csak úgy bárkihez hozzámenni. Pont ezért mostani játékunkban olyan férfi főszereplőket mutatunk be, akik valaki mással kötötték volna össze életüket családjuk kívánsága miatt, vagy ezzel segítve őket, de végül eltalálta őket Ámor igazi nyila és másik hölgyet vettek el.
Minden állomáson rövid leírást találtok egy férfi főhősről és ennek alapján kell kitalálnotok kicsoda és mi a könyv címe. Játékra fel!
Figyelem! A válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
Az én feladványom:
A nyolc abc rendben következő testvérek közül ő a legidősebb és a cím várományosa, egy bizonyos lap szerint igazi élvhajhász. Másik nőt szemel ki magának, de a kiszemeltjének testvére, Kate sokkal jobban tetszik neki.
A turné állomásai
10.23 Insane Life
10.24 Angelika blogja
10.25 Betonka szerint a világ…
10.26 Kristina blogja
10.27 Deszy könyvajánlója
10.28 Dreamworld
10.29 Olvasónapló