Samantha Ellis drámaíró a barátnőjével végiglátogatta a Bronte testvérek emlékhelyeit és elkezdtek azon vitatkozni, hogy melyiküknek ki volt a kedvenc hősnője tőlük és miért. Samantha Cathy-ért kardoskodott, de hallgatva a másik érveit Jane Eyre mellett elgondolkodott, hogy vajon nem csak az emlékei szépítik-e meg az egészet és mi van, ha felnőtt fejjel újra olvasva azoknak a hősnőknek a történetét, akik annak idején utat mutattak neki, akikhez fordult amikor választások előtt állt, akik a példaképei voltak már nem ugyanazok. Egyáltalán, adhatják e neki ugyanazt most felnőtt fejjel, mint amit 8-10-18-28 évesen kapott tőlük. Úgyhogy elhatározta, hogy újra kézbe veszi a kedvenceit. Ebből született ez a könyv, azaz Samantha Ellis újból végiglátogatja azokat a hősnőket, akik – úgy véli -, az életét formálták. Kiderül, hogy ki az, aki maradt ugyanabban a szerepben számára, s ki az, akit most már másképp értékel.
Most komolyan, már megint egy könyv, amire rá is írhatták volna: Ez neked szól Tünde!. Egyrészt mert az olvasásról, mások olvasmányélményeiről szeretek tájékozódni (lásd még: Nick Hornby: Vájtfülűek brancsa, könyvesblogok olvasása), másrészt meg az én életemben is mindig az irodalmi hősnők voltak rám hatással. Samantha Ellis, főleg lánykorában, nagyon hasonló irodalmi szereplőket és írókat tartott példaképének, mint én is. Közben, míg végigveszi a könyvben, hogy a Kis Hableánytól Scarlett O’Harán át Sylvia Plath-ig kik voltak rá hatással nagyon érdekes képet kapunk az életéről is. Elvégre ő iraki-zsidó származású és nagyon különleges családi háttérrel rendelkezik. Annak idején azt várták tőle, hogy beilleszkedjen a közösségbe, de mindig többre vágyott. S bizony a legtöbb kalandra a betűk csábították, ezért aztán már olvasmányai kezdetétől fogva olyan könyveket fogott kezébe, ahol számára példát mutatható hősnők voltak a főszereplők. Mivel már korán elhatározta, hogy író szeretne lenni, nagy kedvence volt természetesen Anne Shirley vagy éppen Jo Marsh. A fejezetek persze az irodalmi példaképekről kapták a címüket:
- A kis hableány
- Anne Shirley
- Lizzy Bennet
- Scarlett O’Hara
- Franny Glass (Franny és Zooey)
- Esther Greenwood (Az üvegbúra)
- Lucy Honeychurch (E.M Forster: Szoba kilátással)
- A Babák (A babák völgyéből)
- Cathy Earnshaw (Üvöltő szelek)
- Flora Poste (Sarah Gibbon: Cold Comfort Farm)
- Seherezáde
De rajtuk kívül a kötet végén még van 7 oldalnyi jegyzet, ahol felsorolja a többi emlegetett könyvet, mert a fő csapásvonal mellett azért rengeteg másról is mesél Ellis, mert olvasott ő azért folyamatosan és azóta is rendszeresen hősnőkről és néha ponyvákat is. Komolyan, lassan kézbe kéne venni Jilly Cooper: Lovasok című kötetét is, ami állítólag sok angol tininek szolgált felvilágosító olvasmányaként (ld. Caitlin Moran), itt Ellis még azt is kiemeli (ő mondjuk később olvasta ezt a művet és igazából örült is, hogy nem korábban, mert neveltetése miatt eléggé zavarban lett volna, ha tiniként találkozik a meglehetősen szabados életvitellel, ami a Lovasokban megjelenik), hogy Cooper nagyon olvasmányosan és magával ragadóan ír. De például elolvasta az Alkonyat trilógiát is, és feltűnik az olvasmánylistájában nem egy olyan kötet, amiről nem is gondolnák, hogy szerepet kap egy ilyen írásban.
Úgyhogy végül szinte két szálon fut a dolog: Ellis visszaemlékezik arra, hogy mikor, miért olvasta az adott regényeket, milyen életkörülmények között, mi volt az, amit a hősnők jelentettek neki, milyen dolgokat vélt elsajátítani tőlük. Aztán most, hogy újra előveszi a könyveket befigyel a felnőtt nézőpont és hozzáfűzi, hogy végül mi történt vele, mennyire tudta hasznosítani a hősnők útmutatását. Na meg persze a tapasztalatokkal a háta mögött érettebben gyakran ledőlnek a bálványok. Vagy áthelyeződik a hangsúly. Legérdekesebb persze az érdekes kezdeményezést indító Cathy és Jane meccs eredménye.
Természetesen azonnal kedvet kaptam, hogy én is újból meglátogassam lánykorom kedvenceit, de azt is tudom, hogy ez még várat magára. Talán ha valaki megszponzorálna, hogy érdekelné a végeredmény, esetleg belevágnék hamarosan. Így csak felírom magamnak, hogy néha érdemes újból kézbe venni a régi kedvenceket és megnézni, hogy a nosztalgia mit pakolt rá az eredeti élményre. Ráadásul továbbra is szeretem a mások olvasmányairól szóló könyveket, szóval jöhet még ilyen.
Kiadó: Chatto & Windus
Megjelenés: 2014
Terjedelem: 272 p.
ISBN: 9780701187514
Honnan: Könyvtárból
Pingback:Csak semmi fikció, csajok vagyunk