Nem szoktam nekrológokat írni, mert nem tudok, nem is a feladatom. De valahogy Terry Pratchett halála mellett egyszerűen nem tudok elmenni anélkül, hogy megemlékezzek arról, mégis mi mindent adott nekem, s hogy miért is szeretem a könyveit annyira.
A 90-es évek közepén, amikor még meghívó levéllel kellett menni és csak 2 évet maradhattál, szigorúan au pair voltam Sussexben. Rendszeres látogatója voltam természetesen a helyi könyvtárnak és a könyvesboltokat azokat meg egyszerűen imádtam. Olyan választék volt, hogy csak álltam leesett állal, s mindenhol külön polcon, kiemelt helyen szerepeltek a fantasy szekcióban olyan színes borítójú könyvek, amik valahogy sehogy se illettek oda. Természetsen a Discworld regények voltak csilli-villi rajzokkal, nagyon rövid, frappáns fülszöveggel, sok apró betűvel. De engem teljesen elbizonytalanítottak, nem éreztem kellő bátorságot az elolvasásukhoz. Viszont a szerző nevét megjegyeztem, felírtam a noteszembe a címeket, hogy majd itthon rákeresek. De így is majdnem minden alkalommal megtapogattam a könyveket, amikor feléjük jártam.
S amikor hazajöttem egy antikváriumban találtam nem is egy, de két Terry Pratchett könyvet. Nem rögtön egymás után, sőt először nagyon véletlenül A sofőrökbe botlottam bele. Tiszta meglepetés volt a könyv: a borítója gyanúsan ismerős, a magyar kiadója viszont az Édesvíz volt! De egyszerűen lenyűgözött a könyv, pedig ifjúsági regény volt. Később megtudtam, hogy a második rész képe került erre a kötetre, aztán évekig kellett várni, míg megjelent a teljes Manák trilógia immár tényleg gyerek méretben. De azért hű maradtam az első szerzeményhez és csak a második két részt vettem meg az új formában. S most, hogy eszembe jutott azt hiszem lassan elővehetem és adhatom Babszem kezébe, vagy felolvassuk neki.
A másik könyv természetesen a Mágia színe volt. Ebből is az első kiadást sikerült levadásznom, sőt ezt megtettem kétszer is, most már nem emlékszem, hogy azért mert kölcsön adtam és elveszett, vagy mert megvettem valami barátnak, mert belebotlottam vagy 500ft-ért. Ezek után persze nem kérdés, hogy tűkön ülve vártam a következő Prathcettet. Természetesen ott a polcomon az első kiadású Elveszett próféciák a fotózhatatlan borítójával és hangyányi betűivel.
S mindig sokat kellett rá várni, egészen addig, míg végre a Delta Vision-hoz nem kerültek a könyvek. Azóta csak lemaradtam belőlük, mert bár ott van mind a polcomon, már eltelt vagy 4 év is, hogy az utolsót olvastam. Megakadtam azon, hogy anno angolul végül az ínséges időkben legyűrtem az Eric mellett a Jingo-t is és most a Hazafiak jönne, ami már 2x is szerepelt a Várólistámon de elkerültem. Most azonban, hogy már tudom, nem végtelen számú könyv vár rám, talán felveszem a fonalat és utolérem a magyar kiadásokat.
Aztán amikor a munkahelyemen megismerkedtem az internettel még a 90-es évek második felében, az Altavistán (fiataloknak: a Google elődje) rákerestem persze Terry Pratchett-re és találkoztam a csodálatos L-space-szel. Ahol annotációk voltak, nagyon részletesen meg lehetett tudni, hogy mikor mikre utalt a mester a regényekben. És egy izgalmas játék is: MUD (Fiataloknak: a WoW elődje). Először bizony az L-space-en próbálkoztam a mudozással, de rájöttem, hogy hiányos Pratchett ismeretem és az angol nyelvű fantasy terminológiában való járatlanságom nagyon nem kedvez az élvezetéhez, úgyhogy azért eljutottam a magyarokhoz. S ezzel sok mindenhez.
Most így visszagondolva hihetetlen, mennyi mindent tudok felidézni vele kapcsolatban. Hogy mennyire megértettem azt a külön polcot a könyvesboltban, imádtam az eredeti borítókat, s hogy annyira angol volt, tényleg úgy éreztem, mintha a Monty Python írt volna fantasyt.
Mindig meglep, hogy mennyien ismerik és szeretik Pratchett-et. Olyanok is, akikről nem is gondolnám. Például nagyot nőtt a szememben Nora Roberts is annak idején, amikor kiderült, hogy ő is rendszeresen olvas Pratchett-et.
Szerettem Pratchett-ben, hogy egyrészt fantasy sztereotípiákat fordított ki és tartott eléjük görbe tükröt, ugyanakkor ezt tette a való világgal is. Humorba és mágiába öltöztetve mondta meg a véleményét a világról. Szörnyen idézhető és az ember szinte naponta találna alkalmat, hogy felhozza valamelyik okos meglátását:
“NE TEKINTSE HALÁLNAK, mondta a Halál, GONDOLJON RÁ ÚGY, MINT AKI KORÁN ELINDULT, HOGY ELKERÜLJE A CSÚCSFORGALMAT.”
“A szavaknak mindig is hatalmukban állt megváltoztatni a világot.”
” – Tényleg beszélnem kell vele, uram. Halálközeli élménye volt!
– Mindannyiunknak az van. Életnek hívják – vágta rá a Főrektor tömören.”” A valódi ostobaság mindig legyőzi a mesterséges intelligenciát.”
“ATTÓL TARTOK, NEM EGÉSZEN ÉRTI. A NÉPEK ÉLETE HALÁLUK ELŐTT VALÓBAN LEPEREG A SZEMÜK ELŐTT. EZT A FOLYAMATOT NEVEZZÜK „ÉLÉSNEK”.”
Eddig az alábbi könyveiről írtam (persze a Terry Pratchett kategóriám többet is tartalmaz, de 2005 előttiekkel inkább ne foglalkozzatok):
Thank you Sir!
