Terry Pratchett: AgyaglábakVajon lehet túl sok Pratchettet olvasni? Eddig még nem mertem kipróbálni, mert mindig attól tartottam, hogy megunom, de most megint tartogattam két könyvét is tavaly óta, főleg mert szinte egymás után jelent meg az Agyaglábak és a Vadkanapó, sőt hamarosan megint jön a következő etap, a Hazafiak (amit még Jingo néven valamikor olvastam angolul és abban is a városőrség szerepel). Úgyhogy megint belecsaptam a lecsóba. S nagyon is jól meg jókor jött egy kis vérfrissítés és rekeszizomedzés. A’la Pratchett.

A városőrség megállíthatatlanul bővül. Most már nem csak egy troll és egy törpe van a soraiban, de mindenből több és újabb őrházak is nyílnak. Ráadásul pont jókor érkezik Valagi Szendi, akit kirúgtak az alkimisták céhéből (vagyis kirobbantotta magát a kötelékből), ugyanis Vinkó Szilárd parancsnoknak pont valaki hozzá hasonlóra van szüksége, aki kicsit utána tud szaglászni a bűnügyeknek. Még ha az új törpe kicsit fura is és egyáltalán nem viselkedik törpeként, s kimondottan keresi Angua, társaságát és véleményét bizonyos női dolgokban. De Ankh Morporkban már megint van valami a levegőben. Csak ki kéne deríteni, mi is az. Mérgezés történik, valakik megint azon ügyködnek, hogy visszaállítsanak egy régi rendet, de ne a régi rend leszármazottja kerüljön középre, hanem valaki teljesen szokatlan. Valaki, akiről eddig sok mindent el lehetett képzelni, csak azt nem, hogy nobilis személy. S közben két tanult, tisztelt, békés személy is meghal, s gólemek követnek el öngyilkosságokat, olyan agyaglények, akik nem tudnak gondolkodni és csak világos parancsra cselekednek, s igencsak fura nyomokat hagynak maguk után. Úgyhogy sűrűsödnek a kérdések és Vinkó parancsnok nem hiába tart attól, hogy vannak, akik nagyon okosan mozgatnak szálakat a háttérből.

Mindamellett, hogy Pratchett megint harsányan nevetgélős jelenetekkel tarkított regényt tett elénk, a mester 1996-ban CSI: Ankh-Morporkkot írt, amikor még Grissom is csak kezdő lehetett. Ráadásul megfejelte még ezt egy kicsit a tolerancia, szabad akarat, meg a rabszolgaság kérdésével is. Igazi filozófiai mélységekben is járhatunk, ha nem vagyunk annyira egyenesek és jó helyzetfelismerők, mint Karott kapitány, aki jelleméből fakadóan nem bírja elviselni, ha valakivel, vagy valamivel igazságtalanul bánnak. Mert egy gólemnek is lehet lelke, ha agya nem is és azt is meg lehet nyomorítani. A szerszámok is megbosszulják a maguk módján, ha nem jól bánnak velük. Mondjuk a tárgyak inkább csak elkopnak és tönkremennek, s ha nem éppen horrorfilmben vagyunk, ritkán fordulnak ellenünk.

Szóval* ez az a fajta sorozat, amit élvezet olvasni. Mert Pratchett kiválóan ír, van itt krimi, társadalomrajz, filozófia és közben meg hangos vihogás az öngyilkos hajlamú vámpíron, aki hiába próbálkozik, sorra rosszul választ pályát, vagy éppen Göcsört káplán megpróbáltatásain az előkelők között, s hogy miképpen is hat, ha egy törpenő megmutatja a csupasz bokáját. S ez nem unalmas, mert a világ körülöttünk rengeteg olyan dologgal áll elő, amelynek torz tükröt lehet tartani a Korongvilágon.

 

Eredeti cím: Feet of Clay
Kiadó: Delta Vision
Fordító: Járdán Csaba
Megjelenés: 2010 (1996)
Terjedelem: 440 p.
ISBN: 9789639890831
Honnan: Vásárlás, saját példány


*A múltkor szólt az ember, hogy hiányzik a Szóval kezdetű bejegyzés a Terézanyu végéről (de az nem volt igazi recenzió, mert még nem olvastam el a kötetet). Nekem eddig fel se tűnt, hogy mindig így fejezem be a recenzióimat. De visszalapozva kiderül, hogy tényleg van ez a fordulatom, ami rám ragadt. Úgyhogy most már elmondhatom, van 1 stílusjegyem 🙂

4 Stars
Oszd meg!

One thought on “Terry Pratchett: Agyaglábak”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *