Hannu Rajaniemi: FraktálhercegAz úgy volt tehát, hogy a Kvantumtolvaj folytatása előtt ugye el akartam olvasni a trilógia kezdő kötetét, ami megtörtént. S utána szinte kihagyás nélkül vetettem bele magam a második regénybe. Hogy miért is csak most lett belőle poszt, annak hosszú története van, ne is kérdezzétek. Mindenesetre nagyon bennem volt a lendület és a sok gogol még a fejemben kergette egymást, gondoltam jobb is, ha frissiben olvasok.

Igazából nem nagyon lehet sokat mondani a regény cselekményéről, mert elég összetett, plusz fokozatosan ahogy összeillesztődnek a kirakós darabkái, minden elsőre értelmetlennek tűnő fejezet és esemény a helyére kerül. A sztori annyiban függ össze az előzővel, hogy a keretszereplők ugyanazok, mestertolvaj, űrhajó és a harcos lány folytatják az utat, hogy teljesítsék a megbízásukat. Most már nem a Marsot járják, hanem a Földre tartanak, s közben egy egészen különleges világ bontakozik ki a bolygónkon. Sci-fibe ültetett Ezeregyéjszaka világába csöppenhetünk, ahol a történeteknek különös szerepe van, hatalommal rendelkeznek azok akik ismerik, mesélik és értik azokat. Ezért aztán be is vannak tiltva.

Az olvasás megint oda vezetett, hogy miközben úgy éreztem, különleges hangulatú, baljós és sejtelmes mesevilágban járok, jobbra-balra felütötték fejüket a hanyagul odavetett matematikából és fizikából valakinek biztos ismerősnek tűnő kifejezések. Már a tizenharmadik oldalon Schrödinger dobozról van szó! S be kell vallanom én még sose értettem meg ezt a gondolatkísérletet, macska ide vagy oda. S most se lettem sokkal okosabb. De aztán feltűnnek a dzsinnek, a muhtaszibok a mesék és az álmodók, egy politikai gyilkosság, nyomozás és Jeannak meg csapatának van pár trükk még a tarsolyában, s végül próbáltam felfogni, hogy mi is történik a környéken. Nem állítom, hogy ez sikerült. Talán majd az utolsó kötetben kiderül, hogy értem-e én ezt az egész szabadvers-betétes kvantumfizikás sci-fit.

Rajaniemi a saját tanácsát követi:

“Szőjél nekik egy álmot és ne hagyd, hogy felébredjenek belőle.”

S valóban végül becsukva a kötetet tűnt fel, hogy azért valahol benne volt ebben a kötetben a középső rész betegség. Az első ütős felvezetéshez képest itt igazából keveset szerepeltek a trilógia főhősei. Bár fontos dolgokat tudtunk meg Mieli múltjáról, de Perhonen alig jutott szóhoz, márpedig nekem ő volt a kedvencem. Továbbá a regény végén a Földön történtek se lettek úgy lezárva és kerek egészet adva, mint ahogy azt a Marson történtek után elvártam volna. Ugyanakkor az egzotikus hangulat nagyon beszippantós volt. Nagyon jól tettem, hogy nem ezzel a könyvvel kezdtem az ismerkedést Rajaniemi világával, mert ugyan pár bekezdésben el van mesélve benne a Kvantumtolvaj története, de anélkül ezek a bekezdések semmit se értek volna és nem lettem volna kisegítve ami a kerettörténetet illeti. Mondjuk lehet, így se voltam 🙂

Összességében nekem nagyon különleges élmény volt ez a két regény, igazi kirándulás a komfortzónámon kívülre. Még soha ilyen messzi expedícióra nem mentem, azt hiszem és visszajöttem! Azonban míg a Kvantumtolvaj teljesen lenyűgözött, a Fraktálherceg űrt hagyott maga mögött. Talán a harmadik rész majd helyreteszi bennem a dolgokat, ezért aztán igazán várom már, az mikor jelenik meg magyarul*. Azt viszont mindenképp megint ki kell emelni, hogy a mindenféle fizikai és matematikai szakbarbárság mellett Rajaniemi hihetetlenül finoman ír, sehol egy száraz mondat, unalmas, kioktatós rész. A technikai blabla lírai, a mesék világa pedig különleges és a sivatag igazi elvarázsolt helynek tűnik.

 

Eredeti cím: The Fractal Prince
Fordító: Juhász Viktor
Kiadó: Ad Astra Kiadó
Megjelenés: 2013 (2012)
Terjedelem: 352 p.
ISBN: 9786155229229
Honnan: Kiadói, recenziós példány

 

*Tudom, tudom, ne türelmetlenkedjek még angolul se jött ki, de annyi kérdésem van, amire szeretném tudni a választ, hogy szívesen sürgetném akit szükséges:)

3.5 Stars
Oszd meg!