Junot Diaz: Így veszíted elAz elmúlt pár évben lépten-nyomon belebotlottam Junot Diaz nevébe, mindenféle irodalmi oldalon, s úgy emlegették, mint nagyon menő írót, főleg New Yorkban és környékén. De ő is azok közé tartozik, akit feltettem magam agyában egy listára, hogy majd ha megjelenik magyarul valami értő fordításban, akkor megismerkedem vele, mert még a végén nem fogom teljesen megérteni és lemaradok valamiről. Tavaly megjelent novellás kötete, az Így veszíted el rengeteg 2012-es legjobb könyv összeállításban szerepelt, s amikor a Cor Leonis Kiadó felajánlotta, hogy megjelenéssel egy időben elolvashatom, lecsaptam rá. Főleg, hogy az előlegnek küldött novella pont jól illusztrálta, hogy miért is kellett nekem erre várni.

A novellák elsősorban férfi-nő kapcsolatokról szólnak, közös pontjuk Yunior, akin keresztül megismerkedhetünk családjával s akinek a nőkhöz fűződő viszonya adja a kötet gerincét. Mert itt aztán van férfimód elmesélt szerelembe esés, szakítás, meg ami közte még előfordulhat, azaz kapcsolat, amit ugye a legnehezebb folytatni. Igazán lehetett volna a kötet címéül választani az utolsó novellát, azaz lehetett volna ez a Félrelépők kézikönyve is. Olvasás közben arra gondoltam, hogy felvonulnak pont azok a sztereotípiák amik alapján a nők a legrosszabbakat gondolják a férfiakról. S Yunior beszámolói alapján úgy tűnik, nem is alaptalanul. De lehet, ezek a viselkedési formák csak a dominikai hímekre vonatkoznak. S közben persze meg ott vannak, úgy éreztem, azok a sztereotípiák is, ahogy mi nők elképzeljük, hogy is gondolkodnak a férfiak rólunk. Szóval össze is zavarodtam, hogy akkor ez most így vetítés, vagy tényleg ilyenek vagyunk és így viselkedünk egymással? Férfi a nővel és nő a férfival, mintha mindenki megkapná a magáét ebben a szűk 208 oldalban. Úgyhogy nem mondhatnám, hogy akárcsak egy pozitív szereplője is lenne ezeknek a történeteknek. Yunior pedig csapong, a novellák nincsenek is időrendbe összerakva, ide-oda ugrálunk, egyik novellában elhunyt szereplők megjelennek a következőben stb., ennek ellenére minden alkalommal valami mást sikerül felvillantani az emberi viszonyokról, s nem csak a férfi nő, de szülő gyerek és barátok közötti hálókra is van idő odapillantani.

Diaz novellafűzére első pillantásra tehát a kapcsolatok szövevényességével foglalkozik, de valahogy nekem mégse ez maradt meg belőle igazán, hanem főleg az, hogy mindez dominikai bevándorlókkal történik meg. Akik ott hagyják otthonukat és Amerikába utaznak, ahol tudják, hogy sokat kell dolgozniuk, hogy haza tudjanak küldeni valamennyi pénzt, esetleg aztán a családot is maguk után tudják hozni, s közben iszonyú körülmények közt élnek. A bevándorlókat sose fogják befogadni, nekik mindig nehezebb lesz az új helyen élni, ugyanakkor létrehoznak egy saját kis közösséget, ahol részben megtartanak egy csomó mindent abból, ami otthon is jellemző volt rájuk, részben a helyi szokásokat alakítják a maguk formájára és annyira zártak tudnak lenni, hogy nehéz betörni közéjük. Ezzel párhuzamosan persze dolgozik az ellenkező oldal is: kilépni se könnyű ebből a helyzetből. A kötet emigráns témája jóval erősebb hatással volt rám, mint a szerelmi.

Diaz szövege nagyon erőteljes és nyers, s teli van spanyol kifejezésekkel, amelyeket tényleg le se kell fordítani és én se gondoltam arra, hogy akkor most megnézem, mit is jelentenek, mert a szövegkörnyezetből lehet érezni, hogy mi az értelmük. Az biztos, hogy az igazán hatalmas indulatokat kiváltó érzelmeket az anyanyelvén tudja legjobban kifejezni az ember. A novellák olvastatják magukat, csak közben nekem nagyon tömény volt az élmény, s míg az elején teljesen belevetettem magamat a szövegek sodrásába, úgy éreztem, hogy időt kell hagynom az ülepedésnek. Meg egyáltalán megtalálni kicsit zaklatott életemben azokat a pontokat amikor le tudok ülni és egyben elolvasni egy-egy novellát, mert ha kiszakadtam a temperamentumos pörgésből, elvesztettem a hangulatot.

Határozottan vegyes élmény volt a kötet tehát. Nagyon vonzott Diaz stílusa a nyers férfiasság ami minden sorából áradt, s átütött mindenen Yunior hevessége, az állandóan benne munkáló düh, ami még akkor is meghatározó elme, amikor elvileg a padlón volt és évekig tartott túltennie magát egy kapcsolaton. (Érdemes megnézni a Cor Leonis Kiadó könyvbemutatóján készült videót, ahol Szabó Győző és Anger Zsolt olvasnak fel a novellákból, nagyon átjön a hangulat.) Az elbeszélésekben megforduló alakok közül szinte senki se volt szimpatikus, s ez nálam ugye vízválasztó tud lenni, de ugyanakkor a helyzetek, amikbe kerültek és az egész emigráns tapasztalat, amit közvetítettek azonban roppantul vonzott. Egy lélegzetre nem tudtam befogadni az egész kis kötetet, hiába olyan vékonyka, viszont vissza-visszatértem néhány történethez, ahol valami megdöbbentőt olvastam.

Úgyhogy izgalmas volt ez a találkozás Diazzal és kíváncsian várom a Pulitzer díjas regényét, az Oscar Wao csodálatos rövid életét, amit szintén ki fog adni a kiadó. Mert ott még inkább az emigránsokkal foglalkozik majd és ez a téma engem most nagyon megtalált.

Eredeti cím: This is How You Lose Her
Fordító: Bozai Ágota
Kiadó: Cor Leonis
Megjelenés: 2013 (2012)
Terjedelem: 208 p.
ISBN: 9786155229220
Honnan: Kiadótól, recenziós példány

4 Stars
Oszd meg!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *