feedRögtön az elején el kell mondanom, hogy kicsit félre voltam informálva erről a könyvről. Mert meg voltam róla győződve, hogy egyike csak, a manapság népszerű ifjúsági poszt-apokaliptikus történeteknek, csak éppen jól van megírva. De ez nem ifjúsági regény, hanem felnőtt könyv. S persze amint elkapott, rá kellett jönnöm, hogy Balázsnak, a Hármas könyvelésből mennyire igaza van, hogy minden könyvben kell zombi, s máris jobb lesz. Ott volt ugye a Zombiháború, ami igazából egy háborús riportregény, zombikkal. A Feed-Etetés pedig politikai és orvosi thriller egyben, zombikkal. Izgalmas, részlet gazdag, alapos, elgondolkodtató és nagyon-nagyon reális.

Mert nem arról szól, hogy milyen amikor eljön a zombiapokalipszis, hogy harcolnak az emberek az élőhalottakkal, hanem a fertőzés kitörése után bő két évtizeddel indul a történet, amikor az élők „hozzászoktak”, hogy feltámadnak a halottak. S ez a hozzászokás azt jelenti, hogy nagyon megváltoztak az életkörülmények, leginkább mindenki visszavonultan él biztonságos házában, viszolyog a társas érintkezéstől, mert a vírus, amely a zombikért felelős ott van mindenkiben és bármikor aktivizálódhat, s megtörténhet akár spontán is az átalakulás élőhalottá. Mira Grant roppant részletesen kidolgozta ezt a világot, a történelmét a jelenét, hogy tökéletesen érzékeltesse, milyen is félelemben élni. A regény főhősei huszonéves bloggerek, akik már eddig is népszerűek voltak, de új megbízást kapnak és ezzel népszerűségük az egekbe tör. Georgia és Shaun Mason a Világvége Afterparty oldal alapítói és üzemeltetői s a híreket különböző szempontból tárolják. George (az öccsétől kapta ezt a becenevet) feddhetetlen hírű újságíró, aki tényeket elfogulatlanul és lényegre törően tudja kommentálni. Ő a regény narrátora is, s neki köszönhetően az olvasó is alaposan tájékozódik a történelemről, körülményekről, a vírusról, a Feltámadásról. Shaun az a fajta, aki az akciót szereti, eljár zombikat öldösni és ebből készíti a beszámolóit, amik nagyon népszerűek. A triumvirátus harmadik tagja, Buffy pedig egyrészt a technikai zseni a csapatból, másrészt pedig „mesélő” és versekkel, novellákkal, kreativitásával gazdagítja az oldalt. Mint bloggernek, nagyon szimpatikus volt a regénynek ez a vonulata, ahol arról volt szó, hogy a hagyományos és az online média hogy küzd még inkább a hitelességért. A bloggerek ugyanis fontos szerepet játszottak annak idején abban, hogy felkészítsék az embereket a Feltámadásra, s azóta is  egyre nagyobb népszerűségük van, de még nem mindig mindenki ismeri el őket. Georgia és csapata azonban kivételes helyzetbe kerül, ugyanis őket válasszák ki, hogy tudósítsanak az amerikai elnökválasztáson ringbe szálló egyik jelölt kampánykörútjáról. S ez aztán teljesen megváltoztatja az életüket, bekerülnek a nagykutyák közé és kérdés, hogy tudnak élni ezzel a lehetőséggel. Egyáltalán, túlélik-e ezt a kalandot. Mert a kampánykörúton aztán a politikai csatározások is elfajulnak, és Shaunék olyan információkhoz jutnak, amely még őket is végveszélybe sodorja és fel kell tenni a kérdést, hogy mi a fontosabb: az életük, vagy az igazság.

Persze azért vannak zombik is a regényben, akikkel meg kell küzdeni, van öldöklés és akció is, de mégis inkább a politikai és virológiai vonalon van a hangsúly. Részletesen megismerhetjük a vírust amely felelőssé vált az emberiség regénybeli állapotáért és kiderül, hogy mennyiben változott az elnökválasztási kampány a ma ismerthez képest. Végig izgalmas volt a regény, s az utolsó egy harmad meg egyszerűen torokszorító. Mira Grant olyan csúcspontot hozott ki, ami nagyon bátor és merész és az embernek le is esik tőle az álla. Jómagam hajnal 2-ig fennmaradtam, hogy befejezzem a történet olvasását és igazán érdekel, hogy mi lesz tovább, miként lehet feldolgozni ami ebben a regényben történt és hova lehet tovább lépni vele, mert ugye ez is csak egy trilógia első kötete.

Az egyetlen negatívum, amit fel tudok hozni, az az, hogy néhol döcögősnek éreztem a bloggervilág bemutatását magyarul. Persze tudom én, hogy nehéz egy itthon is alapvetően angol szavakból álló terminológiát átültetni (már a cím se hozza sikeresen anyanyelvünkön a Feed kettősségét, ami részben az RSS olvasóra is utal), s fogalmam sincs, hogy lehetett volna ezt jobban megoldani. Ráadásul lehet, hogy aki nem annyira figyeli a mai online világot, annak sokkal jobban átjönnek ezek a dolgok, de engem, ha magyarul olvasok és közben állandóan érzem, hogy mi lehetett az angol eredeti kifejezés ki tud zökkenteni a ritmusból.

Ezektől eltekintve azonban egy igazán lebilincselő thrillerről van itt szó, ahol nem is annyira a zombik képviselik a horrort, hanem inkább az emberi természetben rejlő gonosz.

Eredeti cím: Feed
Sorozat: Newsflesh #1
Kiadó: Lazi
Fordító: Antoni Rita
Megjelenés: 2012 (2010)
Terjedelem: 419 p.
ISBN: 9789632671727
Honnan: Kiadói, recenziós példány

4.5 Stars
Oszd meg!

2 thoughts on “Mira Grant: Feed – Etetés”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *