Minou szigeteErre a könyvre a fülszövege és a borítója alapján figyeltem fel. Csak utána tudtam meg, hogy ez megint egyike azoknak a friss, sikeres regényeknek, amelyek alig pár hónappal az eredeti megjelenés után már magyarul is olvashatók. Ráadásul kézbe véve is nagyon kis aranyos kötet: aprócska, kemény kötésű, de gyorsan olvashatunk. S bár a szerző neve valami Skandináv származásra utal, meglepődve láttam, hogy az eredeti regény angolul jelent meg. Utánanézve kiderült, hogy Mette Jakobsen tényleg dán, de már régóta Ausztráliában él, s ez az első könyve.

Minou az egyetlen, aki a szigeten született, mindenki úgy érkezett oda: az apja, a filozófus, a választ keresi a nagy kérdésre, az anyja, aki bohém, színes egyéniség, a Ládás a meghasonlott bűvész, kutyája Nevenincs és a Tiszteletes, akinek ipari méretű kemencéje van és hihetetlen origami tudása. Közel egy évvel azt követően, hogy a kislány anyja eltűnik, egy halott fiút sodor a partra a tenger, s míg három napig arra várnak, hogy jöjjön a postahajó és elvigye a holttestet, fokozatosan kibomlik előttünk a múlt, s kiderül, hogy miért Minou az egyetlen aki vaslogikával ragaszkodik ahhoz, hogy az anyja még vissza fog térni.

Úgy gondolom, mindig nehéz dolga van egy olyan regénynek, amelyet valami nagy klasszikushoz hasonlítanak. Így például engem nagyon meg tudott vezetni az, hogy a fülszöveg végén az áll, hogy “Ennek az elbűvölő regénynek ott a helye a műfaj legnagyobb klasszikusai, A kis herceg és A végtelen történet mellett”. Valójában nem éreztem, hogy annyira kiemelkedően különleges lenne, mint azok. Jó volt olvasni, mert nagyon hangulatos a könyv valahogy tényleg kicsit benne van az északi népek esszenciája, s folyamatosan azon gondolkoztam, ha ugyanaz a korosztály olvasná, mint mondjuk akiknek Ende regénye szól, vajon mennyit értenének meg belőle? Mennyire érdekelné őket a filozófia, meglátnák-e benne a nagy titkot előre és miről beszélgetnének azokkal, akik szintén olvasták? A háborúról, hogy milyen lehetett ha olyan emberek maradtak tőle örökre sebzettek (s nem fizikailag), mint akik a szigeten élnek? A varázslatról, hogy mi a valós és miért is élnek bennünk a csontváz madarak? Azt hiszem olyan szimbolikája van ennek a könyvnek, ami eléggé elrepül a fejük felett és nem is biztos, hogy szeretnének olvasni filozófiáról.

Szóval zavarba hozott ez a könyv, mert szinte görcsösen vártam, hogy elvarázsoljon, hogy valami nagy csattanó legyen a vége, a nagy igazság, vagy ha már olyan a hangulat akkor becsússzon valami kis mágikus realizmus. De ilyen szempontból csalódnom kellett. Ugyanakkor sok kérdésem maradt, amit ha a gyerekek nem is, én megbeszélném valakivel, aki olvasta. S olvasás közben meg ilyen mondatokba botlott a szemem:

– Néha – magyarázta Ládás – a szomorúságnak van valami édes, elbűvölő mellékíze. Belemar a szívedbe, és még többet kívánsz belőle.

Úgyhogy végül azt kell mondanom, hogy különleges, ha engem el nem is varázsoló könyv volt ez. De most is, míg írtam és kerestem benne az idézeteket, hogy válasszak, újraolvastam részeket és megint magával ragadott a hangulata. Valószínűleg azon könyvek közé fog tartozni, amire most nem adok túl magas pontot, de ha majd visszagondolok rá pár hónap vagy év múlva, vagy meglátom a gerincét a polcomon akkor az jut majd eszembe, hogy milyen hideg lehetett azon a szigeten, s mégis mennyi szenvedély.

Eredeti cím: The Vanishing Act
Kiadó: Libri
Fordító: Upor László
Megjelenés: 2012 (2011)
Terjedelem: 251 p.
ISBN: 9789633101575
Honnan: Kiadói, recenziós példány

3.5 Stars
Oszd meg!

2 thoughts on “Mette Jakobsen: Minou szigete”

  1. Nagyon hangulatosan írtál róla, és nagyon megkapó az idézet is belőle. Úgy érzem nekem is tetszene, még akkor is ha nem annyira elvarázsoló, mint amikhez hasonlítják (bár nem tudom, ha mondjuk A kis herceget újraolvasnám, vajon mennyire varázsolna el).
    Hm, akkor mégis jól rémlett nekem a molyszülinapon, hogy dán eredetileg a szerző 🙂

    1. Legtöbbször az húzza a rövidebbet, akit hasonlítanak, mint itt is. Ugyanakkor marketing szempontból, meg ha ajánlgatni kell, hogy “Ha ez tetszett akkor az is fog…” ez érthető. Csak néha félrevezető.
      Igen, és szegény kislányt se Manitu-nak hívták 🙂

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *