Scott Westerfeld: Leviatán

Még amikor Westerfeld Csúfok trilógiájának első részét olvastam néztem utána az írónak, s épp akkoriban jött ki a Leviatán, amiről mindenki csak ódákat zengett. Ifjúsági steampunk kalandregénynek címkézték, s ezzel persze egyből kívánatossá lett a számomra, de egyrészt kíváncsi voltam, hogy alakul a teljes trilógia fogadtatása másrészt meg olyan hosszú a kívánságlistám, hogy már előfordult, előbb jelenik meg magyarul a könyv, mint beszerzem angolul. Most szerencsére ez történt, ráadásul a regény nagyon jó kezekbe került, mert már a reklámhadjáratból kiderült, hogy az Ad Astra Kiadó minőségi kötettel fog előállni. Pöpec trailer és kemény borítós illusztrált kadás, az a fajta könyv lett a magyar Leviatán, amit egyszerűen jó kézbe fogni. Engem is meggyőzött, márpedig én nem az a típus vagyok, aki sokat ad a külsőségekre. Szóval külalakra mindenképp csillagos ötös. S előre kell bocsátanom, hogy bizony itt most a belcsín se marad el a külcsíntől.

A regény egy alternatív múltban játszódik, ahol már a 19. században felfedezték a DNS-t, a klónozást és mindenféle különleges állatfajokat tudnak előállítani, amelyek átveszik a gépek dolgait. Persze a darwinizmus csak a világ egy részében hódít, mert ott vannak a barkácsok, akik meg a gépekre esküsznek és hihetetlenül kreatív szerkentyűket képesek előállítani. A kétféle világnézet hatalmi huzavonája aztán oda vezet, hogy 1914 június 28-án meggyilkolják Ferenc Ferdinánd főherceget és feleségét, s így szinte biztossá válik, hogy kirobban egy háború Európában. Az eseményeket két fiatal sorsán keresztül követhetünk végig. A darwinista Deryn Sharp fiúnak adja ki magát, hogy jelentkezhessen a légierőkhöz, s rögtön az első megmérettetése alkalmával kis gubanc történik, s hamarosan a britek legnagyobb léghajóján, a Leviatánon talája magát, amely titkos küldetéssel tart az Oszmán birodalom felé. Miután szüleit megölik, Sándor hercegnek menekülnie kell, s egy maroknyi hűséges embere segítségével egy birodalmi lépegetővel szöknek meg és  próbálnak biztonságban elrejtőzni az üldözőik elől. Csakhogy a háború kirobban, a bujdosás nem opció, a két fiatal pedig rengeteg kaland részese lesz, amely során át kell értékelniük eddigi világnézeteik alapját is.

Szóval ifjúsági ez a regény, ezt nem is titkolja, de szerencsére úgy van megírva, ahogy én azt szeretem. Azaz nem bosszantott fel sehol se Westerfeld azzal, hogy megpróbál átlátszó trükkökkel 16 éveseket jóval fontosabbnak és okosabbnak meg szuperebbnek beállítani, mint amilyenek valójában. Egyszerűen elkezdtem olvasni és teljesen belefeledkeztem. Úgyhogy igazán mondhatom, hogy korhatár nélkül ajánlható, mert olvasmányos és izgalmas. Az alternatív történelem egy kis steampunkkal megspékelve, léghajózás, menekülés, titkos diplomáciai küldetés, szóval van itt minden, ami egy kalandregényhez kell.

Már a Csúfoknál is kiderült, hogy Westerfeld nagyon szeret kütyüket kitalálni. S míg ott néha kicsit soknak és feleslegesnek tartottam a különös cuccok leírását (anno a légdeszkázások hosszas taglalásától falra másztam), itt sikerült kiválóan megtalálnia az egyensúlyt, s egyáltalán nem megerőltető olvasni arról, hogyan épül fel egy koholt léghajó és egy barkács lépegető. Mondjuk elképzelhető, hogy a kiváló illusztrációk (az 50 nagyon találó ceruzarajz Keith Thompson munkája) is sokat segítettek abban, hogy kevesebb legyen a technikai leírás.

A szereplők pedig nem egysíkúak és van egy kis jellemfejlődésük, meg esendőek és kedvelhetőek. Deryn tisztában van a nehézségekkel, amikkel szembe kell szállnia ahhoz, hogy léghajóra kerülhessen nőként, de ugyanakkor nagyon hisz magában és a saját tudásában. Jópofa, amikor megpróbál minél inkább fiúsan viselkedni, s bár sose volt igazán lányos, kadétként még azért ahhoz is hozzá kell szoktatnia magát, hogy megtanuljon ízesen káromkodni és olyan játékokban is részt venni, amilyenek korábban elképzelhetetlenek lettek volna. S bár a darwinista nézeteket vallja megszállottan, de elég nyitott ahhoz, hogy amikor a barkács dolgok előnyeivel találkozik, kicsit engedékenyebbé válljon. Sándor pedig, aki kivételezett helyzetbe született és különleges neveltetést kapott, megismerkedik a valósággal és rá kell jönnie, hogy eddig mennyire védett életet is élt. Mert hiába beszél sok nyelven folyékonyan, saját népével képtelen megtalálni a hangot. Neki mondjuk nehezebb elfogadnia a darwinisták dolgait, amit meg is értek, mert egy fémszerkezet belseje egészen más, mint egy hatalmas koholt állaté. (Koholtaknak hívják a darwinisták azon élőlényeit, amelyeket az életfonalak megvariálásával hoznak létre).

Az alternatív történelmi vonulat pedig az embert arra sarkallja, hogy megint kicsit belenézegessen az első világháború történetébe. Westerfeld utószavában elmagyarázza, hogy mit honnan vett és miért írt át, s ahogy ő is fogalmaz:

A Leviatán tehát legalább annyira szól a lehetséges jövőkről, mint az alternatív múltról. …  Ilyen a steampunk természete, egyesíti a jövőt és a múltat.

Számomra a Leviatán az igazi, hamisítatlan ifjúsági kalandregény élményt adta. Lánykoromban például imádtam az álruhás hősnős sztorikat (nem véletlenül egyik kedvenc Shakespeare vígjátékom sokáig a Vízkereszt volt), úgyhogy itt már az elejétől szurkoltam Derynnek, hogy jól alakuljanak a dolgai. S ha már alternatív történelemnél tartunk, akkor ha még mindig lenne, leginkább a Delfin Könyvek között tudnám elképzelni a regényt. Szórakoztat, kikapcsol és nem nézi le a közönségét. Teljesen megérdemelt körülötte a felhajtás, számomra nem volt csalódás a regény, hanem még többet is kaptam tőle, mint vártam. S ha a trilógia következő részei is tartják a színvonalat (a folytatást 2013 tavaszára ígéri a kiadó), akkor ez egy instant klasszikusnak mondható.

Eredeti cím: Leviathan
Illusztálta: Keith Thompson
Fordító: Kleinheincz Csilla
Kiadó: Ad Astra Kiadó
Megjelenés: 2012 (2010)
Terjedelem: 535 p.
ISBN: 9786155229152
Honnan: Kiadótól, recenziós példány

Vásárold meg az Ad Astra Kiadó honlapján a Leviatánt most már e-könyv formátumban is.