Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegekA molyon Cseri írt nagyon jókat a kötetről, meg idézgetett belőle, s én szinte azonnal szaladtam a könyvtárba, hogy kikölcsönözzem, mert szeretem a kedvenc műfajaimról szóló, könnyen emészthető könyveket, amelyek ugyan valahonnan irodalmár szempontból de mégis olvasóként közelítik meg a témát. Nem kezelik le, hanem a helyén foglalkoznak vele. S nem állítom, hogy sok krimit olvasok, olvastam de a maga a zsáner nagyon is érdekel, s elég sokat olvasgattam hozzá és azt hiszem ideje volt, hogy magyarul is megjelenjék egy összefoglaló róla.

Miklós Ágnes Kata éveken át írt esszésorozatot a krimiolvasásról, s ezek összegyűjtött, átdolgozott változatait tartalmazza a kötet. A korábbi írásokat végül 6 nagy fejezetre osztotta. Először persze jön a genezis, ahol megpróbálja feltérképezni, honnan és hogyan indult a műfaj. A második rész a klasszikus angol krimivel foglalkozik, s főleg Agatha Christie munkásságát járja körbe. A harmadik már az amerikai kemény fiúkról beszél, Chandlerről, a negyedikben a csapatmunka áll a fókuszban, azaz Ed McBain és a 87-es körzet nyomozói, meg egy olasz krimisorozat. Az ötödik rész a női krimikről szól, a hatodik pedig Sherlock Holmes-ról. Szóval igyekezett átfogó képet adni, Poe-tól Vavyan Fable-ig a krimi fejlődéséről és a különböző stílusokról, mindezt szórakoztató formában.

S akkor most jöjjön, hogy mi miért is nem tetszett nekem ebben a könyvben. Az eleinte jópofának tartott stílus egy idő után túl erőltetetté vált és nagyon úgy éreztem, hogy a sorozat sokkal interaktívabb médiumot igényelne. Ahol van hozzászólás engedélyezve, beszélgetés, mert MAK (hűűű most rövidítve jöttem rá, hogy mit jelentett ez a betűsor a könyvben :)), folyamatosan azt mondogatja, hogy most köpni nyelni nem fognak, akik eddig bírták, most hajítják majd el a könyvet stb. . Holott én biztos vagyok benne, hogy akik annak idején a cikksorozatot követték, meg most a könyvet forgatják pont nem azért teszik, mert lenézik a krimi irodalmat, az azt olvasókat, hanem pont azok érdeklődnek a téma iránt akik szeretik ezt a stílust. S igen azt hiszem én is úgy gondolom, hogy másképp kell könyvben fogalmazni, mint újságban, sőt online és ez nem feltétlenül vihető át a nyomtatott papírra, mert ott nem mutat jól. Éppen ezért éreztem úgy, hogy MAK személyeskedései, saját kalandjai, bosszankodásai a könyvárakon, a kiadók csélcsapságán, a szörnyű fordításokon kicsit túl közvetlenek és nem illenek egy könyvbe. Mert szerettem volna hozzáfűzni, hogy mivel értek egyet, hogy mit hoznék még fel példának, szóval frusztrált, hogy nem tehetem meg. S még a stílushoz annyit, hogy a könnyednek szánt angol kifejezések, szófordulatok gyakran érződtek erőltetettnek, oda nem illőnek és rosszul használtnak.

Na és akkor most jöjjenek a tartalmi kifogásaim. Kicsit csalódtam, hogy MAK csak a magyar nyelven elérhető krimi irodalomra koncentrált. S abból is főleg az Albatrosz, meg a fekete könyvekre. Jó persze a nagy dolgok anyanyelvünkön is olvashatók, de így eléggé hiányoznak még nevek és történetek. Például nagyon nehezményeztem, hogy szó se esik Lawrence Block-ról (pedig Bernie például először Albatroszban is megjelent, aztán 2004 óta meg az Agavé becsületesen adja ki az életművet), meg mintha nem is lennének skandináv krimik, egyedül Mika Waltari 2 finn krimijét hozza fel. S ezek most már, sőt 2009-ben is, márt bőven taroltak itthon is. Agatha Christie-hez meg Holmes-hoz nem tudok hozzászólni, mert őket annyira nem ismerem, úgyhogy azok a fejezetek számomra egész jók voltak, viszont a női krimikről szóló rész teljesen felháborított! Igen, tudom ezt meg is jósolta MÁK, hogy így lesz, na de akkor is. Remélem Bridge majd jól megírja a tutit a témában, de addig is míg ez megtörténik elmondanám, hogy az ebben a fejezetben elmondott dolgok közül mi nem tetszett. Először is, tessék utána nézni, hogy Sarah Paretskytől igenis 1 regény megjelent magyarul, a Holtpont, ami pont az mely alapján a Kathleen Turneres film is készült a 80-as években, sőt elég gyakran és olcsón hozzáférhető antikváriumokban. Aztán meg hogy Stephanie Plum sorozata már egyszer magyarul is eljutott a 4. részig, nem csak az Ulpius adta ki, hanem a 2-4 részeket a Beholder is (oké ez a téma mindig okoskodásra késztet, hogy mi az amit már kiadtak és hogy). Abban egyetértek, hogy lehetne folytatni Sue Grafton regények kiadását és hogy Patricia Cromwell hősnője nagyon borzasztó, meg hogy Vavyan Fable-ben újabban „túlsziporkázza a történetet”, „egészen addig, amíg már a sztori sem látszott ki mögülük” (p. 218, 219). Viszont a női krimiirodalom ennél sokkal de sokkal többet tartalmaz és igen, itt jön a nagy hátránya annak, ha az ember csak a magyarul megjelenteket ismeri, mert jóval szélesebb lenne a látókörünk, ha rendszeresen angolul olvasnánk ebből a műfajból, vagy ne adj isten kiadnák őket magyarul. Ami pedig meglepett, hogy ide sorolja Amanda Quick/Jayne Ann Krentz könyveit. Inkább J.D. Robb-ot kellett volna (persze tudom, ő csak nekem a vesszőparipám), de az az igazság, hogy a Halálos… sorozatban mindenféle krimitípus benne van: a magányos nyomozós, a csapatmunkás, az állandó klisékkel dolgozás, sőt még a főhajtás a nagy elődök előtt is. Tuti azonban, hogy a béna borítók miatt MÁK a kezébe se vett egy ilyet és lemaradt a szaftos részletekről, ami kicsit talán változtatott volna a véleményén.

A női rész mellett még nagy kifogásom, a magyar krimi teljes hiánya. Illetve hogy elintézi két reprezentatív alakkal: Lőrincz L. Lászlóval és Vavyan Fable-lel, ami édeskevés és nem is igazán krimi, amit ők művelnek. Pedig főleg azért lett volna jó erről is értekezni, mert amíg az angolszász regényekről rengeteget lehet olvasni, addig a magyarról meg alig, pedig tuti nem csak Hódunk volt.

Szóval ez egy esszékötethez képest szubjektív könyvről egy nagyon szubjektív értékelés lett. Bevallom, többet vártam a kötettől és azt képzeltem, átfogóbb és mélyrehatóbb lesz. Az alcím szerint ez ugye csak Bevezetés a detektívtörténetekbe, de ez se teljesen igaz, mert bevezetésnek sok és néhol igen alapos, szóval ennél jóval több ez az esszégyűjtemény. Azt hiszem az egész legnagyobb hibája, hogy könyvvé szerkesztették, ha megmarad esszék gyűjteményének egy online archívumban vagy valami, akkor sokkal kevésbé lettem volna kritikus vele szemben és nem cincálom szét ennyire. Ez van, manapság egy tanulmánykötettől többet várok el. Nem azt mondom, hogy MÁK nem felkészült, mert láthatólag olvasott és nagyon szereti a választott műfaját, csak nem találta meg a gondolatait legjobban kifejező formát. Inkább blogot kéne vezetnie a témáról:)

Megjelenés: 2009
Kiadó: Komp-Press Kiadó
Terjedelem: 269 p.
ISBN: 9789631960050
Honnan: Könyvtárból

3 Stars
Oszd meg!

4 thoughts on “Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek”

  1. azt is ír MAK, csak nem erről 🙂
    fáj a szívem hogy ilyen szigorú voltál, de megértem, én anno nagy lelkesedéssel olvastam, mert itthon alig van hasonló, krimi műfaj-elemzés. 🙂

  2. Sajnálom, hogy nem tetszett, de én azt hiszem, ez nem tanulmánykötet, inkább esszé. Nekem abba belefér ez a stílus, sőt. 🙂 Na jó, ízlések és pofonok. 🙂

  3. @murci/szamárfül/pável Valóban nincs és ezért vártam többet. Meg @cseri miatt is:) De vannak vesszőparipáim amibe nagyon bele tudok kötni.

  4. Kedves Lobo,
    mindenekelőtt köszönöm, hogy elolvastad a könyvet. A kritikai megjegyzések egy része teljesen jogos – valóban, a kötet esszéi az eredeti, 2005-től 2006-ig, kéthetente megjelenő sorozatban érvényesültek leginkább, nem így egybegyűjtve. Olvasóként, beismerem, néhol számomra is túl sok és idegesítő a kötetben a poénkodás, szóvicc. Amennyiben viszont túlságosan belenyúltunk volna az eredeti szövegbe, talán a ló másik oldalára esünk át. Mindenesetre most már így jött ki, ez van.
    Részben ugyanennek az időbeli korlátnak köszönhető az is, hogy a magyar krimik, a skandináv krimik és Lawrence Block többé-kevésbé hiányoznak. 2005-2006 között még sehol sem volt a Budapest Noir, A fekete zongora, és épphogy elkezdődtek az Agavénál a Block-kiadások. (Azóta persze változott a helyzet – a polcon itt mellettem összesen tizenhét Block-kötet van, Bernie Rhodenbarr, Matt Scudder és Keller egyaránt.) A modern magyar krimi reprezentatív időszaka is bizony csak az esszésorozat befejezte után következett be.
    Ami a női krimiirodalmat illeti – az, hogy a szerző a magyarul megjelenteket ismerteti, nem jelenti kötelezően azt, hogy csak azokat ismeri… J. D. Robb valóban kimaradt (azóta is), viszont még sose volt olyan könyv, amit esetleg az itt említett béna borító miatt nem vettem volna kézbe.
    Mindent összevéve, ez valóban egy szubjektív kötet, nem is akar annál több lenni, nem is feltételez többet magáról. Ezért van szó “esszékről”, nem pedig “tanulmányokról”.
    A többiről pedig, például hogy miért zsákutca az államszocializmus idején megjelent magyar krimiirodalom, hogy miért szűnt meg az a valaha létezett online archívum, amelyben ezek az esszék hozzáférhetők voltak, hogy miért tartották fontosnak Kolozsváron kiadni ezt a kötetet, és hogy miért is nem írok én könyvesblogot, szívesen elbeszélgetnék valamikor egy tea mellett… 🙂

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *