Aug 122011

Ahogy jönnek a komolyabb témák úgy lesz egyre kevesebb mondanivalóm, mert a szubjektivitás, ami általában jellemzi az olvasónaplót itt kicsit nehezebben nyer teret.

Az olvasás 7 hetéből a 6. forduló témái: Klasszikusok kontra kortárs irodalom
Magyar kontra külföldi irodalom, avagy miért félünk egy-egy magyar/külföldi író művétől?
Regények kontra novellák: Ön melyiket preferálja? Miért? Olvas-e novellákat?
Az iskolai irodalomórák bátorítanak vagy tántorítanak? Miért olvasnak egyre kevesebbet a fiatalok? Ön mit olvastatna az ifjúsággal?

De azért most is van miről írni, én próbálkozom.

A blogból is látható, hogy kortárs irodalmat olvasok főleg, ritkán klasszikusokat. Ennek már többször vázoltam az okát, van aki fennhéjázónak is tart emiatt, de azért utána lehet számolni, hogy egy olvasást imádó lány 6-22 éves kora között, amikor mást a szabadidejében nem nagyon csinált, mint olvasott, hatalmas adag irodalmat tudott bedarálni. Súlyosbítva egy lelkiismeretes magyar szakkal, azaz nem mertem úgy szigorlatra menni, hogy a kötelezőket ne olvassam az Az aranyszamártól Fanni hagyományain át A Thibault családig. Ja, igazi könyvmoly voltam és sose az a bulizós típus, ráadásul áldom az eget, hogy öreg vagyok és amikor felnőttem még nem volt internet, mert tuti nem olvastam volna ennyit se, csak szörföltem volna álló nap. Ha meg a kortárs részt még a magyar irodalom is súlyosbítja teljesen el vagyok veszve, mert úgy gondolom, hogy az én szórakoztatásra vágyó lelkem és igazi kritikusi képzettségtől mentes lényem egyszerűen nem ér fel oda, hogy őket olvassam. Mert nem tudnék mit mondani róla és akkor csak égnék, úgyhogy inkább kerülöm, okosabbakra hagyom a témát. Nálam a kortárs magyar irodalom úgy Szabó Magdáig tart. Bár idén már olvastam párat (ld. Nyughatatlanok és nemsokára az Éneklő folyóról is írok ami meg maga volt a csoda), azért kortárs és magyar szinten én maradok a meséknél meg Vavyan Fablenél azaz a szórakoztatásnál.

Ritkán olvasok novellákat ez is igaz, pedig a novellák jók. Ott volt legutóbb az Ulickaja kötet ugye, s hát az se titok, hogy Neil Gaiman is ász a kisprózában. De anno nagyon szerettem Mikszáth, Móricz, Kosztolányi novelláit is. Szóval forog a kezemben novella, nem zárkózom el előle, megvan a maga bája, csak éppen ritkán kerül elém.

A kötelező irodalomról és az irodalom oktatásáról mindenkinek attól függ a véleménye, hogy neki miben volt része. Ezért aztán, bár pályaelhagyó magyar tanár vagyok (na jó, el se kezdtem a pályát, szóval igazából elhagyni se hagyhattam, de papírom van róla), eléggé meglepett és rosszul érintett például Pupilla sztereotipizálása a magyartanárokról. Nekem mondjuk szerencsém volt, egyrészt mert a betűket mindig is szerettem, a szüleimtől is ezt láttam, másrészt meg nagyon jó magyartanáraim voltak. Már alsó tagozatban is, a felsős tanárnőm pedig (aki az iskolai könyvtáros is volt egyben, meg az első orosz tanárom és én orosz tagozatos maradtam érettségiig a hatására 🙂 egészen különleges ember volt. Ancsa néni ráadásul abban is kitűnt, hogy farmert és pulcsit hordott főleg a tanári köpenye alatt, abban az időben amikor a tanár nénik majd mindegyike – kivéve a tesitanárnőt – szoknyában járt. Végigvettük a kötelezőket de ez nekem sose okozott megrázkódtatást: a betű az betű. Ám én még így is úgy éreztem, hogy ő úgy tanított, hogy ezek se voltak unalmasak, hanem érdekfeszítőek, izgalmasak és olvasásra buzdítottak. De tudom, hogy nem mindenkinek volt ennyire egyszerű. Mert még Ancsa nénit se szerette mindenki, hát még akinek rosszabb jutott (mint gondolom Pupillának :), vagy mondjuk a családi háttér volt más – mert a tanárok mellett az is számít.
Meg mert egyáltalán ami előtt ott van a „kötelező” jelző az alapból púp lesz az ember hátán. Elég csak felhozni például a várólista csökkentéses játékomat: mindenki milyen lelkesen jelentkezett, hogy kijelöl magának 12 könyvet, amit már régóta el akart olvasni és megteszi, s most hogy már el kéne olvasni, sokan panaszkodnak, hogy nem megy. De ugyanez a helyzet a legtöbb molyos kihívással, ahogy elnéztem…

Na de vissza a kötelező olvasmányok oktatásához. Ott van Daniel Pennac könyve, érdemes elolvasni és ötletet meríteni belőle, ő több lehetőséget is felvázol, hogyan lehet megfogni és megkedveltetni az olvasást a gyerekekkel, fiatalokkal. De a legfontosabbnak ő is azt gondolja, hogy mellőzzük a kötelező szót. Legyenek ajánlott olvasmányok. Válogathassanak a diákok. Emlékszem sógornőm amikor tanított, a diákjai javasolták, hogy vegyék a Harry Pottert és ő belement, azzal a feltétellel, hogy mindenki olvassa el, ami meg is történt. Sőt a végén még összehasonlították az Ábel a rengetegben-nel is, ami ezzel szintén kellemesebb élmény lett. Hogy miért nem olvasnak a fiatalok meg hogyan lehetne rávenni őket az olvasásra arról rengeteg tudományos cikk keletkezett. Igen azt én is belátom, hogy a hagyományos irodalom tanítás a szokásos évtizedek óta bekövült kötelező irodalom listájával elrettentő.

Ha én csinálnám, akkor azt hiszem, ajánlott listát készítenék, belevéve az elmúlt évtizedek irodalmát is és mondjuk az év elején megbeszélném a diákokkal, hogy 1 könyvet ők választanak 1t én. S ők aztán szabadon ajánlhatnának saját olvasmányaik közül is simán, amit szeretnének, nem szólnék bele, hogy mit választanak, csak az érdekelne, hogy elolvassák. S mondjuk biztos felvenném az ajánlott irodalom listámba az Abigélt, Ne bántsátok a feketerigót!, Gyűrűk urát, képregényt stb. Ehhez persze nem csak a központi tanterv meg rendszer megváltoztatása kell, hanem a helyié is, iskolánkra, osztályokra, s ami legfontosabb: tanárokra lebontva. Mert jóval egyszerűbb már meglévő módszertanokat használni és azokat leadni, s kipipálni, hogy meg volt, megvonni a vállat, hogy ha a fiatalok meg nem érdeklődnek, mint energiát fektetni a tanításba és még sokadik év után is ugyanúgy készülni 1-1 órára, mint első alkalommal.

A többiek véleménye is olvasható az esemény Moly polcán.

Oszd meg!

Reader Comments

  1. OMG, ez a kép! Azt hittem, Alan Rickman maga a tökéletesség úgy, ahogy van, de most felülvizsgáltam ezt az elméletemet. Óóóó… 🙂

    Egyébként nekünk érettségi tétel volt a Gyűrűk ura (bár csak a film volt kötelező), és egy alattunk lévő osztály pedig Pottert olvasott kötelezőnek, szóval van remény.

Write a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *