Jul 292011

Az olvasás 7 hete eseménysorból ez a vízválasztó, úgy érzem, mert a hétre feladott témák közül (Védőbeszéd a szépirodalom mellett Védőbeszéd a szórakoztató irodalom mellett Ha a kedvenc írójával/íróival készíthetne interjú, ki lenne/kik lennének a kiválasztott(ak)? A Moly.hu könyves közösségi oldal népszerűsítése)egyikről sincs sok mondanivalóm. Ennek most lehet örülni, mert rövid lesz a bejegyzés.

Védőbeszédet szépirodalom és szórakoztató irodalom mellett nem tudok nagyon mondani. Nem szoktam különbséget tenni a kettő között, igaz, főleg a szórakoztatónak kikiáltott műfajokból olvasok, de azért itt-ott becsúszik néha valami magasabb is, ha nem figyelek oda (Ulickaja, Szabó Magda, Philip Roth, Edith Wharton stb.). Az egyik kedvenc és mások által lenézett műfajomat, a romantikus irodalmat pedig már többször is megvédtem, úgyhogy ezekről ennyit mára.

Kedvenc írómmal pedig, már volt szerencsém interjút készíteni, még ha látszik is belőle, mennyire amatőr vagyok, mondhatom gyerekkori álmom vált valóra azzal, hogy Vavyan Fable válaszolt nekem. Amúgy manapság ha valaki kurrens és neten is fellelhető írót szeretne interjú erejéig megkeresni, egész könnyű dolga van, mert a legtöbben e-mail, blog, fórum stb. formájában hozzáférhetőek. S nem csak a magyarok, kis angol tudással elég messze lehet jutni. Első ilyen élményem Nora Robertshez fűződik, mert ő már igencsak korán válaszolgatott rajongók kérdéseire, még olyan kis csírákéra is, mint én voltam.

Na akkor kicsit hosszasabban a Molyról. Igazság szerint imádom rendszerezni a könyveimet, de azért véges a száma annak, ahányszor az embernek kedve, lehetősége van átpakolni a polcait. Amikor ráakadtam a librarything.com oldalra, virtuálisan is kiélhettem ezen irányú vágyaimat, s míg itthon voltam a nagyobbik fiammal, oda bekatalogizáltam az összes könyvünket. Imádtam az adatbázisukat építeni. Ugyanez vonzott a Moly.hu-hoz is, amelynek elég korán, 2009 januárjába már tagja lettem és azonnal átmentettem rá a librarything-es magánkönyvtáramat. Itt is az adatbázis tartalmi részének feltöltése volt az, ami leginkább vonzott. Aztán a moly ennél sokkal több lett, mert igazi közösségi oldallá nőtte ki magát. Ahol nem csak könyveket lehet keresgélni és magánkönyvtárba, polcra, témák szerint rendezgetni, hanem nagyon fontos szerepe van a mások véleményének az egész rendszerben. Úgyhogy lehet könyvekről, vagy bármi másról beszélgetni, csereberélni, eladni, kölcsönadni köteteket, játszani, személyes találkozókat szervezni stb. Sokan inkább itt élnek közösségi életet, s nem a facebookon. Jómagam nem vagyok egy közösségi ember, ritkán látni, hogy beszélgetek, vitázok a molyon, inkább csak a könyves katalógus, olvasmányaim követése, információ szerzés és kis javítgatás, az adatbázis pofozgatása az, amivel foglalkozom arrafelé. De melegen ajánlom minden könyvet, olvasást szerető embernek, hogy próbálja ki, milyen hely is a moly. Vigyázat, nagyon addiktív! Úgyhogy azt kell mondani, hogy Nagy Bence valami jót talált ki, amikor létrehozta az oldalt én nagyon hálás vagyok, hogy ennyi energiát fektet még mindig bele.

Oszd meg!

Reader Comments

  1. Nekem is kicsit mumus volt ez a hét, de végül én mégis szómenést kaptam a védőbeszédekhez.
    Kár, hogy nem vagy annyira közösségi, de így legalább igazi öröm tőled kapni kommentet, vagy látni hogy karcolsz valami jót 🙂
    Nagyon szépen a könyvjelzők. Rájöttem, hogy csak kettőt ismertem belőle (?!), és csak egy van meg fizikai valójában is, a fekete-fehér baglyos. Affene. Kell szereznem egy Leoni-kollekciót :))

Write a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *