May 022011

A legtöbben titkolják, kevesen vannak akik nyilvánosan elismerik, hogy olvassák és kedvelik a romantikus regényeket. Pedig ez a műfaj, amit a legjobban el lehet adni mind a mai napig. Szóval miért is van ez a nagy szégyen? Hogy is keletkeznek a sztereotípiák, hogy aki romantikus könyvet olvas, az mind érzelmeit elfojtó háziasszony, tragikus kapcsolatban él, ha egyáltalán van neki olyan, akinek a külseje valami pocsék (kövér, szódásszifon szemüveg és megkeseredett könyvtároskisasszonyokat lepipáló öltözet), iskolázottsága pedig a béka segge alatt leledzik. Szörnyű életéből pedig csak azt a kiutat látja, hogy elolvassa a szerelemmel, kapcsolatokkal foglalkozó regényeket, amelyekben ne adj isten szex is van és ilyenkor elmenekül a hétköznapokból.

Mindezeket persze olyanok állítják, akik vagy nem olvastak még romantikus regényt, vagy sikerült egy olyat kifogni, ami iszonyú volt és ezzel leírták a teljes műfajt. Mert el kell ismerni, hogy a romantikus regények között is van rossz. Sőt, bűnrossz, viszont nem érdemes ez alapján elítélni a műfajt, mert ami jó, az meg igazán jó tud lenni. Mint bármely másik téma (sci-fi, fantasy, történelem, krimi stb.) esetében is. Ja igen, szórakoztató irodalomról beszélünk, mert a magas kultúrához ezeknek mind-mind nem sok közük van, ugye.

A romantikus regények műfaji meghatározásában és hova tételében a magyar nyelvben van egy kis bibi, ugyanis az elnevezés összecseng a 18-19 század uralkodó korstílusával, kis áttekintő a Wikipédiáról. De most nem erről fogunk beszélni. A romantikus regények előfutárának igazából Samuel Richardson 1740-ben megjelent regényét, a Pamelát tekintik, de a modern romantikus írókra legnagyobb hatással Jane Austen és a Bronte nővérek írásai voltak. Erről persze már rég könyvtárnyi szakirodalom született, úgyhogy ugorjunk. A modern romantikus regény születésének, Kathleen E. Woodiwiss: A láng és a liliom c. regényének megjelenését tekintik sokan 1972-ben. Ez persze Amerikára vonatkozik, mert a briteknél már ott volt Georgette Heyer (1921!), Catherine Cookson évek óta, sőt a Mills and Boons . Mindenesetre a 80-as évekre kivirágzott a műfaj, s hamarosan egyre szélesebb körben dolgoztak fel témákat, a karakterek és a történetvezetés pedig egyre modernebb lett. Mivel a romantikus irodalom nagy részét angolszász nyelvterületen írják, az ő világlátásukat közvetítik ezek. Manapság pedig elég sokfelé tagolódnak a romantikus regények témájuk alapján. Általában két nagy csoportra osztják őket, vannak a kategória regények (ezek rövidek, havonta jelenik meg belőlük hatalmas adag, Harlequin kiadó az egyik fő képviselőjük), meg nagyregények. Lehetnek történelmiek, korabeliek, krimik, kalandregények, fantasy, urban fantasy, sci-fi, steampunk, chick-lit stb.

Ha az ember körbenéz a neten, azt látja, hogy rengeteg okos blog van romantika témában, ahol úgy közelítenek az egész műfajhoz, hogy látják annak mindenféle hibáját és megmondják mi az, ami tetszik nekik és mi nem. Ráadásul nagyon frappánsan teszik ezt. Kedvencem a Smart Bitches Trashy Books oldal, ami már a nevében is jelzi, hogy okos csajok írják, akik a szemétnek elkönyvelt irodalmat kedvelik. Sőt, már könyvet is írtak erről, amelyben eligazítják a romantikus irodalom felé nyitott embereket, hogy mi az ami jó és mi a szar, amit messzire kell kerülni. Aki szeretné legyőzni a sztereotípiáit annak nagyon jó kiindulópont.

Na de miért is írok erről? Nem titok, hogy szeretem a romantikus regényeket és rendszeresen olvasom is őket. Ezért aztán többnyire személyes sértésnek veszem, ha támadják a műfajt és az olvasóit. Pedig nem is nagyon tudom megvédeni, mert ahhoz nincsenek meg az eszközeim meg a tehetségem. Mindenesetre annyi biztos, hogy én is olvastam rengeteg rossz könyvet, de ugyanakkor kimondottan jókat is. Az érzelmek fontos szerepet játszanak az életben, az enyémben is, a szerelem mindig is egyike volt azon dolgoknak, amelyek sok mindent adott nekem. Miért ne szeretnék olvasni arról, hogy mások ezeket hogy élik meg? Mi az, hogy menekülök? Minden regény egy menekülés, hiszen fikciót olvas az ember, nem tényirodalmat. Hiányozna az életemből az intimitás, a szeretet a beteljesülés, a szex? Volt ilyen is, de nem jellemző manapság és még mindig, rendületlenül olvasom ezeket a regényeket.

Ízlések és pofonok persze itt is előjönnek. Bár nem úgy kezdtem, de mostanában főleg angolul olvasok kimondottan romantikus regényeket, mert a műfaj annyira hamar változik annyira jól fel tudja venni a való élet elvárásait és követi a trendeket, hogy a magyar kiadások egyszerűen nem érnek a nyomában. Ráadásul itthon nincs meg az egész romantikus irodalomnak a kultúrája, mert még a kiadók is akik a legtöbbet bevállalják – jó persze, tisztelet a kivételnek – szörnyen bánnak a szövegekkel, a kiadásokkal (pocsék fordítás, igénytelen borítók, megjelenés stb.).

A pornográfia olyan irodalmi művet, képet vagy filmet jelöl, melyben mezítelenséget vagy közösülést ábrázolnak nemi izgalom elérése céljából.

Ami meg még mostanában feljött, hogy romantikus irodalom = pornó, na ez az, amit egészen eltévelyedett elképzelésnek érzek. Méghozzá azért gondolom így, mert ha az ember azt hallja, hogy pornó, akkor férfiaknak készült felnőtt filmekre gondol, ahol érzelmek nincsenek, ahol a nők tárgyak és csak az élvezetet szolgálják ráadásul annyi válfaja van, hogy már már a betegesség határát súrolja néhány. S igen, ez bánt, degradáló és lealacsonyító. Ha egy történetben, ahol fontos a főszereplők érzelmi viszonya egymáshoz és ehhez hozzátartozik a testiség is, s többnyire indokolt, azt nem találom túlzásnak és érzem, hogy a sztori csak kitölti a dugástól dugásig terjedő időt. Inkább azt mondanám, hogy sok romantikus regény elmegy inkább az erotika felé. Hogy ez engem miért nem zavar? Mert van több olyan jó történet, ahol nem ezt érzem a legfontosabbnak, plusz még többnyire át is lapozom, mert nem ezért olvasom ezeket a típusú regényeket. Hanem a karakterekért, történetért, stílusért.

A sok szex meg hogy kerül bele? Nos a szexszel ugye bármit el lehet adni. A könyveket is el kell adni. Mindenféle műfajt, úgyhogy persze, hogy a szex felüti a fejét mindenhol. Van ahol persze jobban, mint máshol:)

Szóval vessetek a mókusok elé, de vállalom, hogy szeretem a romantikus regényeket, ha jól vannak megírva, s ha valakit érdekel, hogy mik azok amelyeket érdemes olvasni, tippet is adok. Csak mondjuk készüljön fel, hogy főleg angolul lesz ajánlatom.

Oszd meg!

Reader Comments

  1. annyira tudtam, hogy magadra veszed.:D de nem kellett volna.
    elismerem, hogy ebben a témában nem vagyok mérvadó, és nem tudom kellőképpen értékelni ezeket a könyveket, ettől függetlenül azért találkoztam olyannal, ami még számomra is élvezhető volt. sőt, első könyveknek igazából bármelyik az lett volna, hiszen amíg nincs összehasonlítási alap, addig nem is lehet mihez viszonyítani.
    én egyébként nem vontam egyenlőséget a romantikus regények és a pornó között, csupán annyit jegyeztem meg, hogy amiket én olvastam, az tömény pornó. és miért pornó? mint amit már le is írtam kommentben is, meg a posztomban is: a szereplők nem a történetet közvetítik, hanem nagy lendülettel haladnak az ágy felé, és ezzel mindent, ami történik, a szexnek vetnek alá, így annak, aminek semmi köze a dugás lehetőségéhez, esélye sincs megmutatkozni. pedig pont ez adná a könyvek érdekességét, izgalmát.
    személy szerint senki lelki és szexuális élete nem érdeke ilyen mélyen ezen az egyetlen síkon. itt nincsenek drámák, max csak annyi, hogy szeret-nemszeret-megdug-nemdug, és elsikkad minden olyan momentum, ami nem ezt a dilemmát és lelki vívódást mozdítja elő.
    persze, biztosan megvan a varázsa, mert elég sokan szeretitek, csak ezeket a hibákat, ami nektek talán fel sem tűnik, vagy egészen más megvilágításban látjátok, nem mindenki fogja elnézően kezelni.

  2. @Nima Nekem az egész vitából és véleményből igenis az általánosítás jött le, hogy minden romantikusnak kikiáltott regény ilyen és akik olvassák azokat meg csak sajnálni lehet.

  3. @Lobo, azt nem tudom, miért ez jött le, mert az egész vitának a középpontjában elsősorban Gabaldon könyve állt. tény, hogy nem ő az egyetlen ilyen író, és részemről elég nagy az értetlenség afelől, hogy ugyan mit lehet szeretni ezeken a könyveken, de ez van, nem fogok hadjáratot indítani ellene, elég abszurd lenne. ha ez tetszik, ám olvassátok, csak sztem nem szerencsés megsértődni, ha véletlenül olyan ember kezébe is kerül egy-egy ilyen történet, akihez egyáltalán nem áll ez közel, és elmondja róla a véleményét.
    “akik olvassák azokat meg csak sajnálni lehet” – ehhez most inkább nem fűznék semmit, csak annyit, hogy hamarabb kialakulnak sztereotípiák a romantikus könyvekkel kapcsolatban, mint krimikkel vagy történelmi regényekkel; hála annak a sok szemétnek, amit évek óta nyomatnak nem csak papírformában, hanem szappanoperában is – és ugye ezeket sem nézi meg bárki, kell hozzá egyfajta lelki alkat.

  4. Én nem szeretem a romantikus könyveket (nem letagadom, hanem tényleg nem :D), de ez az írás, ez tetszik. 🙂

  5. csatlakozom, nekem is tetszik mindkét bejegyzés, és furcsa módon mindkettővel egyet tudok érteni.:))

  6. @Nima Nem is az összegyűjtögetős, tiltólistás poszt volt az, ami elindította bennem ezt az egész “valamit írnom kell a témáról” dolgot. Warddal én se vagyok kibékülve, LKH meg elég korán kicsapta nálam a biztosítékot és Sookiet is kicsit azért pihentetem, mert félek, Anita Blake lesz belőle, s Singh-nél is sokallom a szexet. De az utóbbiakban van annyi minden más érdekes, hogy hajlamos vagyok legyinteni és megfeledkezni a dologról.
    Mint ahogy Gabaldonnál fel se tűnt az egész, mert engem lekötött a történelmi rész és pont a két főszereplő kapcsolatának alakulása, meg a kalandjaik. S most még csak vissza se tudok lapozni, s megszámolni, 900 oldalhoz hogy viszonyul a sok szex, mennyire explicit (nekem talán a legutolsó jelenet tűnt igazán hosszú és szókimondó szeretkezésnek),mert kölcsönadtam a kötetet, méghozzá egy Skócia történelmét imádó kollégának, kíváncsi vagyok a véleményére nagyon. De ez egyszerűen nem pornó, se az Outlander se pár általad kilistázott író, talán csak az egy LKH kivételével. Nekem a pornó teljesen mást jelent, az érzelmek nélküliség az, ami részemről pornóvá teszi a nemi aktust, ezt próbáltam valahogy megírni, hogy úgy érzem, amit Te pornónak hívsz azt mondjuk egy pasi pl. még a soft pornó kategóriába se sorolna. Vagy jó, ha nem pasi de pár “újságírót” meg lehetne kérdezni a Velvetnél is, vagy Kovit 🙂
    S lényegében az én olvasatomban a molyos vitánál jutott el oda valahogy az egész, hogy pornó=romantikus regény.

  7. @Lobo, aha értem. hát, a pornó kategórián vitatkozhatnánk, de az én meglátásom szerint semmiképpen nem lehet párhozamot vonni egy pornókönyv és a filmek között. mert ennyi erővel ha nem látod konkrétan, nem is lehetne pornó, tehát miről beszélünk.
    igazából itt tényleg csak annyiról van szó, hogy kinek mi fér bele.
    nálam Gabaldon leírta magát, több okból is. először is, nagyon jól ír a csaj, és a könyv első harmada tökéletesen megfelelt azoknak a kritériumoknak, amit én egy szórakoztató kalandregénytől várok. viszont onnantól, hogy ez a két hülye egymásra talált, mindenki csak velük foglalkozott. cseppet nevetséges volt, hogy a harcostársak vigyázbaállva vártak, míg végeztek valamelyik bokorban, és ezt egyetlen szó nélkül megtették fél óra múlva, majd negyedóra múlva, aztán megint fél óra múlva. mi a fene ez, ha nem pornó? és innentől nekem ezt nem lehet sem a romantikázással, sem a mézeshetekkel megvédeni, mert egyrészt az egész könyv röhejes lesz innentől, másrészt meg nem is vagyok rá kíváncsi. nem azért, mert prűd lennék (a megfelelő heylen és helyzetben megnézek én bármit a jóízlés határain belül, pl.), hanem mert egyszerűen elnyomja a történetet, és minden annak lesz alárendelve, hogy ezek dughassanak. (bár már ezt is leírtam párszor.)
    te a romantikus, érzelmi oldalra helyezed a hangsúlyt, azt igyekszel meglátni bennük, ebben én viszont nem találok semmi érzelmet. ha összehasonlítod az elfújta a széllel például, akkor talán megérted, hogy mire gondolok. én jobb szeretek arra történelmi regényként tekinteni, de tudom, hogy épp annyira romantikus is. na, az teli van érzelemmel: szenvedéllyel, tragikummal, fájdalommal, örömmel és szerelemmel – a kéjvágy éppenhogycsak felfedezhető benne.
    szóval azt hiszem, hogy azok a romantikus könyvek, amikre te azt írod, hogy haladnak a korral, nálam inkább annyit jelent, hogy pornósodik a téma.

  8. Le a kalappal, pro és kontra vitaposztok, igazi véleményütköztetés. Tetszik! Én abszolút a romantikus regények pártján vagyok, mily meglepő, de érdekes volt elolvasni mindkét bejegyzést.
    Nimánál írtam, engem az ‘igénytelen’ kifejezés zavar leginkább. De most, hogy végigolvastam a Te véleményedet, akad még valami, amit ott nem tudtam megfogalmazni.
    A szeretkezést, ami két egymásra talált ember között történik, legyen akár milyen nyílt, akár milyen részletesen leírt, akár milyen tabudöngető… miért kell dugás /kefélés stb kifejezéssel illetni? Lehet kiéhezettnek vagy akárminek tartani, de szerintem ez az egyik nagy különbség a két vélemény között. Számomra (is) a teljes kapcsolathoz hozzátartozik a testiség. Régen is dévajkodtak, Jane Austen idején sem a megmelegedett székektől estek meg az asszonyok, csak nem írtak róla a klasszikusnak tartott művekben. Manapság az ingerküszöb kitolódott, már leírják a hálószobai, tusolós, bokros akármilyen történéseket is. De erre azt mondom, lapozni mindig lehet.
    És ezzel vissza is kanyarodnék az igénytelen jelzőhöz. Mert számomra nem igénytelenek, vagyis amiket választok magamnak, nekem nem tűnnek annak. Számomra maguk a történetek is szórakoztatóak, néhol humorosak, néha izgalmasak, néha dühítőek. Ha kimaradnának a szexuális aktusok, akkor is érdekelnének. Én ezekkel a könyvekkel kapcsolódok ki, ezekért kezdtem angolul olvasni. Ezekben nem ugyan olyan szavak lennének, mint a mások által inkább értékelendőnek tartottakban, nem ugyan úgy elrepítenek a valóságból? Dehogynem.

  9. @Angi, nekem ilyen mennyiségben már semmi köze a szeretkezéshez, mint amit ezek a könyvek tartalmaznak. (már amelyikben sok van, azokra gondolok.)

  10. @Nima: Okés, de akkor elgondolkodtató, vajon mi lenne az ideális mennyiség? Egyáltalán, meghatározható ez pontosan?

  11. @Angi, ez látod, nagyon jó kérdés. igazából nem tudok mit mondani, mint magamat ismételgetni: amikor a cselekmény önmagában nem állja meg a helyét, és önállóan nem tud létezni, csakis a szexhez képest, és minden mozzanat, ami normális könyvben előre mozdítja a történteket, itt csakis a szexet szolgálja.
    jó példa erre Gabaldon. az első harmad valami oltári jó volt, faltam az oldalakat, mert szórakoztató volt, humoros, kalandos. aztán egymásba gabalyodtak, és onanntól kezdve megszűnt a humor és a kaland, csakis az fért meg a könyvben, amit a két szereplő maga közé engedett.
    és azt már végig sem gondolom, micsoda történet lehetett volna ebből szex nélkül. minimum ötcsillagos.
    ami ilyen kis laza volt még, és tetszett, az a csirketánc volt – talán a végén volt valami utalás, hogy végül történt valami, úgyhogy mondhatom, hogy ebben viszont szinte semmi nem volt, és tökéletesen megállt a lábán szex nélkül, sőt.
    és hogy szexeset is mondjak, ott van Singh könyve. baromi jó világ, izgalmas sztori, jófej szereplők, és itt is volt szex, de elvált a történettől, szinte alig befolyásolta.

    írtátok többen, hogy át lehet lapozni. én viszont nem szeretek lapozgatni, mert azzal a könyvvel már valami probléma van, amit lapozgatni kell, és nem lehet elejétől a végéig minden mondatát elolvasni.

Write a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *