Ian McEwan a kortárs angol regényírók között is immár klasszikusnak számít,
s bár az Ulpius ház már több mint egy éve kiadta leghíresebb regényét
(megjegyzem klassz borítóval, amit náluk mindig külön ki kell emelni), most
újra a boltokba kerül, hisz a jövő héten jön hozzánk is a film, amely immár Arany
Glóbusz díjas, jó eséllyel indul az Oscar díj jelöltek között, szóval Kiera
Knightley hátha kapósabb a fedélen mint a meztelen hölgy.

Egyébként a film trailerét látva úgy tűnik, nem alkudtak meg a készítők,
szóval meg fogom szervezni, hogy megnézhessem, ugyanis a regény lenyűgözött.
Bár lassan indul, az első rész, ami a kötet felét teszi ki 1935-ben játszódik
egy hihetetlenül forró napon egy középosztály béli angol család vidéki
otthonában . Hazavárják a hétvégére a legidősebb fiút és barátját, érkeznek a
problémás unokatestvérek, a család legfiatalabb tagja, Briony pedig egy
színdarabbal készül az eseményre. A 13 éves lány élénk fantáziájának
köszönhetően azonban ezen a napon megváltozik sok ember élete. Birony tanúja
lesz egy jelenetnek nővére és a takarítónő fia között, amit teljesen
félreértelmez, s ezt követően más szemmel néz Robbie Turnerre, s mivel több
szál is összefonódik, a kislány pedig egyre inkább saját félelmeit látja
igazolva, hazudik. S hazugságával összezúzza több ember életét, álmait is. A
hosszúra nyúló bevezető a bűnig több nézőpontból építi fel a történetet,
olyannyira beleéli magát az ember, hogy aztán már én is a körmöm rágtam. Az
addig lassan folydogáló történet a második részben jobban beindul.
Megtudhatjuk, mi történt a szereplőkkel, hol vannak 5 évvel később.

A befejezés pedig, az epilógus… a vezeklés és írói hitvallás nagyon odateszi
az egész történetet, ahova való: 1001
könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz
-ba.

McEwantól még mást nem olvastam, pedig elég régóta van a pályán, és
tényleg azt kell mondani, nem hiába: a stílusa, a nyelvezete és a mesélőhajlama
lenyűgöző. Levadászom a magyarul megjelent regényeit, aztán talán majd neki
merek állni angolul is.

5 Stars
Oszd meg!

4 thoughts on “Ian McEwan: Vágy és vezeklés”

  1. Tényleg megérdemli a 10-est! Hiába sejti az ember a végét, az utolsó pár oldal mégis meglepő, de ez nem is jó szó, mert annál sokkal felkavaróbb, aztán jön a meg-, vagy belenyugvás, hogy igen, csakis így lehet befejezni.

  2. Én is szeretem McEwant, és ez a legjobb könyve azok közül, amiket olvastam. Ha szabad ajánlanom, akkor nekem az Amszterdam tetszett még nagyon, valamint a Geometria című novellás kötet. A Vágy és vezeklésben nekem éppen a viszonylag lassan folydogáló első fejezet tetszett a legjobban, nagyon bejön nekem a pasi stílusa. A borítóban viszont nem egyezik az ízlésünk, nekem ez a borító túlságosan romantikus.

  3. Még nem hallottam az íróról szégyenszemre, de elolvasva a beszámolódat, utánanéztem a könyvnek és az írónak is, és sikerült nagy kedvet kapnom hozzá. Jó olvasni a beszámolóidat, ide szoktam jönni ötletért, hogy mit érdemes elolvasni:)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *