Lawrence Block több sorozatot is ír, melyek mindegyikében New York mellett egy-egy nem szokványos krimiszereplő viszi a prímet. Van ugye a betörő Bernie, a nem hivatalos magándetektív Scudder és íme egy bérgyilkos, aki már másodszor tér vissza ahhoz, amit legjobban tud.

J.P. Keller egyedül éli a new yorki agglegények kényelmes életét, bélyeget gyűjt, ritkán eszik otthon, kiállításokra jár. Aztán jön egy telefon, ellátogat White Plains-be, ahol az összekötője, Dot elmeséli, mi is lesz a feladata. Ezek után Keller többnyire repülőre ül, elutazik egy másik városba, ahol megkeresi és megöli a célszemélyt. Ő ugyanis bérgyilkos. Kicsit más mint a többség, mert gyakran töpreng el az életen, néha megkedveli a várost ahol éppen aktuális áldozatát cserkészi be, elképzeli, hogy letelepszik ott, de
aztán mindig visszatér New Yorkba. Ebben a regényben úgy tűnik, elpártol a szerencse tőle, már az első gyilkosságnál úgy érzi, hogy valami nincs rendben. Még egy asztrológust is felkeres, hogy megtudja, a horoszkópja mit mond, mikor vannak rossz napjai. Aztán ellopják a ballonkabátját egy esős napon, s a tolvajt megölik. Dot és Keller rájönnek, hogy egy bérgyilkos próbálja a konkurenciát kiirtani. Úgyhogy ők is kezdenek extra óvatosak lenni, majd csapdát próbálnak állítani a titokzatos ellenfélnek.

Block többi sorozatára jellemzően itt is a párbeszédeken van a hangsúly, kiválóan jellemzik a főszereplőket a stílusuk. Ráadásul a legtöbb gyilkosságról és eseményről nem is első kézből kapunk információt, hanem Dot és Keller dialógusaiból. Talán a kelleténél több ártatlan szereplő harap ebben a regényben fűbe, s kicsit sokára és valahogy a vége olyan összecsapott lesz és nem derül ki belőle sok minden. Ennek ellenére még mindig Martin Q. Blank jut eszembe a Bérgyilkos sorozatnál.

3.5 Stars
Oszd meg!