Lélektelen teadélután

A Könyvmolyképző Kiadó idei külföldi sztárvendége a Soulless – Lélektelen írónője, Gail Carriger volt. Lehetett vele találkozni a Könyvfesztiválon, dedikáltatni meg kérdés-felelek programon részt venni. Ráadásul a Kiadó volt annyira rendes, hogy azokat a bloggereket, akik előolvasták a regényt és írtak róla, meghívták egy külön teázásra is, ahol ott volt az írónő is. Jómagam ugyan a magyar változatot még nem olvastam, viszont mivel elsőként írtam a regényről még 2 éve és ajánlgattam mindenfelé, szintén részt vehettem az eseményen. Felszerelkeztem a három még nem olvasott regénnyel is, s vittem azt is magammal, hogy dedikáltassam. Igazából végül elég kis csoportos összejövetel lett belőle, mert az írónővel együtt  8-an voltunk, de így egész meghitten tudtunk beszélgetni, s azt hiszem egész sok mindenről esett szó.

Először is éppen akkor volt a Critical Mass, meg egy zombiwalk-is az Andrássy úton, amikor az egyik kávézóból átsétáltunk a másikba (ugyanis az első helyen hangos volt a zongora, ami kicsit akadályozta a beszélgetést, meg Gail felolvasással is készült, amit a távolabb ülők aligha hallottak volna), s ez az írónőt nagyon felvillanyozta, fényképeket is készített. Mert mint mondta, mindkét esemény az ő városából, San Franciscóból indult ki, úgyhogy mindig örül, ha látja, hogy máshol is komolyan veszik az ilyet (mondjuk a zombiwalk-ot nem tudom, mennyire lehet komolyan venni, én azt hittem, az valami sima bolondballagás:)

A teadélután közben aztán megtudhattuk, hogy Gail Carriger Alexia Tarabotti történetét első körben önálló regénynek szánta, aztán a kiadója mondta, hogy készítsen folytatást. Úgyhogy a Lélektelent magában is lehet olvasni, viszont a többi már egymásra épül, de az 5. kötetben, a Timeless-ben igyekezett mindent lezárni, mert nem híve a rétestészta módjára nyúló sorozatoknak. A világot azonban, amiben Alexia és társasága története játszódik nagyon kedveli, úgyhogy nem fogja ott hagyni. Most egy új 4 részes Young Adult sorozatot ír, ami negyed évszázaddal a Soulless előtt játszódik és egy kémiskoláról, meg az ott tanulókról szól. Aztán meg tervben van egy másik sorozat is, ami pedig szintén úgy negyed évszázadnyi távolságra játszódik a megismert korszaktól csak éppen később, sőt valószínűleg a főhős Amerikába is el fog látogatni.

Mikor kérdeztük tőle, hogy mennyire van készen a világ, amiben Alexiáék mozognak, azt mondta, hogy mindig csak annyit talál ki, amennyire épp szüksége van a történethez. Mert ha egy teljes világképet alkotott volna, akkor néha verné a fejét a falba, hogy az első kötetben lefektetett szabályokat esetleg később még szívesen felrúgná, de már nem teheti. Már így is van néhány dolog, amin sajnos nem tud változtatni, például, hogy a természetfeletti lények nem képesek a levegőben utazni, márpedig míg ez a kijelentés a Soulless-ben elhangzik és jónak tűnt, addig későbbi regényekben nagyon szükség lett volna ilyen megoldásra, de sajnos ez a léghajó már addigra elment:)

Beszélgettünk arról is, hogy a szereplőinek mind beszédes neve van, meg a történetük is izgalmas, van akinek a kilétére ókori történelemtudással felvértezve az 5. könyv végére fényt deríthet az olvasó. Gail azt is mondta, hogy szeret erős, határozott nőkről írni, s olvasni is. Olvasmányairól kérdezve azt mondta, hogy szeret Yound Adult regényeket olvasni, meg űroperákat, s igazán kerüli az olyan stílusú regényeket, amilyet ő maga is ír, mert attól tart, hogy akaratlanul is hatnának az írásaira. Valamint nem rajong a nehéz olvasmányokért és itt ő olyanokra gondolt, amivel “ölni lehet”. Úgyhogy nem olvas például George R.R. Martint se, sőt inkább olyan fantasyt kedvel, ami nem a középkorra hasonlít, hanem mondjuk a japán kultúrára. De a legtöbb olvasmányában is a különleges női szereplőket keresi, s ki is emelte mint kedvencét Raymond E. Feist és Janny Wurst Birodalom trilógiáját (A birodalom leánya, A birodalom szolgálója, A birodalom úrnője ), ahol a főszereplőnő nagyon okos és határozott, s úgy lesz egy kis senkiből egy hatalmas ország uralkodója, hogy nem az erejét vagy a mágiát használja, hanem a fejét, ráadásul ott amolyan japános a kultúra, szóval két kedvenc témája is benne van. Meg még említett pár könyvsorozatot, amit szívesen olvas, de amik nálunk nem jelentek még meg.

Kiderült, hogy hiába ír egy részben kitalált világról, mivel az főleg a Viktoriánus kori Angliában gyökeredzik, azért kutatni is szokott. Például a könyvekben szereplő összes étel korabeli szakácskönyvből származik, ráadásul egy olyan, háziasszonyoknak készült kötetből, ahol az év minden napjára, meg alkalmakra vannak lebontva a menüsorok, így például arra is tudott ügyelni, hogy olyan fogásokról írjon, amiket az év adott szakaszában tényleg el tudtak készíteni 1876-ban Londonban. De olvasott Royal Society folyóiratokat is, mert ott meg a korabeli brittudósok álltak elő rengeteg meghökkentő ötlettel és felfedezéssel, amiket egy steampunk regényhez ötletként lehet felhasználni. De előszeretettel nézegeti a divatlapokat is és onnan szedte például Ivy minden kalapjának leírását is.

Biztatta a jelen lévő fordítóját is, hogy ha kérdése van valamivel kapcsolatban (s Viktória főleg a gépekre gondolt), akkor nyugodtan forduljon hozzá, majd igyekszik elmagyarázni, mire is gondolt:) Alapjában nagyon kedves volt, sokat mosolygott és válaszolgatott mindenféle kérdésünkre a regénnyel,írással, utazással kapcsolatban is. Felolvasott két részletet a Changeless-ből, persze olyant, ami csak felcsigázza a leendő olvasót. Aztán hagyta, hogy fényképezgessük magunkat Vele:)

Nagyon jól éreztem magam, érdekes volt részt venni egy ilyen beszélgetésen, köszönöm a Könymolyképzőnek a meghívást és Borostyánnak a lebonyolítást, s ilyenkor mindig megörülök, hogy kiderül, a külföldi írók is emberek és közvetlenek, kedvesek. S most kedvet kaptam, hogy tovább olvassam a sorozatot, hogy megtudjam, miként alakul Alexia és társainak sorsa a továbbiakban.