Menu Close

J. R. Johansson: Álmatlanság

J.R. Johansson: ÁlmatlanságBár annak idején nem vetettem meg a komoly pszicho-thrillereket, horrorokat, egy ideje (amióta anya lettem), nem nagyon bírja a gyomrom az ilyesmit. Viszont rájöttem, hogy pont ezért, az ifjúságnak szóló hasonló stílusú regények, amiben azért kevesebb a vér és az erőszak meg a gyomorforgató jelenet, viszont van kellő izgalom és titok, sokkal jobban megfelelnek nekem. Mivel eddig szerencsém volt a műfajjal (ld. Elcserélt, vagy a Sötét erők trilógia), bevállaltam ezt is, amikor a Főnixműhely Kiadó felajánlotta.

Parker Chipp már 4 éve nem aludta ki magát. Persze esténként ő is lefekszik és elalszik, de ahelyett, hogy pihenne mások álmaiban találja magát. Eltartott egy darabig, amíg rájött, hogy mindig annak az embernek az álmában van jelen, akinek aznap utoljára a szemébe néz. Mások álmaiban való részvétel azonban extra lelki és fizikai terheket ró rá, s lassan már az összeomlás szélén áll, s a saját testi és lelki épsége a tét: alszik vagy meghal. Aztán egy este véletlenül belenéz egy ismeretlen lány szemébe, akinek az álmaiban megnyugvásra és pihenésre talál. Parker elhatározza, hogy megkeresi a lányt, akitől végre a nyugtató alvás ajándékát kapja, és szerencséjére nem kell sokáig kutatnia, mert kiderül, hogy Mia, az új lány az iskolában az, akitől a nyugalmat megkaphatja. Úgyhogy Parker elhatározza, ezentúl Mia lesz az utolsó, akinek az adott napon a szemébe néz, csakhogy ez az elhatározás hamarosan teljesen megszállottá teszi és barátai szemében is egyre furcsábban kezd viselkedni. Pedig ő csak arra vágyik, hogy nyugodtan aludjon és ne kelljen azon aggódnia, hogy az álmatlan éjszakái miatt annyira kimerül, hogy összeomlik és meghal. Mikor Mia fenyegető leveleket kezd kapni, mindenki arra gyanakszik, hogy Parker az, aki zaklatja, s magának a fiúnak is vannak emlékezetkiesései és egyre kétségbeesettebb lesz, mert néha elveszíti az emlékezetét és fogalma sincs mi történik vele…

Nagyon jó a regény alapkoncepciója és kihívást jelent az elbeszélő megkedvelése is. Eleinte az ember sajnálja Parkert, mert fogalma sincs mi történik vele és miért van ilyen képességgel megáldva, aztán amikor elkezdi megszállottan követni Miát van jó pár olyan akciója, ami egyenesen felháborítja az olvasót, hogy aztán ismét megessen rajta a szíve, mert szegény teljesen maga alá kerül és próbálkozik, próbálkozik, de az ember 17 évesen nem mindig a megfelelő döntéseket hozza meg. Egy ilyen álomjárónak meg irányítás nélkül különösen nehéz kitalálnia, hogy mihez is kezdjen a különleges képességével, ami egyelőre inkább átoknak tűnik, mint áldásnak. Egyébként ez az egyik legjobban ki nem mondott tanulsága a regények: gondold meg, mit kívánsz, mert még valóra válik. Mert majdnem mindenki ábrándozott már mondjuk arról, hogy vajon mi lenne, ha beleláthatna mások gondolataiba. Nos Parker pont ezt teszi az álmokon keresztül, s az információkkal, amiket onnan szerez, fogalma sincs, mihez kezdjen. Néha próbálkozik azért, például a pénztárosnőn segít, de van amikor elhallgat olyan dolgokat, amikről a hatóságoknak tudnia kellene. Ráadásul a képessége szó szerint halálosan kimeríti: úgyhogy nem éppen fenékig tejfel különlegesnek lenni.

Mint elsőkönyves író regénye az Álmatlanság nagyon izgalmas alapötlettel jelentkezik. A történet is elég feszült tempójú, különösen érdekes belepillantani Parker sötétebb oldalába, bár a nyomozás rész, hogy ki is Mia igazi zaklatója el van nagyolva és nem túl logikusan fejeződik be, a regény azért legalább egy problémát lezár. De azért volt benne néhány logikai baki és jó lett volna kicsit többet már itt megtudni arról, hogy Parker hogyan és miért lett olyan, amilyen, azaz Álomlátó (bár sejteni lehet pár dolgot), nem az utolsó oldalakon odavetni, hogy a következő részben pedig megtanulod kezelni az erőt álomjáró képességed.

Szóval az Álmatlanság mint ifjúsági thriller nagyon is megállja a helyét. Izgalmas az alapötlet, megfelelően sötét és pesszimista képet rajzol egy mások szerint akár irigylésre méltónak számító különleges képesség köré. Csak még egy kicsit lehetett volna csiszolni rajta.

Eredeti cím: Insomnia
Sorozat: Éjjeljárók #1
Megjelenés: 2014 április (2013)
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Fordította: Dr. Sámi László
Terjedelem: 280 p.
Honnan: Kiadói, recenziós e-könyv

3.5 Stars

2 Comments

  1. Pingback:Könyvfesztivál után

  2. pupilla

    Nagyon jól hangzik, örülök, hogy én is hagytam magam rábeszélni a könyvfeszten, és megvettem ezt is 🙂
    Esetleg ajánlom még a Tébolyt (Pierre Lemaitre), bár nem ifjúsági, de nagyon nagyon jó és borzongató thriller, de mégsem gyomorforgató, vagy véres, hanem inkább pszichothiller. Nima is, én is imádtuk 🙂

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *