Sarah MacLean Ezek a nyári viharok regénye idén a második olyan könyv, amit én már tavaly olvastam és nagyon szerettem s most jelenik megy magyarul is. Az előző az Taylor Jenkins Reid: Atmoszférája volt, amiről értékelés is született. Erről a regényről azonban csak a tavalyi évet lezáró podcast adásunkban beszéltem, úgyhogy a magyar megjelenés és a Blogturné megfelelő alkalmat ad annak, hogy a blogon is írjak róla. Ráadásul nagyon jó időszakban jelenik meg, mert ha valaki szórakoztató de rejtélyes olvasmányra vágyik a nyári melegben, annak igencsak jól eshet ez a regény, már a borítója is annyira klassz tengerparti hangulatot hoz magával (jómagam a nyári könyvajánlómba is beletettem).
A regény egy a Rhode Island partjainál található magánszigeten játszódik, ami a befolyásos Storm család tulajdonában van. Ide gyűlnek össze a családfő, a techmogul temetésére a gyerekei, akik négyen vannak. Greta, a legidősebb aki mindig is apja elismerését kereste, Sam az egyetlen fiú aki úgy gondolja csakis övé lehet a vállalatvezetés, Emily a legkisebb lány, akit mindenki hagyott, hogy kibontakozzon és Alice, a fekete bárány, aki évekkel ezelőtt megszakította a kapcsolatot családjával, s botrányos módon távozott. De jelen van még természetesen az anyjuk, aki úgy tűnik sose lépett még ki férje árnyékából, valamint az elhunyt jobbkeze, Jack Dean aki felügyeli a végrendelet felolvasását és végrehajtását. Franklin Storm nem adja könnyen az örökségét: a családtagoknak egy hetet kell eltöltenie együtt egy fedél alatt annak érdekében, hogy megkapják a jussukat. Ha távoznak, kiesnek. Alice-nak tényleg nem kell semmi az apjától, legszívesebben azonnal fordulna is vissza, csakhogy a nyári viharok közbeszólnak és kénytelen maradni, s kibírni a bátyja folyamatos lenézését, sógornője nyílt kapzsiságát, a nővére megvetését, húga megbántottságát és akkor ne is beszéljünk a jóképű titokzatos Jack Dean-ről. A feszültség nemcsak tapintható, de ki is robban és ki tudja, lesz-e aki kitart, vagy feladja …
Sarah MacLean-t eddig a könyvéig romantikus regényeiről ismerhettük, ez az első próbálkozása, hogy modern környezetbe és inkább women’s fiction-t írjon, vagy szórakoztató szépirodalmat, de azért nem hazudtolja meg a gyökereit, mert egy igencsak kellemes és kielégítő románc is helyet kap a történetben. Amúgy már tavaly is azzal próbáltam jellemezni a regényt, hogy olyan mintha a Succession és a Knives Out szerelemgyereke lenne, vagy mondhatnám, hogy az Örökösök viadala, csak felnőtteknek 😊 Csakhogy itt annyira nem is érdekes hogy milyen játékok vannak meg mit kell tenni az örökség fejében, hanem a rengeteg dráma és konfliktus. Az ember imád gazdag diszfunkcionális családokról olvasni és elkönyvelni, hogy lám, hiába fürdenek tejben és vajban, azért érzelmileg mindegyikük meg van hurcolva és egymáson vezetik le a frusztrációikat. Pláne egy ilyen klausztrofób helyzetben, mert hiába tágas a magánsziget meg a hatalmas családi ház, évtizedek sérelmei mellett nem lehet csak úgy elmenni. A családfő annyira ügyesen manipulált világéletében mindenkit, hogy a hátrahagyottak eleinte teljesen széthúznak és mindenki csak a saját pecsenyéjét akarja sütögetni, illetve van aki meg teljesen elveszett, mert az irányítás nélkül, ami Franklin volt fogalma sincs, mihez kezdjen magával.
Az együtt töltött idő mindenkiből kihozza a legrosszabbat, de ugyanakkor hihetetlen őszintén is viselkednek talán életükben először egymással a testvérek, mert már senki se játssza meg magát, mindenki kiteregeti a lapjait és kiderül, hogy talán másképpen is lehet játszani, mint ahogy az a végrendeletben ki lett nyilatkoztatva.
Nagyon szerettem olvasni a regényt, mert imádtam a karaktereket, akik mindegyike valamiért emlékezetes maradt de főleg a köztük lévő dinamika volt az, ami megfogott, mert MacLean annyira jól fogta meg és írta le ezeket. Élvezettel lapoztam újra fel a történetet és időztem el egy-egy kulcsjelenetnél és motívumnál most is.
![]()
Blogturné
A Könyvmolyképző Kiadónak és Sarah MacLeannek köszönhetően most végigkövethetjük a Storm család vetélkedését, hogy megszerezzék a nemrég elhunyt apjuk után maradt hatalmas örökséget egy játék során. Tarts velünk a családi drámák tengerén, és a turné végén te is nyerhetsz egy példányt a könyvből, ha szerencsés vagy.
Fülszöveg
Alice nem olyan, mint a többi Storm testvér.
Míg ők maradtak, hogy versengjenek szüleik elismeréséért, figyelméért és a mérhetetlen vagyonért, Alice kilépett a család árnyékából, és felépítette saját életét. Karizmatikus, manipulatív apja sokkoló halála után visszatérni kényszerül a Rhode Island partjainál fekvő magánszigetre, de eltökélte: csendben marad, lerója tiszteletét, és a temetés után azonnal távozik.
Csakhogy apjának más tervei voltak. Az excentrikus családfő özvegyére és felnőtt gyermekeire örökül hagyott egy utolsó kihívást: egy örökségi játékot, amelynek célja, hogy megalázza, összetörje és szétzilálja a Storm családot – apró bosszúságokkal és életre szóló következményekkel. A szabályok világosak: maradj a szigeten egy hétig, teljesítsd a feladatokat, és tiéd az örökség.
Egy hét a Storm-szigeten Alice számára lehetetlen küldetés. A hatalmas, régi ház minden zugát áthatja a rosszul működő családi kapcsolatok zűrzavara: nővére titkos szerelmi viszonya, bátyja folytonos okoskodása, sógornője szégyentelen kapzsisága, húga rögeszmés „rezgés”-mániája. Anyja hajlama, hogy folyton versengést szítson a gyerekei között. És mindez apja titokzatos, bosszantóan sármos jobbkeze, Jack Dean szigorú, éberen figyelő felügyelete alatt. Csoda lesz, ha Alice épségben megússza ezt a hetet.
Egy történet a gyász, a szerelem és a család átalakító erejéről. Ez a lebilincselő regény egyszerre szellemes és meglepően gyengéd, miközben felfedi a múlt titkait, a jelen igazságait és azt a jövőt, ami a vad, nyári viharok nyomán formálódhat.
Merülj el egy titkokkal teli családi játszmában!
„Izgalmas keveréke a családi drámának, titkoknak és szerelemnek, amit ezen a nyáron nem fogsz tudni letenni.” – Town & Country
Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadási év: 2026
Fordító: Barcza Gerta Adrienne
Oldalszám: 528 oldal
Megrendelés
Nyereményjáték
Ezúttal olyan könyvsorozatok címét kell kitalálnod, amelyekben különböző játékokat játszanak a főszereplők az életükért, a pénzért vagy más célokért. Írd be az adott könyvsorozat címét a Tally megfelelő helyére.
(Figyelem! A sorsolóprogram észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Feladványom
Kulcskifejezések: Niantic nevű hajó, Mark Twain-kötetek, Garrison Griswold, kódfejtés
Állomáslista
07. 01. Spirit Bliss Sárga könyves út
07. 03. Olvasónapló
07. 05. Kitablar





