Még 2023 decemberében olvastam a trilógia első részét, a Csodálatos világosságot, ami meglepően kellemes olvasmány volt, s kíváncsi voltam, hogy folytatódik a titokzatos mágikus tárgyak utáni nyomozás és hogy kicsit jobban megismerjem a világot, ahol létezik katalógusbűbáj.
A regény főszereplője Maude Blyth, aki a Csodálatos világosságban megismert Robin húga és akinek az lenne a feladata, hogy hazakísérje Amerikából az idős varázslónőt, Elizabeth Navenbyt. Azonban a gőzhajó alig hagyja el a kikötőt, amikor Mrs. Navenbyt megölik, úgyhogy a lányra marad nem csak az idős nő papagája, de a feladat, hogy kiderítse: ki volt a gyilkos és vajon megszerezte-e az idős hölgy féltve őrzött kincsét: egy a világra is veszélyt jelentő mágikus tárgyat. Maude okos és bűbájos, találékony ifjú hölgy, aki kiváló szervezőkészséggel van megáldva: hamarosan társakat is verbuvál maga mellé, akik segítik majd őt. Violet Debenham pár éve botrányos körülmények között szökött Amerikába ahol aztán a színpadon kamatoztatta mágikus képességeit, most azonban egy örökség miatt utazik vissza Angliába. A felháborítóan szabadelvű, konvenciókra fittyet hányó nyíltan biszexuális Violet nem csak varázstudásával tud segíteni, de még a romantikában járatlan Maude-nak azt is meg tudja mutatni, hogy mire képes a teste. A magának való Lord Hawthorn eleinte igencsak tiltakozik az ellen, hogy Maude bevonja a nyomozásba, de egyre többször azt veszi észre, hogy az összeesküvők az ő lakosztályát használják a gyűléseikre úgyhogy végül beadja a derekát, mert bár már nem tudja használni a mágiát, még mindig sok mindent tud tanítani Violet-nek. A kis csapatnak csak annyi ideje marad, hogy megtalálja ki a felelős Mrs. Navenby haláláért amíg a hajó meg nem érkezik Angliába…
Igazából a Nyughatatlan igazság akár magában is olvasható, illetve ha valaki (mint én) már nem annyira emlékszik a mágiarendszer minden apró részletére annak se kell izgulni, mert egész sok mindent megtudhatunk az első könyvben történtekről és arról, hogy milyen varázslat létezik ebben az alternatív történelmi időszakban (1909-ben járunk amúgy). Sőt még további szempontok is előkerülnek a mágiáról, hiszen például Amerikában egész másképp állnak ehhez a tudáshoz, mint a szigetországban illetve további részek is kiderülnek. Vannak itt szellemek, médiumok, jósok is. Például Maude is ezen az úton jön rá arra, hogy milyen képességei vannak túl azokon amiket eddig is ismert (ellenállhatatlan meggyőzőkészség pl.) és hogy tudja azokat használni. Közben pedig nyomoz és összeszed egy csapatot.
Na meg persze ott van a vonzalom, amit már a kezdetektől Violet iránt érez, s ezzel is megpróbál kezdeni valamit. Igazából kettejük között a románcokban szokásos: tapasztalt és kezdő szerető a felállás, s Marske nagyon szex pozitívan és feminista felhanggal kezeli ezt, s van jó pár pikáns jelenet. Na meg vicces is, amikor a szereplők erotikus regényeket olvasnak fel és adnak elő egymásnak.
A regény hangulata továbbra is amolyan cozy fantasy-s, bár van benne gyilkosság, nyomozás, de kellően adagolt könnyed részek is (a fent említett jelenet például, vagy ugye a papagáj jelenléte és váratlan felbukkanásai😊), de érzelmileg túlfűtöttek is a megfelelő arányban.
Talán mert nekem nem az év könyve volt tavalyelőtt a Csodálatos világosság, sokkal jobban szórakoztam ezen a második történeten, mint a legtöbben. Bár ebben a katalógusbűbáj, lévén, hogy a hajón nincs könyvtár (bár igény lenne rá: -) nem szerepelt. S igazából most már érdekelni is fog a trilógia befejező része, főleg mert sejthető kik lesznek a főszereplők, illetve mert ha jól értem mind a három kötet szereplői fognak majd össze.
Blogturné
A General Press kiadónak köszönhetően megjelent a Az utolsó kötés-sorozat második része, a Nyughatatlan igazság. Ezúttal Sir Robin Blyth húga, Maud kerül a középpontba, akinek fel kell derítenie egy gyilkosságot, és vissza kell szereznie a mágikus szerződés egyik darabját. Tartsatok három bloggerünkkel ezen az izgalmas kalandon, és a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.
Fülszöveg
Maud Blyth kalandra vágyott, amikor beleegyezett, hogy segít a bátyjának felgöngyölíteni egy mágikus összeesküvést. Még arra is vállalkozott, hogy társalkodónőként hazakísér Amerikából Angliába egy idős hölgyet. Arra azonban nem számított, hogy már az út első napján holtan találja a munkaadóját. Maud azonnal nyomozni kezd, amiben segítségére siet új ismerőse, Violet Debenham, a botrányos viselkedéséről ismert nemeskisasszonyból lett színésznő. Ám ha meg akarják találni az áldozat kabinjából eltűnt mágikus tárgyat, amelyért valaki ölni is hajlandó, illetve le akarják leplezni a gyilkost, nemcsak meg kell bízniuk egymásban, de a lelküket is le kell csupaszítaniuk a másik előtt. Szexi, komoly és nagyon vicces. – New York Times A Csodálatos világosság folytatásában még több varázslatos rejtvény, még több intrika és trükk, valamint még több romantika várja az olvasót, ezúttal egy gőzhajó fedélzetén. – Malka Older Gyilkosság, rejtély és varázslat a nyílt tengeren… Különösen ajánlott a szellemességgel, veszélyekkel és romantikával teli urban fantasy kedvelőinek. – Library Journal
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2025
Fordító: Szigeti Judit
Oldalszám: 408 oldal
Megrendelés
Nyereményjáték
A szerződés darabkái különböző ezüsttárgyak, amiket a tulajdonosaik elrejtettek. Ezúttal nektek is ezüsttárgyak után kell kutatnotok, amiket elrejtettünk a bejegyzéseinkben egy-egy szó alá. A feladatotok, hogy a Rafflecopter megfelelő helyére beírjátok, hogy az adott állomáson mely szó alatt található az elrejtett ezüsttárgy.
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.
Blogturné
02. 25. Spirit Bliss Sárga könyves út – extra
02. 28. Könyv és más
03. 01. Olvasónapló
03. 03. Spirit Bliss Sárga könyves út