Amelia Mellor trilógiájának befejező része Az élet varázskönyve, amit valamennyire lehet az előzmények ismerete nélkül is olvasni, de igazán miért is akarnánk úgy csinálni amikor egy nagyon szellemes, rejtélyekkel és rejtvényekkel teli ifjúsági regényről van szó, amely tényleg minden korosztálynak tud valami izgalmasat adni. Jómagam például egyáltalán nem remekelek a fejtörőkben és logikai feladványokban, viszont végtelenül izgalmasnak találtam a történelmi környezetet amiben ezek a regények játszódtak.
Míg az előző könyv a híres melbourne-i Cole Könyvesház múltjába vitt is most ismét az 1890-es évekbe pottyanunk: két év telt el az első regény (A világ legnagyobb könyvesháza) cselekménye óta, s 1895 sok változást hozhat a Cole család életébe, amelyeknek van egy szomorú külső oka. Ezekben az időkben Melbourne-ben igazi válságállapot uralkodott: az aranyláz elmúlt, szárazság jött és kevés volt a pénz, az élelem, nőtt a szegénység. Vally és Pearl szülei idősebb testvéreikkel Sydney-be készülnek utazni és felmerül a lehetősége annak, hogy a Könyvesházat áttelepítik oda. A két fiatal attól tart, hogy az élet, amit eddig ismertek megszűnik. Míg a már 16 éves Vally megpróbál a maga módján ötletelni, a jóval forrófejűbb és a mágiában tehetségesebb Pearl más utat választ: próbálja varázslással helyrehozni a dolgokat. Csakhogy nem elég járatos még a mágiában, s mivel mindössze 12 éves könnyen prédája lesz egy titokzatos szellemnek: aki csalóka ígéretekkel a hatalmába keríti. Szerencsére Vally rájön a trükkre, csakhogy ő meg nem tud varázsolni, s hiába segít neki a könyvesházat megmenteni az előző kötetekből ismerős M. Pyke és Kezia kénytelenek az ellenségükhöz, az Obskurátorhoz fordulni tanácsért, aki persze újabb feladatokat állít hőseink elé. Kezdetét veszi tehát kutatás: meg kell szerezni a kulcsokat amelyek felnyitják az Élet varázskönyvét.
Amelia Mellor Melbourne-je részben valós eseményekre és helyszínekre kalauzolja el az olvasót. Ismét érdemes elolvasni a szerző utószavát, sőt akár a cselekmény során felmerülő helyszínekre rákeresni is megéri. Igazán el lehet merülni a korabeli atmoszférában és számomra, mint korábbi alkalmakkor is mondtam ez az egyik vonzó tulajdonsága a trilógiának. Megismerni a 19. századi Ausztráliát, s korabeli helyeket és mindezt varázslatossá teszi az, ahogy a szerző körbeszövi a mágiával, titkokkal na meg persze rejtélyekkel. Ráadásul most nem is egy, hanem két gonosszal állunk szemben, s mindketten igazán szívtelenek és kegyetlenek tudnak lenni: a szellem kimondottan hátborzongató, az Obskurátor meg igazi önző megalomán alak. Két főhősünkért külön-külön is lehet izgulni Pearl igazán nagy slamasztikába került és Vally nagyon is jól látja, hogy végzetes lehet, ami a húgával történt, szóval extrán sarkallja mindez arra, hogy törje a fejét és megfejtsen ősi titkokat.
Az elképesztő kalandok mellett nagyon élénken vannak megrajzolva a főhősök is és igazán együtt lehet érezni velük, a kétségbeesésükkel, az embernek elakad a lélegzete, amikor arról olvas, mennyire tehetetlenné válik Pearl. Úgyhogy bár kb. 9 éves kortól ajánlják a regényt, a hossza és az összetettsége miatt talán kicsit idősebbeknek érdemes forgatni. Persze jó ifjúsági regényhez illően a helyzet rendeződik a végére, de azért nem semmi az a hullámvasút amin végigvisz minket Amelia Mellor: nemcsak kalandregény de igazi érzelmi utazás is amin részt veszünk az olvasás közben. Pearl és Vally története arról is szól, hogy milyen elveszettnek érezni magunkat és hogy találhatunk szilárd támogató közeget, s a barátok és a család sokat tudnak segíteni, amikor szembe kell néznünk a félelmeinkkel.
Amelia Mellor trilógiája izgalmas és érdekes olvasmány volt. Kíváncsian várom, hogy a szerző legközelebb milyen témát választ regényének.
Blogturné
A Manó Könyveknek köszönhetően továbbolvashatjuk Amelia Mellor mágiával és rejtvényekkel teli történetét. Az élet varázskönyvében ismét 1895-ben járunk, hogy Pearllel és Vallyval szembeszálljunk a gonosz Obskurátorral, ám A mágikus könyvárus című kiegészítőkötet karakterei, Billy és Kezia is visszatérnek, csak éppen felnőttként, hogy segítsék a gyerekek küzdelmét. Tartsatok velünk a nagy kalandon, fejtsétek meg Vallyékkal a rejtvényeket, és a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.
Fülszöveg
1895-öt írunk, Melbourne válságban van. Pearl és Vally Cole édesapja pedig a korábban elképzelhetetlent forgatja a fejében: bezárja a világ legnagyobb könyvesházát. Amikor egy szellem mágikus segítséget ígér Pearlnek, hogy megmenthesse az otthonát, a kislány nem szalasztja el a lehetőséget. Ám új barátja nem egészen az, akinek elsőre tűnik, és a Pearl kezébe kerülő mágikus hatalomnak rettentő ára van. Vally egyetlen kiutat lát, hogy megmentse húgát, és ahhoz a gonosz mágushoz fordul, aki két évvel korábban majdnem a vesztüket okozta. Az Obskurátor segítségének azonban szintén ára van… Régi ismerősök, talányos feladványok, elveszett kincsek várnak ebben a kalandban, amellyel a világ legnagyobb könyvesboltjának története lezárul.
Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2024
Fordító: Cséplő Noémi
Oldalszám: 344 oldal
Megrendelés
Nyereményjáték
A könyv tele van rejtvényekkel és talányokkal, úgyhogy ezúttal nektek is ilyesmiket kell megfejtenetek Bezerédj Amália versikéinek köszönhetően. A helyes megfejtést írjátok be a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Feladványom
Emberi ész mestermüve,
Országok jótéteménye;
Futok s mégis helyt maradok
S habár szólni nem is tudok
S magam épen nem ismerem,
Mégis az időt jelentem.
Állomáslista
2024. 12. 30. Spirit Bliss Sárga könyves út
2024. 01. 02. Csak olvass!
2024. 01. 04. Könyv és más
2025. 01. 06. Olvasónapló